Orbán szerint olyan ez az ország, mint a pornó

A miniszterelnök a pozsonyi biztonságpolitikai konferencián jellemezte a pornográfia kifejezéssel Magyarországot. Azt akarta hangsúlyozni, mennyire nem hasonlít semelyik másikhoz.

„Olyan ez, mint a pornográfia. Senki nem tudja, mi az, de amikor látja, talán rájön” – illusztrálta egy megkapó fordulattal két másik miniszterelnök, és egy EBESZ-főtitkár előtt Orbán Viktor, hogyan gondolkodik Magyarországról, illetve a Fidesz kormányzásáról. A magyar kormányfő még pénteken, a pozsonyi nemzetközi biztonságpolitikai konferencia, a Globsec egyik panelbeszélgetésén nyilatkozott így, miután a moderátor megkérdezte, hogyan látja Magyarországot a kirívóan magas népességcsökkenés és a nemrég bejelentett határzár fényében.

Orbán a választ azzal kezdte, hogy 2010-ben, a Fidesz hatalomra kerülésének az évében a magyar gazdaság előtt ugyanaz a perspektíva állt, mint amely mostanáig a görög előtt is, és az ő kormánya volt az, amely ebből a helyzetből kilendítette az országot. Jelezte, hogy erre nem is a reform, hanem az átalakítás szót használja. „Minden átalakítottunk” – mondta ezekről a szerinte „néha véres” változtatásokról, majd arról beszélt, hogy Magyarország mennyire nem hasonlít semelyik más országra sem. „Ez nem egy jóléti társadalom, Ez egy munkaalapú társadalom. A szociális ellátás teljesen más, a kormány célja a teljes foglalkoztatottság. Egykulcsos adó van, örökösödési adó és más ilyesmi (sic!) nincs, a társasági adó pedig alacsony. Az ideológusoknak többnyire gondjuk is támad, hogy mit mondjanak róla. Olyan ez, mint a pornográfia. Senki nem tudja, mi az, de amikor látja, talán rájön” – fejtegette. A közönségén halvány nevetés futott át. (A beszéde – amelyre vasárnap a 444 figyelt fel – a videón 1:01:35-nél kezdődik.)

Orbán egyébként nem először használja a pornográfia kifejezést Magyarországgal kapcsolatban. Három éve a középosztályról szóról szóra ugyanezt mondta – úgy, hogy a hasonlat nem is a sajátja, hanem Csaba László közgazdásztól származik.

A panelbeszélgetésen Orbánon kívül Robert Fico szlovák és Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, Angel Gurría, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkára, illetve Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter vett részt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.