galéria megtekintése

Dopeman, Sztálin, Selmeczi meg Isaura

11 komment


Rab László
NOL

Az Iszlám Állam gonoszságához és az ősember mágiájához hasonlították egyes feljelentők Pityinger László 2013. szeptember 29-i tettét, amikor a Dopeman művésznevű rapper az Együtt és a Szolidaritás Mozgalom politikai performanszán belerúgott egy hungarocell Orbán-szobor fejébe

A Budakörnyéki Bíróságon Gebe Zoltán bíró olyan tanúvallomásokat hallgatott meg, akik a rapper „szörnyű, riadalmat keltő és megbotránkozást kiváltó” tette után tettek följelentést.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Egy jogász tanú azt mondta: ingerelte, hogy a szobor ledöntése után nem indítottak hivatalból eljárást az elkövető ellen, és idézte azt a Nicolas Sarkozynek címzett beszólást – „Büdös magyar, menj vissza Kínába!”– , amiért a francia bíróság kéthavi szabadságvesztésre ítélte az illetőt.

 

Dr. Bándi Kund, az Összmagyar Testület vezetője a televízióban látta Dopeman mozdulatát, neki az 1944-45-ös náci vérengzéseket juttatta eszébe, és felidézte, hogy szervezete tagsága az Iszlám Állam lefejezéseire asszociált az eset nyomán.

A bíró azon erőfeszítése, hogy itt nem volt lefejezés, hiábavalónak bizonyult.

– Ez az embertelen cselekmény belénk égett

– fogalmazott az ősember primitív mágiáját emlegető Bándi, és amikor arra kérték, említsen hasonló durva példákat, amelyek miatt szintén feljelentést tett, azt felelte, erre nem készült föl.

Balázs István Attila, az '56-os Konföderáció elnöke arra alapozta följelentését, hogy „duplán érintett”, hiszen a fivére kötél általi halált halt 1957. április 10-én, a Sztálin-testet és Orbán-fejet mintázó figura nyakára pedig ugyanúgy tették a kötelet, mint ahogy az a Kisfogházban ma is megtekinthető. Feljelentésében azt is kérte, hogy „a nagy tudással rendelkező” Selmeczi Gabriella fideszes képviselőt is védje meg a bíróság, mert egy ízben őt is megsértették.

A védelem tanúi másként emlékeztek. Molnár János, aki résztvevője volt a politikai performansznak, hallotta a Himnusz-szöveget beágyazó rapet (igaz, a Bazd meg a kormányt, bazd meg az Orbánt-fordulatokkal élő számtól nem volt elragadtatva), a szobor ledöntése, mely jellegzetes Sztálin-pózban ábrázolta Orbánt, nem botránkoztatta meg.

– Amit az akció kifejezett – mondta a tanú – minden körülmények között üdvösnek tartanám.

Semmi félelem nem volt tapasztalható, nevettünk az egészen.

Molnár szerint a felháborodásokat egy olyan országban, ahol egykor pénzt gyűjtöttek Isaura kiszabadításáért, nem kellene ennyire eltúlozni.

Székely Sándor és Bódi Beáta szervezői voltak az eseménynek. Tanúvallomásukban arra hívták fel a figyelmet, hogy a helyszínen jó hangulatú ellenzéki rendezvény zajlott. Bódi Beáta a tárgyalás szünetében megjegyezte, benne ez a per kelt riadalmat, valójában nem is érti, miért ültették Dopemant a vádlottak padjára.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A perbeszédek elhangzása után a bíró berekesztette a tárgyalást. Az ítéletre a jövő év január 21-éig várni kell.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.