galéria megtekintése

Orbán semmit nem üzent Amerikának

17 komment


Csuhaj Ildikó

Nem üzent Orbán Viktor a Millenárisról Amerikának, a cinizmust viszont – amelyet a baloldalhoz és a liberálisokhoz kötött, hosszan ostorozta. A magyar jellemmel, az ultival és a kétszeres túlerővel példálózott. A költségvetést holnap benyújtják, de konkrétumok továbbra sem ismertek.

Nem mondott egyetlen szót sem Orbán Viktor a Millenárison, a Fidesz-KDNP megválasztott polgármestereinek és önkormányzati képviselőinek a részvételével rendezett értékelő nagygyűlésen az amerikai kitiltási botrányról. Véletlenül sem ejtette ki az Amerika, a NATO vagy a Washington szót, és nem is célzott a szövetségi rendszerre sem, holott a kitiltás a kormányának tagjait is érintheti, legalábbis André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője szerint.

Bevallottan közhelyszerű – Orbán vasárnap a Millenárison
Bevallottan közhelyszerű – Orbán vasárnap a Millenárison
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Goodfriend péntek este az M1 Híradójának adott nyilatkozatában kormánytagok érintettségéről is ejtett szót a beutazási tilalommal összefüggésben. Az ügyvivő közölte, hogy „tíznél kevesebb" magyar állampolgár nem léphet be az Egyesült Államokba - a vád korrupció -, de neveket nem említett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton egy doorstep sajtótájékoztatón azt mondta, az amerikaiak kormánytagokat nem tájékoztattak arról, hogy ne utazhatnának az Egyesült Államokba.

 

Mi szeretjük a pesti viccet, de...

A Millenárison elmondott beszédében Orbán ezúttal nem támadta a liberalizmust, de a zsinórban megnyert három választás lelki okairól szólva hosszan ostorozta a cinizmust, amelyet a baloldalhoz, a szocialistákhoz és a liberálisokhoz kapcsolt. „Meggyőződésem, hogy csak azért nyerhettünk, mert nem engedtünk a cinizmus csábításának. És a jövőre nézve is mindazt, amit elterveztünk, csak akkor érhetjük el, ha továbbra sem esünk a cinizmus csapdájába. Barátaim, a cinizmus szórakoztató lehet a humorban, mi is szeretjük a pesti vicceket, különösen, ha nem rólunk szólnak, de életfelfogásként veszélyes, mi több, életveszélyes a cinizmus, kilúgozza az életet. Cinikusnak lenni könnyű manapság szerte a világban, és Magyarországon is egyenesen divatos. A baloldal, a szocialisták és liberálisok ezt az utat választották. Semmi sem szent, semmi sem sérthetetlen, mindent körül lehet nyálazni, mindent ki lehet gúnyolni. Elveszett ország az, amelynek életét elárasztja a cinizmus, és hol a kormányrúd a szellemi élet alakítása vagy ne adj isten, az iskolák irányítása a cinikusok kezébe kerülnek" - hangoztatta a miniszterelnök, hozzátéve, a cinizmus nem teremt munkahelyeket, nem ad át gyártósorokat. A cinizmus csak rombolni tud. A cinizmus széles útja a káoszba, a bizalom pedig az erős Magyarországhoz vezet. Van jobb választás a könnyűnek tűnő cinizmusnál, és ez a bizalom - figyelmeztette híveit a miniszterelnök.

A magyar jellem, az ulti és a kétszeres túlerő



Orbán előtte arról beszélt, hogy már-már a politikai sci-fi kategóriába tartozik a példátlan és lefegyverző három győzelem. Három győzelem valóságos intelem és felszólítás, egyedül nem megy. A győzelmek "meghaladottá teszi a magyarságot elparentáló jóslatokat" és a jövő horizontján egy egészséges lelkű, sikeres nép képe látszik kirajzolódni. A miniszterelnök az ultit hozta fel tézisének illusztrálására: a játék a magyar jellem lényegét adja vissza, ketten összefognak, hogy elrontsák a harmadik játékát. De van másik olvasat is, például az, hogy valaki a kétszeres túlerővel szemben is megpróbál sikerre jutni. Így már másképp fest a világ ! - jegyezte meg. Aztán azzal a bevallottan közhelyszerű megfogalmazással élt, miszerint az összefogás győzött a széthúzás felett, de szerinte ez azért nem közhely, mert a három győzelem azt bizonyította, a soha nem látott egység, nem szalmaláng, ahogyan a 2010-es győzelem sem volt az, hanem hosszú távú összefogás és egység. A Fidesz-KDNP megtestesítette az ország akaratát.

Amíg a baloldal azt hiszi, hogy a nemzeti egységről szóló gondolataink csak kommunikációs panelek, sanda nyelvi trükkök, addig nemhogy esélyük sincs a győzelemre, a padlóról sem tudnak felállni jósolta a miniszterelnök, hozzátéve, talán egyszer megértik, hogy rájuk is vonatkozik, a haza nem lehet ellenzékben - ismételte meg 2002-es nyilatkozatát Orbán.

A 2015-ös költségvetésről – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterre nézve –, a miniszterelnök semmit sem árult el, mindössze annyit mondott, hogy holnap benyújtják. Felidézte, hogy 2002-ben , amikor elvesztették a választást, egyik barátja azt mondta neki, már soha nem fog választást nyerni ebben az országban, mert te munkát akarsz adni az embereknek, a szocik meg ingyen pénzt. „Ma már tudjuk, hogy a barátom tévedett, sőt, nemcsak ő tévedett, nekünk igazunk lett." Ezen a ponton Orbán Viktor megismételte; az ingyen pénz, segély, hitel, spekuláció nem lehet egy ország alapja. A Millenárison is teljes foglalkoztatást hirdetett, mert az általa ismertetett statisztika szerint ma még mindig van 178 ezer ember, aki jövedelempótló támogatásból él, de 2010-ben több mint 500 ezer ember volt - tette hozzá. A cél viszont, hogy 2018-ra egyetlen jövedelempótló támogatásra se legyen szükség Magyarországon. A köznevelési rendszert "áramvonalasítják", Európa legjobb iskolarendszerét szeretnék kialakítani - hangzott a szép cél.

Szerénységet, alázatot!

„Három és fél évig nem lesznek választások, nektek öt évetek van arra, hogy elvégezzétek a munkátokat. Kegyelmi állapot ez" - címezte szavait Orbán a Millenárison összegyűlt fideszes és kereszténydemokrata polgármestereknek, képviselőknek , úgy folytatva, "rajtatok áll a mi közös jövőnk, ezért szerénységet és alázatot kérek tőletek. Nem szavakban, olyan szerénységet és olyan alázatot kérek, amelyet az emberek is érezhetnek. Valóban értük kell dolgoznotok. Azt akarom, hogy ti, a mostani győztesek történelmet írjatok. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" - zárta beszédét a miniszterelnök, és egyszerre hangzott fel a zúgó taps és a Fidesz 1990-es kampánydala, a Roxette-től a Listen to your heart.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.