„Orbán úr, nekünk miért nem szólt?” – Quaestor-károsultak tüntettek Debrecenben

A debreceni viszonyokat tekintve nagy tömeg, több száz ember vett részt azon a tüntetésen, amelyet a Quaestor helyi károsultjai tartottak annak elérésére, hogy az állam száz százalékban kártalanítsa a kisbefektetőket.
A rendezvény felszólalói hangsúlyozták, hogy pártoktól független demonstrációról van szó, nincs közük az ellenzéki pártokhoz. A tömegben többen ilyen feliratokat tartottak a magasba: "Orbán úr, nekünk miért nem szólt?", valamint "Hazug, csaló, tolvaj banda".

A megmozdulás főszervezője a debreceni Tyll Attila volt, aki maga is károsult: több millió forintos megtakarítása ragadt benn a csődbe ment cégben. Tyll azt mondta: "nagyon dühös vagyok, mert vasárnap délelőtt nem itt kellene lennünk, hanem a családunk körében". Mint fogalmazott, " a szemünkbe vigyorognak, nem történik semmi". Tyll hozzátette: "nem pereskedni akarunk, hanem igazságot, s vissza akarjuk kapni a pénzünket száz százalékban".

A szónok szerint a Quaestor bukásával több tízezer ember élete dőlt romba, s most mégis az folyik az országban, hogy a médiát lassan a károsultak ellen hangolják, mondván, a kisemberek voltak a felelősök, mert nem jól fektették be a pénzüket. Nagy sikert aratott, amikor azt mondta: "mi nem csaptunk be senkit, ne a mi felelősségünket firtassák, kérdezzék meg azokat, akik az ellenőrzéseket elmulasztották, a kormány és a jegybank legyen a célkeresztben".

Czeglédi Zsolt / MTI

A pénzügyi felügyelet és a nemzeti bank felelősségét hangsúlyozta beszédében Pocsai Gyula közgazdász, aki fölhívta a tüntetők figyelmét: Windisch László, a jegybank alelnöke adott engedélyt a cégcsoportnak 70 milliárd forint kötvény kibocsátására. Kijelentette: a pénzügyi felügyeletnek és a jegybanknak a Quaestorral kapcsolatos vizsgálati dokumentációját teljes terjedelmében nyilvánosságra kell hozni.

A tüntetésen fölszólalt egy asszony, aki elmondta: a 16 éves lányát egyedül neveli egy egyszobás lakásban, és azért tartotta a megtakarítását a Questornál, hogy vehessen egy kétszobás lakást. Mint mondta, a hozzá hasonló kisemberek mellé kellene állnia azoknak is, akiket közvetlenül ugyan nem érint a botrány, de nem akarnak olyan társadalomban élni, ahol szabadon lehet lopni, csalni, hazudni.

A demonstráció résztvevői petíciót írtak alá, hogy a követeléseiket tartalmazó iratot eljuttassák a kormányszervekhez és más hatóságokhoz. Végezetül bejelentették: a debreceni tüntetők kérik más vidéki városok lakosságát, hogy mozduljon meg a százszázalékos kártalanítás érdekében, s szervezzenek egy nagy, közös tüntetést Budapesten.

Amúgy a tömegben állva és a tüntetőket hallgatva tapintható volt az emberek kormányellenessége: többen kifogásolták, hogy miért nem zúgott az "Orbán, takarodj". Mások azt taglalták: nem elegendő a jegybankot szidni, mert annak vezetője, Matolcsy "úgy táncol, ahogy Orbán fütyül".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.