Orbán szeretett kisbuszától Párizsban sem vált meg

Orbán Viktor külföldön is ragaszkodik a hazai programjaihoz használt fekete Volkswagen kisbuszhoz. A hétvégén a Budapesttől csaknem másfél ezer kilométerre lévő Párizsban tűnt fel a jármű – a magyar kormányfő ebből szállt ki, amikor az elnöki palotához érkezett.

Az ügyre a Népszava hívta fel a figyelmet. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóirodájának vezetője ennek nyomán közleményt adott ki:

„A magyar sajtó egy része a párizsi megemlékezésen részt vevő magyar miniszterelnök utazása kapcsán sajnos ismét kisstílű vagdalkozásba fogott – még mielőtt megismerkedtek volna az alapvető tényekkel. A francia külügyminisztérium január 10-i jegyzékében arra kérte az emlékmeneten részt vevő állam- és kormányfőket, hogy önállóan jussanak el a megadott gyülekező helyszínre, vagyis egyértelművé tette, hogy nem biztosít protokolljárműveket, így a városi közlekedést is a magyar hatóságoknak kellett megszervezniük."

A Nol úgy értesült, hogy Orbán Viktor csak az elnöki palotáig használhatta saját járművét. Ott a többi protokollvendéggel együtt a rendezők által kiállított buszra szállt – másként el sem juthatott volna a felvonulásra. A rendezvény után is buszokkal vitték vissza a meghívottakat saját járműveikhez. Az Elysée Palota előtt készült felvételek alapján a többi ország állam- és kormányfői általában francia diplomáciai rendszámú járműveken érkeztek – feltehetően saját nagykövetségeik autóin. Ha a magyar nagykövetség gépkocsiparkjában netán nem lett volna megfelelő autó, a francia fővárosban számos limuzincég kínál a protokoll és a biztonság szempontjából megfelelőnek tűnő járműveket, köztük akár páncélozottakat is.

Azt tudni lehet, hogy Orbán Viktor nem a kisbusszal utazott Párizsba – erre a célra az OTP-től bérelt magánrepülőgépet használta.

A kormányfő nem most először vitette külföldre szeretett kisbuszát. A csúcsfelszereltségű, sötétített ablakú Volkswagen Multival 2012 januárjában és 2013 nyarán Brüsszelben is megfordult. A gyári kivitelben is több mint 15 millió forintba kerülő jármű bőrfotelei szembefordíthatók egymással, így kényelmes iroda alakítható ki a kabinban. A speciális biztonsági és kommunikációs berendezésekről semmit sem tudni, így azt sem, golyóállóak-e az ablakok és páncélozott-e a karosszéria.

Orbán Viktor még ellenzékben kezdett ilyen kisbuszt használni, a mostani már a második a sorban. A csere idején a sajtó megírta, hogy a miniszterelnök ezt a kocsit már nem vezetheti, a sofőrt a Terrorelhárítási Központ biztosítja. Feltehetően ezúttal is a TEK emberei vitték az autót Párizsba, és hozták onnan haza.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.