galéria megtekintése

Orbán évértékelője: Brüsszelt meg kell állítani!

66 komment

NOL

Szőrös hátú állatok, lidércek és holdkórosok is előkerültek a miniszterelnök évértékelő beszédében. Orbán Viktor a Várkert Bazárból szólította csatába híveit Brüsszel ellen. A veszély neve: népvándorlás.

Vasárnap délután tartotta szokásos évértékelőjét Orbán Viktor miniszterelnök.  Az eseményt 15 órától élőben közvetítették a kormány honlapján. A kormányfő 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Az idei a tizennyolcadik évértékelője. Orbán Viktor - csakúgy, mint tavaly - Budapesten, a Várkert Bazárban mondta el hagyományos beszédét.

A miniszterelnök tavalyi értékelőjében arról beszélt, hogy a következő éveknek a minden nap keményen dolgozó emberekről kell szólniuk. A kormányfő előadásában arról is beszélt, hogy "a magyar ember politikailag inkorrekt".

Trikolór mindenütt

 

"A magyar reformok MŰKÖDNEK!" felirat olvasható a Várkert Bazárban felállított pódiumon, a háttérben rengeteg nemzeti színű zászló. A biztonság kedvéért a pódiumot is trikolórra festették.

Eszelős szívatás

Úgy látszik, a kormánypárt már sportot űz az újságírók szívatásából: lapunk tudósítóinak megint nem sikerült bejutniuk k az eseményre, pedig időben regisztráltunk és visszaigazolást is kaptunk az akkreditációról.

Belegondolni is rossz

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője vezeti fel Orbán beszédét. Arról akarnak hallani a kormányfőtől, mondta, mi az, ami rendben van és mi az, ami nincs. Egy éve a miniszterelnök azzal fejezte be beszédét: "Jó reggelt, Magyarország, jó reggelt, magyarok!" Balog szerint Európának is ébresztőt kellett volna fújnia, mert akkor "ma nem itt tartanánk". Majd Balog Zoltán tovább ütötte az EU-t: belegondolni is rossz szerinte, mi lenne, ha olyanok vezetnék Magyarországot, mint az uniót.

Orbán Viktor bevonul a Bazárba
Orbán Viktor bevonul a Bazárba
Koszticsák Szilárd / MTI

Balog szerint ha nem hoznak jó döntéseket és azokat nem lesz erejük jól végrehajtani, akkor a válság, az Európán kívülről jövő migráció, tönkre teheti mindazt, amit az elmúlt időszakban építettek, és nemcsak a hat évet, hanem az ezerből is valamennyit.
"A migrációs válság  erodálhatja életünk összetartó szövetét, megváltoztathatja Európa és Magyarország arcát".

Itt állunk megfürödve

Orbán Viktor szép vasárnapot kívánva állt a pódium elé - narancssárga nyakkendőben -, külön üdvözölve a közönség soraiban ülő Schmitt Pált és feleségét.

Orbán szerint a polgári Magyarország, a nemzeti-keresztény korszak építése zajlik; "most lehet cselekedni, alkotni, most van értelme bátornak lenni, kitartóan szedni a lábunkat, menni előre céltudatosan, önbizalommal".

A miniszterelnök hosszas történelmi fejtegetésbe bocsátkozott, amit kommunistázással vezetett fel. 26 év telt el az állampárt meglékelése óta, mégsincs közmegegyezés arról, megszabadultunk-e a kommunistáktól. Sőt afelől is bizonytalanok vagyunk, értelmes kérdések-e ezek és van-e még jelentőségük - lamentált Orbán Viktor. Hiszen már a lakosság fele a rendszerváltás után született, illetve nőtt fel. Ma a disszidálás dilemmáját külföldön dolgozás dilemmája váltotta fel, az állami tervgazdaságot pedig azt, miként lépjünk túl a neoliberális gazdaságpolitikán.  "Elszaladt az idő, sok víz lefolyt a Dunán, itt állunk hát, őszülő rendszerváltók, megfürödve".

Orbán számmisztikával folytatta: az első szabad választástól máig több idő telt el, mint amennyi a két világháború között. "Gondolták-e, hogy a rendszerváltás utáni korszak már hosszabb, mint a Horthy-rendszer volt?" Orbán százéves történelmi áttekintésre vállalkozott beszédében. Párhuzamot vont a monarchia korszakával, amikor "Budapestből olyan várost faragtunk, hogy bámulni járt ide a világ". Az ipar szárnyalt, minden bajunk mellett is erősek, műveltek és jómódúak voltunk. S ha a bécsi udvar nem szédül bele a háborúba - és ránt minket is bele -,  ki tudja, mi mindent értünk volna még el. Ha ezzel vetjük össze a mi magyar világunkat, itt még nem tartunk, hiszen 50 helyett csak 26 év telt el.

