Orbán: 'A Jobbik szavazói számíthatnak a kormányra'

„Azért dolgozom, hogy a közbeszerzések többségét magyar cégek nyerjék el” – válaszolt egy napirend előtt kérdésre a miniszterelnök. Orbán Viktor a Jobbik szavazóinak pedig azt üzente: számíthatnak rá.

Az azonnali kérdések órájában több témában is személyesen kellett válaszolnia Orbán Viktor miniszterelnöknek a parlament hétfői plenáris ülésén. Elsőként Dúró Dóra jobbikos képviselő kérdezte a kormányfőtől: tudja-e, hogy miért a Jobbik a legnépszerűbb a fiatalok körében. A szélsőjobboldali párt politikusa felszólalásában többek között azt mondta: Orbán Viktor számos választópolgárt és benne leginkább fiatalokat sértett meg nemrég Londonban, amikor arról beszélt, hogy nem a tizenhat százaléknyi választóval (ennyi a Jobbik támogatottsága), hanem a maradék nyolcvannéggyel kell inkább foglalkozni. 

A szélsőséges párt képviselője szerint ezzel semmibe vette a kormányfő a párt mögött álló fiatal szavazókat, azokat, akik éppen a munkahelyek és lehetőségek hiánya miatt menekülnek külföldre. Dúró szerint ezzel szemben a Jobbik bérlakásprogramot, kiemelt munkahelyteremtést és nyitottabb felsőoktatást kínál a fiataloknak. 

A kormányfő szerint a hivatkozott londoni mondat csak arra volt válasz, hogy Magyarországot rendre szélsőségesnek, rasszistának nevezik, miközben a választók nyolcvannégy százaléka mérsékelt erőkre és nem szélsőségesekre szavazott. Orbán szerint a jobbikos képviselőnek ugyanakkor abban igaza van, hogy különbséget kell tenni a politikai pártok és választóik között. Orbán ezért hangsúlyozta: azért dolgozik, hogy a Jobbik szavazói is inkább egy mérsékelt irányt válasszanak legközelebb. 

Dúró Dóra szerint a kormányfő a válaszával újból „belerúgott az emberekbe”. A Jobbik politikusa úgy vélte, hogy Orbán nem veszi tudomásul, hogy több mint egymillió ember a Jobbikban hisz és ezt a pártot akarja kormányerőként látni a jövőben. Dúró Dóra megismételte, hogy a Jobbik nem rasszista és nem antiszemita. Orbán Viktor viszontválaszában újból azt mondta: minden jobbikos szavazó számíthat a magyar kormányra. 

Schiffer a Strabagról és a pártfinanszírozásról is kérdezett

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője is kérdést intézett a miniszterelnökhöz. Az ökopárti politikus meglehetősen sajátos címmel készült, az tudakolta: „milyen ornitológiai és botanikai ismeretei vannak miniszterelnök úrnak?”. 

Schiffer a címet azzal magyarázta, hogy korábban a pártfinanszírozás kapcsán maga Orbán Viktor beszélt olyan visszás ügyekről, amelyben a „madarasok és virágosok” voltak érintettek. Ez előbbi a szabaddemokratákra, utóbbi a szocialistákra vonatkozó utalás volt. Schiffer ezt követően arról szólt, hogy bár a kormányfő a korábbi ciklus ügyeit emlegette, „a Strabag-hirdetések akkor úgy jelentek meg a Magyar Nemzetben és a Hír TV-ben, ahogyan most Közgép-hirdetések a Népszavában.” 

Az LMP képviselője rámutatott, hogy egyedül a Heti Válasz foglalkozott korábban a „Strabag-dossziéval”, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség be is kért, ám az ügy - „ahogyan az lenni szokott Magyarországon” - végül elhalt; egyedül Ausztriában indult eljárás. 

„Arra kérem, hogy ne rébuszokban beszéljen, ha a pártfinanszírozást illetően információi vannak” - mondta az LMP képviselője. Schiffer ezt követően választ kért arra, hogy Orbánék 2010 után mit tettek a Strabag-ügy felderítése érdekében, és arra is, hogy a Fidesz mennyiben volt érintett ezekben az ügyekben. 

