galéria megtekintése

Orbán Viktor titokban német csúcsvezetőkkel tárgyalt

29 komment


Csuhaj Ildikó

A Mándoki-koncert apropóján vezető német politikusokkal, befektetőkkel és a német média top-képviselőivel is találkozott Orbán Viktor „titokban”, hogy erősítse a német-magyar kapcsolatokat a német újraegyesítés évfordulója előtt. A kormány 1,1 milliárdot szavazott meg a német-magyar évre, és tudatosító kampányt is tervez.

Az augusztus 21-ei Mándoki László-koncert nem csupán egy kulturális esemény volt: a Várkert Bazárban tartott rendezvény, ahol Orbán Viktor is ott volt – sőt videofelvételek szerint a miniszterelnök „lába is megmozdult” –, a 94 milliós szokatlanul nagy fellépti díj miatt került reflektorfénybe.

Mindazonáltal a koncertnek van olyan „diszkrét összefüggése is”, melyről eddig nem tudott a széles nyilvánosság: az esemény, illetve a 40 évvel ezelőtt disszidált magyar zenész, Mándoki közvetítő szerepe adott lehetőséget rá, hogy közel száz német vendég is meghívást kapjon. Az ipar, a média, a kultúra és a befektető-bankárelit jeles képviselői mellett Magyarországra látogatott Ilse Aigner bajor miniszterelnök-helyettes, Alexander Dorbrindt, a német kormány közlekedési minisztere, a Bayerische Landesbank, a Volkswagen konszern, illetve a magyar érdekeltséggel bíró Audi Ag prominensei is – tájékoztatták lapunkat kormányoldalról.

A bajor szál azért is figyelemre méltó, mert a bajorországi Starnbergi-tó partján fekvő Tutzingban élő Mándoki László zenei producerként a Volkswagen és az Audi zenei programigazgatója is. A német vendégek – akik saját költségen utaztak Budapestre – zárt ajtók mögött találkoztak Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival és magyar véleményformálókkal is. (Volt városnézés, Terror Háza Múzeum-látogatás is, hogy a vendégek közvetlenül „érzékelhessék” a magyar történelmet is – mondta forrásunk.)

 
Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

„A magyar kormány részéről olyan közvetlen nexust próbálnak fenntartani a német közélet, üzleti-befektetői szféra, illetve a média fontos szereplőivel, ami a torzított-mesterséges valóságban, azaz a magyar kormányt befeketítő német médiában soha nem fog megjelenni” – mondta munkatársunknak egy kormányközeli prominens. Elmondása szerint a kabinet részéről arra használták fel a Mándoki-koncert adta lehetőséget, hogy a személyes kapcsolatok erősítése, a kapcsolatok tudatosítása eredményes legyen.

Az Orbán-kormány egyik határozatában már tavaly egy 1,1 milliárdos keretösszeget hagyott jóvá a kapcsolatok erősítése érdekében, ez a német-magyar barátság évének büdzséje – tudtuk meg. Másrészt – az emlékezetes és sok vitát kiváltó Dohnányi-jelentés szellemében – a magyar kormány Németországban „egy kisebb tudatosító kampányt” szeretne folytatni ősszel, még az október 3-ai évforduló előtt, hogy a német figyelem középpontjába állítsa: a magyaroknak meghatározó szerepe volt abban, hogy a berlini fal leomlott, és a német egység létrejött. Ezért döntött a kormány arról, hogy megpróbál egy olyan „eszközrendszert” kialakítani, mellyel egyszerre lehet szólni a német néphez, de a német véleményformálókhoz is. Emellett találkozókat szerveznek a német nagykövetségen, a konzuli hálózatban és „más szinteken” is – mondták el.

Megérte a pénzét a kabinet szerint

Az augusztus 21-ei, Várkert Bazárban rendezett (ingyenes) Mándoki-koncert közel százmilliós költségét a Népszabadságnak azzal magyarázták: „több mint harminc olyan zenész, ismert világsztár állt a színpadon, akik a könnyűzene elmúlt harminc-negyven évének a meghatározó alakjai”. Másrészt a harminc zenész fellépési díja mellett a 94 milliós tétel a szállásköltséget, a próbanapok költségét és a technikai költséget is tartalmazta – ennél konkrétabb tájékoztatást egyelőre nem kaptunk.
2013-ban is címlapokra került a Mándoki és barátai Müpa-koncert: akkor a Művészetek Palotája tájékoztatása szerint a teljes költség 88 millió forintos tétel volt.

Mándoki László egyébként vállaltan rokonszenvez az Orbán-kormánnyal, jóval a 2014-es választások előtt azt mondta egy Heti Válasz-interjúban: „Mélyen tiszteletben tartom Orbán Viktor hazafiságát. A távolba látó képességét, a bátorságát, amivel szembeszáll a látszólag egyszerű, populáris megoldásokkal.”

„Orbán provokatív, de sikeres”

A Dohnányi-tanulmány néven ismert dolgozatot a független német külpolitikai intézet (DGAP) jelentette meg nyáron, mert a szerzők szerint torz kép alakult ki a magyar kormányról a német és a nemzetközi sajtóban. Klaus von Dohnanyi (Hamburg volt polgármestere ) és szerzőtársai értékelték a magyarországi helyzetről szóló német nyelvű tudósításokat, és megállapították: azok „részben hiányosnak és egyoldalúnak, olykor tartalmilag hibásnak minősíthetőek”.

Orbán Viktorról a tanulmány azt írta, nem támogatja az antiszemitizmust, még akkor sem, ha a „személyzeti döntései pártpolitikailag motiváltak”, ami árt az intézményeknek, és ez „a minden demokrácia számára nélkülözhetetlen sokféleség visszaszorulásához is vezethet”.

Dohnányi azt elismerte, hogy a magyar miniszterelnök stílusa provokatív, de a tanulmány próbálta mentegetni például Orbán Viktor elhíresült tusnádfürdői beszédét is. A jelentésben azt írták az illiberális demokráciák méltatása miatt nagy nemzetközi botrányt kavaró beszédről: „Orbán beszédében a szabadság és az emberi jogok tiszteletén alapuló demokrácia keretei között keresett egy olyan utat, mely elvezet napjaink gazdasági liberalizmusától egy erős államig, melyre nem pusztán csak a gazdasági liberalizmus jellemző. Az általa felvázolt új politikai irány szándéka szerint több védelmet nyújtana a szociálisan gyengébb rétegeknek és a magyar nemzeti érdekeknek, többek között hogy – nézete szerint – napjaink gyorsan változó világában Magyarország sikeresebben tudja megállni a helyét az államok és kormányzati rendszerek nemzetközi versenyében.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.