Lidérces vidék

A Horthy- rendszerhez is mérhetnénk magunkat, folytatta, de ez "veszélyes, lápos, lidérces vidék". Annyit azért elmondhatunk, hogy országvesztés, megcsonkítás, világválság ellenére is talpra álltunk, kiemelkedő sikereket értünk el. Nemzeti össztermékünk meghaladta Spanyolországét, Írországét, Lengyelországét és Romániáét is.

A kommunizmus alatt sem szabadok, sem függetlenek nem voltunk, törpejárásban közlekedtünk, ez a korszak tehát nem mércéje a mai független és szabad Magyarországnak.

Tökkelütöttek

A rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején viszont hirtelen még jobban lemaradtunk Európa nyugatibb felétől, pedig Magyarország is demokrácia lett és piacgazdaság. Mellbevágónak nevezte a kormányfő, hogy a régióban mindenki megragadta az EU-csatlakozás esélyét, mi voltunk az egyetlen kivétel. "Nehéz magyarázatot találni arra, hogy lehettünk ilyen tökkelütöttek".

Orbán beszél
Orbán beszél
Földi Imre / Népszabadság

Mit nekik a Klik

Ezek után azt kezdte ecsetelni, hogy kormányzása alatt milyen csodákat vittek véghez, az IMF-hitelek visszafizetésétől az önkormányzati adósságok átvállalásáig. A miniszterelnök úgy fogalmazott, "akik ma világvégét kiáltanak a Klik néhány milliárdos adóssága miatt, azoknak nem kell aggódniuk, ha elbírtunk az IMF-fel, ha megbirkóztunk több mint 1200 milliárd forintnyi önkormányzati adóssággal, akkor egy Klik sem foghat ki rajtunk".

Vissza kell verni

A győzelmi jelentést azért Orbán egy csipetnyi kommunistázással is megfűszerezte, óva intve az "ostoba osztályharcos" politikától. "A leghatározottabban vissza kell verni őket és távol tartani még a kormány rúdjától is".

A jövő feladataira kanyarodva, a miniszterelnök konstatálta, hogy gazdaságunk még mindig nem elég versenyképes. A teendők között említette az adócsökkentést, a bürokrácia visszanyesését, életszerűbb szakképzést, digitalizációt, gyorsabb ítélkezést, magasabb vállalti és üzleti kultúrát. "Lesz itt munka bőven a kormányzati ciklus hátralévő idejében is".

Szép kis szomszédság

Orbán világpolitikai kitekintéssel folytatta. Nyugaton a "vaskancellárok földje", keleten a nálunk százszor nagyobb "szláv katonanépek", délen pedig "a félhold hatalmas embertömegei", a darázsfészek zsongása. Berlin, Moszkva és Ankara a mi tájolási pontjaink. Ezért nem szabad engedni belerángatni magunkat sem német-, sem orosz-, sem törökellenes nemzetközi akciókba.

Béke, együttműködés, kereskedés, kölcsönös befektetések, nekünk kedvező regionális egyensúly, kiállás a magyar érdekek mellett - ezek a külpolitikánk alapvetései. Ez nehezebb, bonyolultabb, mint "meglapulni egy gazdaállat puha és szőrös hátán".

A veszély neve

Mindezt azért mondta el - árulta el Orbán -, mert ezt most mind veszély fenyegeti: a pénzügyi stabilitást, a gazdasági felzárkózást, a gondosan felépített nemzeti külpolitikát, a helyreállított közrendet, közbiztonságot, nemzeti kultúránkat. Sőt: még a biztató jövő lehetősége is veszélybe került. A veszély neve: népvándorlás.

Orbán szerint 2015-öt egy új korszak kezdeteként fogják tanítani a történelemkönyvekben. "Oyan korszak köszöntött ránk, amire nem voltunk felkészülve". Szerinte számos európai országban a mélyben már régóta épül komótos állhatatossággal a párhuzamos társadalmak világa. Ez visszaszorítja a mi világunkat, gyermekeinket és unokáinkat.

