Orbán nem tűr korrupciót, és nem beszél a 6,9 milliárdról

Bár a Forbes szerint az Orbán család vagyona már 6,9 milliárd forint, a miniszterelnök szerint nincsenek fideszes topgazdagok, a kormány pedig minden döntését az ország érdekében hozta. A miniszterelnök szerint „Magyarországon nem lesz Románia”, ahol a korrupcióellenes ügyészség futószalagon tartóztatta le a korrupt politikusokat.

Semmifajta korrupciót nem tűrök el – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országgyűlésben egy azonnali kérdésre válaszolva.

A kormányfő Vona Gábor Jobbik-frakcióvezető kérdésére azt mondta: nem javasolja a magyar politikai életnek, az Országgyűlésnek, hogy átvegye az ügyészség vagy a rendőrség feladatait.

„Nem vagyok hajlandó Romániát csinálni Magyarországból” – fogalmazott Orbán Viktor, majd ezt úgy magyarázta: nem hajlandó arra, hogy rendkívüli eljárásokban elvonják a bűnüldöző államhatalmi szervek jogköreit. Orbán a válaszában úgy fogalmazott: semmifajta korrupciót nem tűr el, nem tűrt el a múltban sem, és nem tűr el a jövőben sem. Elmondta, amikor ő vagy a kormány döntést hoz, mindig csak az ország érdekét tartja szem előtt.

Orbán azt mondta, megnézte az ország leggazdagabb embereiről készült nyilvános rangsorokat, és az első tíz között nem talált fideszest, pedig tizedik éve kormányozzák az országot. „Ennek fényében az ön vádját nevetségesnek tartom, és javaslom, akkor beszéljünk erről komolyan, ha az első tízben már legalább öt fideszes lesz. Attól tartok ez nem holnap lesz” – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök mindezt arra reagálva közölte, hogy Vona Gábor azt javasolta, állítsanak fel két vizsgálóbizottságot: egyiket a Jobbik orosz kapcsolatainak, támogatásának, a másikat a Fideszhez kötődő emberek gazdagodásának vizsgálatára. Arról sem ő, sem pedig az ellenzék nem ejtett szót, hogy nemrégiben a Forbes 6,9 milliárd forintra tette az Orbán család összesített vagyonát.  

Miért van az, hogy az ön környezetében lévő emberek hihetetlen módon gazdagodtak az elmúlt években? – kérdezte a Jobbik elnöke, példaként Habony Árpádot, Mészáros Lőrincet, Andy Vajnát említve.

Kijelentette, a Jobbik soha semmilyen országtól, Oroszországtól sem kapott anyagi támogatást, és nem is fog. A Jobbik számára a függetlenség megőrzése az egyik legfontosabb alapérték – mondta. Orbán szerint viszont a Jobbik tele van bűnözőkkel, egy kitartott párt, ezért – mondta – azt javasolja nekik, hogy álljanak a nyilvánosság elé és ezt fedjék fel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.