Orbán Viktor azt mondta: kétfajta pártelnök van. „Az egyik, amelyik olyan pártot vezet, amelybe rendszeresen törvénytelenül áramlik a pénz és ezt be is vallja. A másik, amelyik betartja a törvényeket” mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a Fidesz ez utóbbi körbe tartozik, és semmilyen pénzügyi visszaéléssel nem lehet hírbe hozni. „Ezt személy szerint garantálom” hangsúlyozta. A miniszterelnök a Strabag-ügy felderítése kapcsán azt mondta: a kormány nem nyomozóhatóság, az ügyben Schiffer jobban teszi, ha az ügyészséghez fordul információért.

Az LMP frakcióvezetője válaszában azzal folytatta: a Strabag 2011-ben 42 milliárdnyi, 2013-ban már kétszázmilliárd forintnyi megrendelést kapott az államtól, helyenként a Közgéppel vagy a Mészáros és Mészáros Kft.-vel közösen. Schiffer szerint ha a számok mögé nézünk, akkor az Orbán-kormány nem a multik ellen folytat szabadságharcot, mindössze helyet csinál a saját oligarcháinak. „Azért nem volt elszámoltatás, mert a narancsosok fedezik a madarakat és a virágosokat” zárta válaszát Schiffer András.

Viszontválaszában a miniszterelnök szerint csak összeesküvés-elmélet, hogy a Fidesz a szabaddemokratákkal és a szocialistákkal közösen esküdne a közjó ellen. Orbán szerint ezt az MSZP-seknek is vissza kellene utasítaniuk. A kormányfő hozzátette még, hogy a közbeszerzésekből korábban a külföldi cégek részesültek inkább, ez az arány most megfordult. „Azért dolgozom, hogy a közbeszerzések többségét magyar cégek nyerjék el” - mondta.

Egy Jobbik-képviselő szerint Orbánnak "színt kell vallania"

A jobbikos Szávay István is kérdezhetett a hétfői ülésnapon a kormányfőtől. A radikális párt politikusa azt várta Orbántól, hogy „valljon színt”. Szávay többek között azt mondta az ülésteremben: a magyar diplomácia nem kellő súllyal képviseli a külhoni magyarok érdekeit. A képviselő konkrét példát is hozott: megemlítette például, hogy az ukrajnai társulási egyezményt a magyar diplomácia nem köti kellő feltételekhez, illetve Szerbiában nem tekinti a helyi magyarságot megillető alapjognak a koszovóihoz hasonló autonómiát. 

Orbán Viktor válaszában azt mondta: a magyar diplomácia sikeres. Szerinte diplomáciai bravúr volt, hogy a kettős állampolgárság kérdését a legtöbb szomszéddal sikerült elfogadtatni. Az Ukrajnával kötendő társulási megállapodás kapcsán azt mondta: az unió feltételein túl nem érdemes egyelőre további feltételeket támasztani, majd csak akkor, ha az ukránok érdemben tárgyalhatnak az uniós tagságról. Szerbiát illetően a kormányfő sikernek nevezte, hogy létrejött a Magyar Nemzeti Tanács és sikerül ki is használni a szervezet nyújtotta lehetőségeket. 

Szávay szerint tudható, hogy Orbán Viktornál nem arra kell figyelni, hogy mit mond, hanem hogy mit tesz. „Most ennyi kapaszkodót sem kaptunk, nem fogalmazott világosan” tette hozzá válaszában a radikális képviselő. Szávay arra kérte a miniszterelnököt, tegye világossá: ezek szerint nem tartja mintának a koszovói autonómiát a délvidéki magyar közösség érdekében, és Ukrajnát szerinte úgy kell beengedni az unió előszobájába, hogy a kárpátaljai magyarság kihagy egy történelmi lehetőséget. 

„Vagy nem értette, amit mondtam, vagy nem akarta megérteni” mondta viszontválaszában Orbán Viktor. A miniszterelnök megismételte: ahhoz, hogy Ukrajnával kapcsolatban valaha is erőteljes pozíciónk legyen, előbb közelebb kell hívni az unióhoz. Szerbiát illetően pedig újból hozzátette, hogy van egy megállapodás a többség és a magyar kisebbség között, ami bizonyos autonómiát létrehoz. 

„Végezzük el, amit el lehet végezni” mondta a miniszterelnök. Szerinte nem helyes nemzetpolitika az, amely a lehetőségeken túlnyúló elvi kérdéseket vet fel, és közben elveszíti azt, amit elérhetett volna. „Kérem, helyezze igényeit reális alapokra” zárta viszontválaszát Orbán Viktor. 

Orbán Viktor a Parlamentben válaszolt a képviselőknek az azonnali kérdések órájában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.