galéria megtekintése

Orbán félig elhatárolódott a saját tézisétől

14 komment


Csuhaj Ildikó

Saját, az „illiberális demokráciáról” szóló tézisétől határolódott el félig-meddig a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor szerint Törökország a család értéke miatt fontos.

Visszakozott és félig el is határolódott Orbán Viktor az Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón saját korábbi, az illiberális demokráciáról megfogalmazott tézisétől, melyben a szingapúri, orosz, török és kínai modellt tartotta követendőnek.

Csak le ne szakadjon... (Davutoglu és Orbán a parlamentben)
Csak le ne szakadjon... (Davutoglu és Orbán a Parlamentben)
Kurucz Árpád / Népszabadság

A Népszabadság azon kérdésére, hogy fenntartja-e tavalyi tusnádfürdői nyilatkozatát az illiberális demokráciáról, és arról, hogy Törökországot is a Magyarország által követendő modellek között említette, Orbán Viktor tagadta, hogy ilyesmit mondott volna Tusnádfürdőn.

 

„Az itt idézett gondolatot nem mondtam, de szívesen kommentálom, még ha nem is az enyém" - fogalmazott lapunk kérdésére a miniszterelnök, majd óvatosságra intett más országok példáinak követésével. Itt van például Törökország, akiket mi nagyon tisztelünk, de ahhoz, hogy az ember sikeres Törökországot építsen, sikeres törökökre van szükség" - mondta ki a szentenciát, hozzátéve: a sikeres Magyarországhoz meg magyarokra van szükség.

De - folytatta - mindenkinek tanulmányoznia kell azt a kérdést, miért van az, hogy míg korábban az EU a világ legsikeresebb gazdasági övezete volt, addig az elmúlt években ez jelentősen megváltozott.

Nyugati szél

Orbán kedden a keleti nyitást illetően is félfordulatot hajtott végre, amikor arról beszélt, nem kell választani kelet és nyugat között. Részleteket itt olvashatnak erről.

Olyan országok értek el sikereket - tette hozzá -, mint például Törökország, az ukrajnai háború előtt Oroszország vagy mind a mai napig Kína és Szingapúr, „amelyek nem az európai eszmerendszert követik". Azaz, Orbán már nem is használta a liberális, illetve illiberális kifejezést, és azt érzékeltette, mi is az európai „eszmerendszerhez" tartozunk.

Családalapításra fel!
Családalapításra fel!
Kurucz Árpád / Népszabadság

- Magyarországnak érdemes tanulmányoznia, hogy Törökország miért sikeres - folytatta a miniszterelnök, aki a török modell-értéket a sajtótájékoztatón a gyerekszületésre, illetve a családra redukálta. Sehol sem születik annyi gyermek, mint Törökországban, ami azt jelenti, hogy a család értéke ma leginkább Törökországban fontos Európában. A török tanulság Magyarország számára szerinte az, hogy "ha sikeresek akarunk lenni, akkor a családot komolyan kell venni".

Cavinton helyett

„A politikai vezetés arra tesz kísérletet, hogy az egyén munkája a közösség javát szolgálja. Ilyen értelemben Magyarország illiberális állam”. Ezt a tusnádfürdői kijelentését próbálja most letagadni Orbán. A teljes beszédét itt olvashatják el.

Orbán visszatáncolását még feltűnőbbé tette, hogy pár hete, ugyancsak egy nemzetközi sajtótájékoztatón az Országház Delegációs termében a Angela Merkel német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatón (nem kis megrökönyödést keltve) még határozottan kiállt az illiberális demokrácia mellett. Akkor Merkel arra, hogy gondol Orbán illiberális demokrácia-elméletéről, úgy válaszolt: „Beszéltünk a demokrácia, és a demokrácia sajátosságainak témájáról, még el kell mélyítenünk a beszélgetést, és én személyesen is utaltam arra, a demokrácia gyökerei mindig is liberálisak voltak, a liberalizmushoz kapcsolódtak. Az én pártom, a CDU mindig is három gyökérrel rendelkezett, a keresztényszociális, a liberális és a konzervatív gyökérrel. Ezek adják számunkra a néppárti gyökereket". Finoman el is határolódott, amikor a végén úgy fogalmazott: „Én személy szerint ezért az illiberális szóösszetétellel a demokráciával összefüggésben nem tudok mit kezdeni."

A német kancellár döbbent arckifejezéssel vette tudomásul, amikor minderre Orbán Viktor azt a kategorikus megállapítást tette: „Aki azt mondja, egy demokrácia szükségszerűen liberális, az privilégiumot követel egy eszmerendszernek. Amit nem adhatunk meg neki.”A sajtótájékoztatón a gázszállítás kapcsán Orbán megismételte, ha az oroszok betartják, hogy az évtized vége felé nem szállítanak Ukrajnán keresztül gázt, akkor nem jutunk forráshoz. Beszorított helyzetben vagyunk, éppen ezért valahogyan gázt kell hozni Törökországból, jelenleg egymással rivalizáló útvonalak vannak egymás mellett. Magyarország aktív politikát folytat majd egy vezeték megépítése mellett, hogy Szerbián keresztül érkezzen Törökország felől megfelelő mennyiség.

Hat egyezményt írtak alá Magyarország és Törökország között, egyebek mellett a Gül Baba türbéje felújításáról, a nukleáris energia békés célú felhasználásáról, valamint kutatási és képzési együttműködésről.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.