Orbán mindenkit átvágott a jobboldalon

„Amennyiben G. Fodor Gábor Fidesz-vezető vagy az Orbán-kormány tagja lett volna, most azt kellene mondani, hogy az őszödi beszédét mondta el a Magyar Narancsnak adott interjúban, amikor arról beszélt, hogy a jobboldali értelmiségiek közül sokan tévedésben vannak, mert a polgári Magyarország csak egy hívószó volt, egy politikai termék. De mivel nem volt sem fideszes politikusi, sem kormányzati funkciója, a részéről ez a kijelentés elemzői cinizmus” – ilyen és ehhez hasonló véleményt fogalmaztak meg munkatársunknak a kormányoldalon, illetve a konzervatív értelmiségiek táborához tartozók.
Szerintük G. Fodor – aki a Századvég stratégiai igazgatója – kijelentésével nem erősíti, hanem rombolja Orbán Viktor hitelességét, hiszen egyúttal azt is mondja, nem érvényes semmi, ami értékválasztást jelent. Akkor viszont felvethető a kérdés, azok a hívószavak, amelyekkel a szabadságharcos-unortodox Orbán Viktor „operált" Brüsszellel, Washingtonnal szemben, vagyis a nemzet, a szuverenitás, mennyire érvényesek, mennyire lehet ezeket komolyan venni. Ezek is a posztromanticista elképzelés/történelemszemlélet „termékei"? – vetette fel lapunknak az egyik jobboldali véleményvezér.
Orbán már nem foglalkozik a polgári Magyarország-értékrenddel
Orbán már nem foglalkozik a polgári Magyarország-értékrenddel
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Amiről G. Fodor beszél az interjúban – hogy a jó politika se nem posztromantikus, se nem ideologikus, hanem cselekvéspárti –, voltaképpen az orbáni politikai kormányzás leírása. A miniszterelnök az Oroszországhoz való viszonyulás különbözőségének illusztrálására használta példaként az értékválasztáson alapuló lengyel, illetve a „tapasztalati szempontú" magyar külügyi stratégiát. Más megfogalmazásban ezt az általa is bevallottan gazdaságpolitikai haszonelvű diplomáciát Orbán pragmatikusnak nevezi.

A G. Fodor-interjú napján egy másik, a Heti Válaszban megjelent interjúban Navracsics Tibor uniós biztos, Orbán volt igazságügy-minisztere, majd külügyminisztere szintén a polgári Magyarország-eszmény elhalványodásáról beszél. „A közös ügyről, a polgári Magyarországról kevesebbet beszélünk, és annak szellemében kevesebbet cselekszünk" – mondta az interjúban. Arra, hogy a polgári Magyarországhoz ma vagyunk-e közelebb, vagy 2002 előtt voltunk, úgy válaszol: „Szervezetileg közelebb lehetünk (a polgári Magyarországhoz), hiszen nagyon sok mindent megvalósítottunk, sok célt elértünk, de lelkileg bizonyosan távolodtunk tőle."

Navracsics mondatain nem lepődtek meg a jobboldalon, pár hete Brüsszelben már elmondta, hogy értékrendjével, hangvételével „marginális szubkultúra" maradt a Fideszen belül. A lapunknak nyilatkozó fideszesek szerint Orbán már nem foglalkozik a polgári Magyarország-értékrenddel, „mert meg­győződése szerint tábora értékvilága kifejezi ezt. És mert szerinte már nem ideológiai mezőben kell megvívni a küzdelmeket, a nemzet sikerességét a versenyképesség és a közösségépítés határozza meg".

Konzervatív oldalon viszont vannak, akik figyelmeztetnek, a nemzetépítés nem helyettesítheti a pártépítést. Hibának gondolják, hogy Orbán Viktor soha, a legszűkebb körben sem beszélt az „öröklésről", nem építi az esetleges utódját a Fidesz pártelnöki posztjára. Az ennyire érdekalapúvá vált közösség és párt esetén pedig, mint amilyen most a Fidesz, félő, hogy a pártelnök esetleges távozása után szétesne, mert Orbán személyes politikai ciklusa határozza meg a Fidesz-ciklust.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.