Szerinte a bevándorlóknak eszük ágában sincs átvenni a mi életformánkat, mert a sajátjukat értékesebbnek tartják.  Velük nem lehet pótolni a nyugat-európai gyárakból hiányzó munkaerőt. A tények azt mutatják, tette hozzá a kormányfő, hogy a nem Európában születettek között jóval magasabb a munkanélküliség.

Az európai nemzetek még azokat a tömegeket sem tudták integrálni, akik fokozatosan érkeztek, hogyan sikerülne ez akkor most? Az öregedő Európa népesedési bajait nem tudjuk megoldani muszlim bevándorlókkal - nyomatékosította Orbán Viktor.

Szerinte az európai és a muszlim világ közötti feszültség kezelhetetlenné válhat.

Ezek után Orbán tovább szapulta Brüsszelt, hogy ellenőrzés nélkül engedik be a migránsokat. "Európa Hellasz, nem Perzsia. Róma, nem Karthagó. Kereszténység és nem kalifátus". Ez nem rangsor, csak különbség.

Helyén marad

Ezek után engedőbb hangnemben folytatta, nem vagyunk mi szívtelenek, "nem kőből van a szívünk", persze, hogy segítünk a rászorultaknak. Brüsszelben azonban nem látták be, hogy ha itt segítünk, ide jönnek, ha ott segítünk, akkor ott maradnak. Ehelyett Brüsszelből biztatni kezdték a világ szegényebb, szerencsétlenebb részén élőket, hogy jöjjenek hozzánk.

Olyan országokból engedünk be százezer számra embereket ellenőrzés nélkül, amelyekkel hadban állunk. Ez Orbán szerint őrültség. "Tavaszi szél vizet áraszt, de úgy látszik, felduzzasztja a migránsok áradatát is". A déli határainknál fokozódik a nyomás, ahogy a balkánon is; "minden eshetőségre fel kell készülnünk".

Orbán ennek kapcsán elújságolta, hogy új katonai egységeket küldött a határra, készenléti szolgálatot rendelt el Bács-Kiskun és Csongrád megyében, és utasította a honvédelmi, valamint a belügyminisztert, hogy készítsék elő védvonalak építését a magyar-román határon. "Ha kell, Szlovéniától Ukrajnáig teljes hosszúságban védekezünk". Majd úgy folytatta: Magyarország szuverén ország, ide csak úgy lehet belépni, ha betartják a törvényeket, és engedelmeskednek az egyenruhásoknak.

Lopják a jogom - Tüntetnek Orbán évértékelője alatt

Az Együtt tüntetést szervezett Orbán Viktor évértékelőjének idejére a Nemzeti Választási Irodánál történtek miatt. Részleteket itt olvashatnak: >>>

Orbán így hergelte tovább közönségét: nálunk nem lesznek zavargások, zendülések, felgyújtott menekülttáborok, nem fognak bandák vadászni feleségeinkre, lányainkra. .

Brüsszelt meg kell állítani!

A határok megvédése nem elegendő, egy másik fronton is helyt kell állnunk: "Brüsszelt meg kell állítani!" Fejükbe vették, hogy az Európába beszállított bevándorlókat szétosztják köztünk. a kötelező betelepítési kvótát szerencsétlennek, ésszerűtlennek és jogszerűtlennek nevezte. "Nem hagyhatjuk, hogy Brüsszel a törvényeken felül helyezze magát!"

Orbán Viktor szerint vissza fogják verik azokat, akik a kvótákkal házalnak. "Össze kell szednünk a bátorságunkat, fenyegetéssel kell szembenéznünk". Pénzügyi megtorlással is fenyegetnek a kormányfő szerint, miközben hazugsággal vádolnak minket. Pedig szerinte "egyetlen fityinggel sem tartozunk nekik". Mert a kommunizmus után megnyitották az ország kapuit, bejöttek a multik, Orbán szerint pedig ki is vitték a nyereséget - kvittek vagyunk.

Csatába!

Na és hogyan állítsuk meg a betelepítési kvóta brüsszeli hadműveletét? "Támaszkodjunk az európai demokrácia ősforrására: a népakaratra". Ha az emberek valóban ellenzik a "holdkóros brüsszeli politikát", akkor adjunk hangot a véleményüknek - ezért írnak ki népszavazást, amivel a márciusban napirendre kerülő új európai bevándorlási rendszer ellen hívják csatába Magyarország polgárait.

Hajrá, Európa, hajrá, magyarok! - zárta beszédét Orbán Viktor.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető