galéria megtekintése

Orbán: Nem lesz internetadó

Módosítani kell a benyújtott törvényjavaslatot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban péntek reggel.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban
Kovács Attila / MTI

Nem vagyunk kommunisták, a néppel közösen kormányozunk, a távközlési adó technikai módosításáról folytatott vitát nem lehet ésszerű mederben tartani, ezért ez az adót nem lehet bevezetni – mondta a kormányfő.

Az internethasználatról viszont januárban nemzeti konzultációt rendeznek.

 

A miniszterelnök szerint arra kell keresni a választ, hogy mi legyen az internetszabályozással és az interneten keletkező extraprofittal. Ezzel az első negyedévben kell elkészülni – mondta. Ő maga is, és Lázár János is tárgyalt az internetszolgáltatók egyes képviselőivel.

2018-ig az egész országra kiterjesztik a szélessávú internetet – Orbán szerint fontos, hogy a kormány ezt vállalta, a modern Magyarország érdekében szükség van a lépésre. A szolgáltatókkal erről meg is állapodtunk, és ezt veszélyezteti a távközlési adó kiterjesztése. A legfontosabb a jövő – mondta a műsorban a miniszterelnök. „Meg kell valósítani ezt a célt, nem beleírni valahova” – válaszolta a műsorvezetőnek arra a felvetésére, hogy nem akarják-e beleírni az alaptörvénybe.

(A műsorvezető úgy tűnt, nem vette észre, hogy a miniszterelnök visszavonta a netadót, amikor azt mondta, hogy az adótechnikai módosítást nem lehet bevezetni, mert még mindig, harmadszor is a kis szolgáltatók internetadó általi ellehetetlenüléséről kérdezte.)

A magyar-amerikai konfliktus kapcsán visszautasította, hogy a magyar kormány provokálta volna ki azt. „Senki nem húzott ki semmilyen gyufát. Magyarország képviseli saját érdekeit” – állította Orbán Viktor. „Nincs ugribugri. Higgadtság és nyugalom” – fogalmazott a konfliktusokkal kapcsolatban, utalva arra, hogy más EU-országnak is vannak konfliktusai. Szerinte azért tart a nyomás külföldről, mert a bankok elszámoltatása folyik. A jövő évi költségvetés az elszámoltatás költségvetése lesz – mondta a miniszterelnök.

Elmagyarázták neki

A Népszabadság információi szerint az egyik nagy európai távközlési vállalat felső vezetője csütörtökön Budapestre utazott, hogy személyesen tárgyaljon Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. A cégvezető világossá tette, éppen eléggé hozzájárultak eddig is az ország pénzügyi stabilitásához, az újabb elvonásoknak már igen káros következményei lesznek.

Úgy tudjuk egyébként, hogy az iparági szabályozásban jártas emberek jelezték a kormány munkatársainak, csak a javaslat visszavonása elfogadható, de készek segíteni abban, hogy a kormány „arcvesztés” nélkül tudjon kihátrálni belőle.

Győzelmet ünnepelnek a tüntetők

Ünneplő demonstrációra szólít a vasárnapi és keddi tüntetéseket szervező Százezren az internetadó ellen Facebook-csoport. A tüntetés szervezői ma 18 órára, a „szokásos” helyre, a József nádor térre várják mindazokat, akik támogatták az elmúlt napok megmozdulásait.

„Tegyük egyértelművé: ez a magyar nép győzelme volt az ostoba kormányzás felett. Mutassuk meg sokan, hogy győztünk, hogy Orbán ne trükközzön, és soha ne jusson eszébe az információs szabadság korlátozása.”

Cikkünket folyamatosan frissítjük!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.