Kocsis István főként a bankok (különösen az OTP) és a magyar energiaszektor privatizációja, valamint a paksi és MVM-beli működése során komoly kapcsolati tőkét halmozott fel. Kocsisnak jelenleg nincs állami cégtisztsége, ám a kapcsolatrendszerére az Orbán-kormány a jelek szerint számít: őt vették igénybe azoknak a megfenekleni látszó tárgyalásoknak a továbblendítéséhez, amelyeket Oroszországgal folytattak a hitelmegállapodásról, illetve a paksi bővítésről.
Kocsis István az atomerőművel kapcsolatban korábban is tett szívességeket fideszes köröknek 2002 után paksi, majd MVM-vezérigazgatóként. 2006-ban személyes tanácsadóként vette maga mellé Baji Csabát, aki ma az állami kézben lévő – és a paksi atomerőműre vonatkozó összes fontos kérdésben döntő – MVM vezérigazgatója. Bajinak korábban semmiféle energetikai szakértelme nem volt, outsiderként (a lízinggel foglalkozó Axon felügyelőbizottságából), közgazdászként került 2001-ben a paksi atomerőmű élére, Orbán Viktor közreműködésével. Az MVM-es bedolgozással párhuzamosan Baji vezette az akkor még Közgép-leánycég E.OS (ma már Elios) Zrt.-t is: erről a cégről azt érdemes tudni, hogy a 2010-es kormányváltás óta a magyar megújulóenergia-ipar egyik legnagyobbja lett – döntően a közszférától kapott, uniós finanszírozású megbízásokkal –, és igazgatósági tagja Tiborcz István, Orbán Viktor veje.
Az, hogy Kocsis István hol és miként tett szert az orosz atomipar vezetőihez fűződő, kivételesen jó kapcsolatokra, az életrajzából nem derül ki egyértelműen, de az tudható, hogy 2007-ben megkapta a Kurcsatov-díj arany fokozatát az orosz–magyar nukleáris együttműködés előmozdításáért. Ezt bennfentesek szerint a leginkább azzal érdemelte ki, hogy „behozta” a Roszatom leánycégét, a Tvelt a 2003-as paksi üzemzavar elhárításába. Akkoriban a szakmát meglepő megbízást azzal indokolták, hogy a Tvel adta a legjobb ajánlatot: azt vállalták, hogy egy év alatt végeznek, és egymilliárd forintért hatástalanítják a balesetben megsérült fűtőelemeket. Ehhez képest a munkálatok máig nem fejeződtek be, az Orbán-kabinet pedig minden erővel, a jogszerűségre sem mindig ügyelve titkolja, hogy mennyivel lett nagyobb végül a kármentesítési számla, és mennyit álltak belőle a magyar adófizetők – vagyis a Rosz atom biztosan nem járt rosszul.
Kocsis kapcsolati hálójának erősségét jelzi, hogy a példátlanul súlyos paksi üzemzavart – amelynek idején az atomerőmű első számú vezetője volt– ugyanolyan sértetlenül élte túl, mint korábban a Tocsik-botrányt. A Fidesz a politikai haszon kiaknázása érdeké ben parlamenti vizsgálóbizottságot is szervezett az eddigi legsúlyosabb magyarországi atombaleset körülmé nyeinek kivizsgálására, ám a párt végül megakadályozta, hogy a testület befejezze a munkát, és elfogadja a vizsgálati jelentést. Az elkészült, de fiókban maradt dokumentumtervezet ugyanakkor egyértelművé teszi, hogy az üzemzavart okozó technológia, illetve a megfelelő referenciákkal nem rendelkező francia Framatome ANP kiválasztásáért még az erőmű előző vezetése a felelős – élén a dokumentumban nem nevesített Baji Csabával, az MVM jelenlegi vezetőjével.
