galéria megtekintése

„Ne azt olvassa fel, amit Habony odaírt” – Vona beszólt Orbánnak

38 komment

NOL

Orbán Viktor „démonjait" támadta Vona Gábor a parlamentben. A Jobbik elnöke továbbra is azt kéri a kormányfőtől, állítsák fel azt a vizsgálóbizottságot, amely a környezetének vagyonosodását vizsgálná. Orbán kikérte magának a gyanúsítást, szerinte Vona bűncselekménnyel vádolja őt, majd azt javasolta, előbb nézzen utána a Jobbik „rejtélyes” vállalkozójának. Hasonló vehemenciával utasította vissza Novák Előd Andy Vajnára vonatkozó kérdését is. 

Vona Gábor kora délután ismét nekiment Orbán Viktornak azt kérdezve, miért gazdagodik a miniszterelnök környezete. A Jobbik elnöke szerint ő korábban is lovagias volt, de Orbán minden alkalommal személyeskedett, „vagdalkozott". Pedig Vona szerint Orbán csak a saját „démonjait" vetíti ki a Jobbikra. (A parlamenti csörtéről szóló részletes beszámolónkat itt olvashatja.)

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A miniszterelnök szerint ez a felvetés csak provokáció, aminek nem fog engedni, eddig sem engedett. „Az én életem egy nyitott könyv” - mondta Orbán, majd azt állította, a Jobbik silány vitákat gerjeszt az Országgyűlésben. Illetve hozzátette, nézze meg, hogy a Jobbik alelnökeinek családtagjai milyen megbízásokat kapnak a frakciótól. Ezt követően Vona azt mondta, ne azt olvassa fel a papírjáról, amit „Habony odaírt”, hanem valljon színt, hogy Mészáros Lőrinc az ő strómanja-e.

 

Most bűncselekménnyel vádolta meg a miniszterelnököt - vágott vissza erre az utóbbi felvetésre Orbán Vonának harmadik személyben beszélve önmagáról. Majd azt mondta, az ő esetében minden úgy van a vagyonával kapcsolatban, ami a vagyonnyilatkozatában szerepel. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy a Jobbik frakciója és alapítványa 2 milliárdot költött eddig, de ezek nagy része egy rejtélyes vállalkozónál kötött ki, akinek nevét a miniszterelnök nem nevezte meg.

„Vajna kétkarú rabló"

Novák Előd is nekiment Orbánnak hétfőn délután. „Miért építheti állami pénzből a Fidesz médiabirodalmát a kétkarú rablóként harácsoló Andrew G. Vajna?" címmel fordult a miniszterelnökhöz, szóvá téve, hogy az állami Eximbank adott pénzt a kormánybiztosnak a TV2 megvásárlásakor. Mint mondta, kérte a bankot, adja ki a szerződés részleteit, de ezt a bank vezetője megtagadta, ezért arra kérte Orbánt, valljon ő színt. Novák - utalva kaszinóbizniszeire - "kétkarú rablónak" nevezte a filmügyi kormánybiztost. 

Orbán azt mondta, ő marad a tényeknél. Az Eximnek joga van belgazdasági üzleteket is finanszírozni, a bank nem adott állami támogatást, tehát a kérdés alaptalan. Erre Novák azt mondta, azért adhatott jogszerűen az Exim hitelt Vajnának, mert személyre szabott törvénymódosítással ezt a Fidesz lehetővé tette. Megkérdezte Orbánt, hogy ez etikus-e? A kormányfő szerint a Jobbik érintett volt a szerencsejátékos korrupcióban, de a Fidesz törvényeivel kiszorította őket, ezért bosszúsak, és minden héten „bosszút akarnak állni” Vajnán".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.