Nyerges Zsolt „Canossát járt” Felcsúton a miniszterelnöknél

Orbán Viktor és Simicska Lajos már beszélt egymással. Simicska üzlettársa, Nyerges Zsolt pedig a közelmúltban állítólag „Canossát járt” Felcsúton Orbán Viktornál.
Nyerges Zsolt
Nyerges Zsolt
Közgép

A Népszabadságot a miniszterelnök oligarchákkal való csatározásának részleteit ismerő források úgy tájékoztatták: „e konszolidációs folyamatok” eredménye lehet, hogy Varga Mihály csütörtökön 110 milliárd forintos zárolást jelentett be. A nemzetgazdasági miniszter arra hivatkozott: így biztosítható, hogy ne legyen magasabb a 2014-es költségvetési hiány a tervezett 2,9 százalékosnál. Ezzel magyarázta a zárolást a miniszterelnök is a közrádiónak adott szokásos pénteki interjújában.

Forrásaink szerint viszont a zárolásokkal szeretnék kiváltani a tervezett közútépítési különadót, mely a korábbi elképzelések szerint – ahogyan arról beszámoltunk – a Fidesz hátországához sorolt építőcégeket, így a Közgépet is hét évre visszamenőlegesen sújtotta volna. A közútépítési adóval kívánta kompenzálni a kormány a közel százmilliárd forintos EU-büntetést. A Közgép 2007 óta 132 milliárdot nyert útépítési pályázatokon, ez legalább 20 milliárd forintos köztehervállalást jelentett volna. Mára azonban, nyilván az Orbán–Simicska-megbeszélés után, a különadó egyelőre lekerült a napirendről – mondták lapunknak.

A miniszterelnöki hadviselés „körkörös” – fogalmazott egy jobboldali véleményvezér, emlékeztetve, folyik a Simicska–Nyerges üzleti körhöz tartozók kiszorítása az állami társaságok vezetéséből, bevezették a reklámadót, de agrárfronton is erős a nyomásgyakorlás. A Simicska-érdekeltségű Magyar Nemzet a héten címlapon hozta a területalapú agrártámogatás elvonásáról szóló hírt.

Egyelőre nem szivárgott ki, hogy a kormány végül jóváhagyta-e a törvényjavaslatot, mely sérti a Simicska-Nyerges társaságok (Mezort Zrt., Lajta-Hanság Zrt., Sárvári Mezőgazdaság Zrt., Szombathelyi Tangazdaság Zrt.) érdekeit, ha bevezetik az 50 milliós támogatási plafont. Az az érem másik oldala, hogy az agrártámogatások maximalizálása Csányi Sándor OTP-elnök-vezérigazgató agrárcégei számára is komoly veszteség. Simicska Lajos részéről viszont a balatoni hajózása óta sincs visszacsapás, válaszlépés, egyik belebegtetett kormányzati elképzelés sem végzetes ugyanis a birodalmára.

– A lapok még az asztalon vannak – fogalmazott egyik forrásunk, aki szerint Orbán Viktor mostani területfoglalási technikái kísértetiesen emlékeztetnek a Csányi Sándorral szemben alkalmazott „kiszorítósdira”. A HVG szerint az lehet a háttérben a miniszterelnöki stratégia, hogy a feltörekvő nemzeti tőkések közül senki se kerüljön „egyeduralkodói” helyzetbe. A kormányoldal egyik véleményformálója munkatársunknak határozottan állította: Orbán Viktor és Simicska Lajos között „bizalmi a kapcsolat”, volt Bibó-szakkollégiumi szobatársa a 2006-os vesztes választások után sem akarta titokban megbuktatni Orbánt, soha nem állt át a „pártütő” tőkések oldalára. Ezért a miniszterelnök meg akar vele egyezni, „nem egy új Simicskát felépíteni”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.