Forrásaink szerint Kocsis 2007-től kezdődően, amikor a paksi bővítést célzó előkészületek (még politikai felhatalmazás nélkül) megkezdődtek, több alkalommal személyesen is tárgyalt a Roszatom vezetőjével a beruházásról. Vélhetőleg az ott megszerzett renoméját próbálták most aprópénzre váltani Orbánék, amikor a már gyanúsítotti státuszú (és a már hivatkozott 15 milliárd mellett tavaly decemberben egy újabb kétmilliárdos sikkasztással és hűtlen kezeléssel is megvádolt, de mindvégig szabadlábon lévő) Kocsist rávették a közreműködésre. MVM-es forrásunk szerint a „minden kormányhoz közel álló” üzletember elsősorban abban segített, hogy az orosz fél – mindenekelőtt Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke– végre komolyan vegye az orosz részvételű bővítés, illetve finanszírozás érdekében hónapok óta hiába kilincselő Orbánékat. A Kocsis révén végül meghökkentő gyorsasággal tető alá hozott megállapodás megszületésének azonban súlyos ára volt: Németh Lászlónénak Moszkvában – a változtatás lehetősége nélkül – azt az egyezményt kellett aláírnia, amit elé tettek, és ami teljes egészében az orosz elképzeléseket tükrözi. (A lapunk által megkérdezett szakértők mindenesetre nyilvánvalónak mondták, hogy a parlament honlapján elérhető törvényben magyarul és oroszul is szereplő, de magyar nyelven meglehetősen suta szöveg eredeti verziója az orosz volt. Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért atomtémában jól értesült politikusa szerint január 10-én pénteken a Roszatomnál középvezetői szinten még nem tudtak arról, hogy január 14-én megkötik a vállalat egyik legnagyobb volumenű európai üzletét, ami egyértelműen cáfolja, hogy alaposan végigtárgyalt, mindkét fél igényeire reflektáló megegyezés született volna.) Pontosan ugyanez történt amúgy 2003–2004-ben, a Tvel megbízásakor is: az orosz cég úgy nyert a „legjobb ajánlattal” az egyébként szintén pályázó (és az üzemzavarhoz vezető reaktortisztítási műveletet végző, vagyis kapun belül lévő, a konkrét technológiát sokkal jobban ismerő) Framatome ANP-vel szemben, hogy végül időben és árban is szinte korlátlanul tágíthatta az eredeti szerződés kereteit. A tíz évvel ezelőtti rapid „alkunak” – Csillag István gazdasági miniszter korabeli nyilatkozata szerint – az is része volt, hogy hamarosan új államközi szerződés születik a kiégett fűtőelemek Oroszországba történő visszaszállításáról. A sugárzó hulladékot ma is a paksi atomerőmű területén tárolják.
Kocsis Istvánt a cikk ügyében többször kerestük telefonon, hívásainkra nem reagált.
„IMF-hitel” Moszkvából?
Az Orbán-kormány nem atomerőművet, hanem hitelt akart Putyintól, és a megállapodás is ezért, vagyis a pénz gyors megszerzése végett volt ilyen sürgős –állítja egy neves, magyar–orosz relációban több kormánynak is tanácsot adó, a mostani alkufolyamatra közvetlenül rálátó szakértő. Forrásunk szerint megfelel a valóságnak, hogy az előkészületek körülbelül egy éve zajlottak –a közelmúltig jelentős előrehaladásnélkül –, ettől a ponttól azonban a valóság elválik a nyilvánosságnak szánt történettől: a magyar fél valójában egy legalább ötmilliárd eurós szabad felhasználású hitelt szeretett volna, Oroszország viszont mindenképpen össze akarta kötni a projektet a paksi bővítéssel. A kétoldalú megállapodásba végül valóban bekerült (ezek szerint magyar kérésre) az a kitétel, hogy az egész megegyezés alapfeltétele: a hitel. Eredetileg a hitelszerződést is a január 14-i moszkvai találkozón akarták aláírni, ám a pénzügyekre vonatkozó álláspontok akkor még olyan messze álltak egymástól, hogy erre nem volt reális esély (Varga Mihály emiatt végül nem is lett tagja a kiutazó küldöttségnek). A magyar fél végig arra törekedett, hogy a pénzhez akkor is hozzájusson, ha az atomerőmű– az EU ellenállása miatt például – nem épülne fel, vagy ha a beruházás nagyonelhúzódna. A nukleáris együttműködésről szóló egyezmény vita nélküli aláírásával megpróbáltak nyomást gyakorolni az oroszokra annak érdekében, hogy a hitelmegállapodás – elsősorban az ütemezést, illetve a hozzáférés feltételeit tekintve – közelebb kerüljön az Orbánkormány elképzeléseihez. A Roszatom ugyanis eleinte ahhoz ragaszkodott, hogy csak a munkavégzés ütemében, az elkészült projektrészek után fizessen(gyakorlatilag saját magát finanszírozva az orosz hitelből), amit viszont a magyar tárgyalófél mindenáron el akart kerülni. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint ebből a szempontból lesz nagyon érdekes megvizsgálni a parlament elé előbbutóbb bekerülő hitelegyezséget, hiszen a szövegből akár az is kiderülhet, hogy Orbánék végső soron nem két reaktort, hanem egy „új IMF-megállapodást” hoztak Moszkvából. (H. M.)
