galéria megtekintése

Orbán: Magyarország függetlensége áll támadás alatt

53 komment

NOL/MTI

Szélsőségesnek nevezte John McCain amerikai republikánus szenátor kijelentéseit Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Orbán Viktor érkezik a stúdióba
Orbán Viktor érkezik a stúdióba
Koszticsák Szilárd / MTI

A kormányfő szerint az ominózus mondatok a gazdájukat minősítik, hozzátette ugyanakkor, hogy neki nem kell semmilyen szélsőséges megnyilvánulással foglalkoznia, mert „az elterelné a figyelmünket”.

Azt is mondta, hogy meglátása szerint Magyarország nemzeti függetlensége áll támadás alatt, neki pedig az a legfontosabb feladata, hogy az ország függetlenségét megvédje. „Nem vagyunk hajlandóak arra, én személy szerint sem, hogy valamelyik idegen külföldi állam megbízásából legyek alkirály Magyarországon” – fogalmazott Orbán Viktor.

 

Közölte: a nemzeti függetlenség békeidőben három dolgot jelent, energia-, pénzügyi és kereskedelmi függetlenséget.

„Ez nem tetszik azoknak, akik eddig haszonélvezői voltak annak – 2010 előtti időkről beszélek –, hogy Magyarország nem volt független állam, lehetett nyerészkedni a magyarokon” – mondta a miniszterelnök.

John McCain arizonai republikánus szenátor az új amerikai nagykövet kinevezéséről tartott keddi szavazás alkalmával „totálisan alkalmatlannak” nevezte a jelöltet arra, hogy Magyarországon legyen nagykövet, amely egy „nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek”. Azt mondta: „nem vagyok ellene a politikai kinevezetteknek, mert tudom, hogy miként játsszák ezt a játékot, de így állunk: egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal, és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek”.

A pénteki rádióinterjúban szóba került az Egyesült Államokkal kapcsolatos másik aktuális ügy, a beutazási tilalom kérdése is. Orbán Viktor kifejtette: leegyszerűsödni látszik a helyzet, mert az amerikaiak a minap egyértelmű nyilatkozatot tettek, azt mondták, az adóhivatal elnöke korrupciós bűncselekményt követett el.

A miniszterelnök egyetlen feladatot lát és vár el a jelenlegi helyzetben – erről csütörtökön beszélt is Vida Ildikóval, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökével –, mégpedig azt, hogy azonnal jogi útra kell terelni a vitát, „élni kell a lehetőséggel, hogy ebből a ködös és zűrös hablatyolásból az egész ügy végre a jog tiszta mezejére és tiszta nyelvezetébe került át”. Pert kell indítani, „rágalmazás, jó hírnévhez való jog: a magyar jogrendszer megadja a lehetőséget, hogy ilyenkor egy magyar állampolgár védekezzen, ezt várom el minden állami vezetőtől ilyen helyzetben” – mondta.

Arra, hogy mi a helyzet, ha bebizonyosodik a korrupció, a kormányfő azt válaszolta: ha korrupciós bűncselekmény bizonyosodik be, „akkor az embert Magyarországon bezárják”.

Arra a kérdésre, igaz-e, hogy válaszul a beutazási tilalmi ügyre magyar kitiltási proklamáció készülne, Orbán Viktor azt felelte: „úgy fogunk majd eljárni, ahogy egy nemzeti függetlenségére büszke országnak el kell járnia”.

A Déli áramlat már elúszott

Orbán Viktor szavai szerint a Déli áramlat gázvezeték-dossziéja bezárult, a magyar érdek azonban továbbra is az, hogy „legyen olyan gázvezeték, amely Magyarországra jön, és elkerüli Ukrajnát”. Azt mondta: a Nabucco, majd a Déli áramlat meghiúsulása után most egy harmadik lehetőséget kell kidolgozni, és ennek munkálatait meg is kezdték. Emlékeztetett a Magyarország és Azerbajdzsán közötti stratégiai megállapodásra, amely lehetőségeket jelent Magyarországnak, és most ennek „aprópénzre váltása” a feladat.

Nem kell már a kétharmad

A Fidesz elnöksége már jóváhagyta a párt veszprémi országgyűlési képviselőjelöltjére vonatkozó személyi javaslatot – közölte a miniszterelnök, a nevet azonban egyelőre nem árulta el.

Navracsics Tibort, Veszprém korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét kérték fel arra, tegyen javaslatot a fideszes jelölt személyére. Ő ezt megtette, a Fidesz elnöksége pedig jóváhagyta a jelöltet – jelentette ki Orbán. Arra a kérdésre, hogy Ovádi Péter lesz-e jelölt, nemmel válaszolt, azt azonban nem árulta el, kit indítanak.

A veszprémi időközi választás tétjét firtató kérdésre hozzátette, szerinte a kétharmadnak a mostani helyzetben nincs jelentősége, nem ismer olyan problémát, amelyet 2010-2014 között ne oldottak volna meg a kétharmaddal. A legfontosabb kérdés szerinte, hogy lesz-e a veszprémieknek és a város környékén élőknek olyan parlamenti képviselőjük, aki el tud intézni nekik fontos ügyeket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.