galéria megtekintése

A mi problémánk nem Mekkában van, hanem Brüsszelben - Percről percre Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről

95 komment

Cs. I. – Á. Z.

A miniszterelnök a hagyományoknak megfelelően ma a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján adott helyzetértékelést. Szerinte az európai politikai vezetés megbukott, a migránsokat emberségesen kell börtönbe zárni, és ő soha nem hitte volna, hogy Donald Trump kampányembere lesz, de lett. Az európai álom Magyarországon él tovább.

Kormányzati forrásaink korábban azt mondták, Orbánnak nyilván olyat kell mondania a bevándorlási fronton, ami azt üzeni, hogy neki van megoldási javaslata arra, hogyan kerüljön fel Európa ismét a globális szereplők térképére a szerinte regionális szintre zuhant szereplőből. Hozzátették, hogy mivel az októberi kvótanépszavazás Orbán személyes kezdeményezése, beszédének komoly mozgósító erejű agitatív töltettel kell bírnia, s mindemellett saját európai  jelentőségét is emelnie kellene, ha 2018 után valamikor brüsszeli szerepkörre készül. 

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Orbán ennek megfelelően kissé kampányízűre beszédet is tartott.  Szerinte az európai politikai vezetés megbukott, a migránsokat emberségesen kell börtönbe zárni, az európai álom pedig Magyarországon él tovább.

 

A beszéd aligha kelt akkora botrányt, mint a 2014-ben nemzetközi felháborodást keltő nyilatkozat, amikor is az illiberális állami berendezkedést és közösségépítést méltatta, és példának Oroszországot, Szingapúrt, Törökországot hozta fel, konstatálva: az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú társadalom, amely nem liberális természetű.

Percről percre

11:05 A kockás ing jó volt. Köszönjük a figyelmüket és a türelmüket.

11:03 „Azt akarjuk, hogy Magyarország biztos pont maradjon egy bizonytalan világban” –  zárja a miniszterelnök a beszédét.

11:03 „Az európai álom Magyarországon él tovább.”

11:01 „A mi problémánk nem Mekkában van, hanem Brüsszelben.”

11:00 Most már nem bántó a szembeállítás a régi és az új Európa között, mert a régi Európából – az EU alapító tagországaiból – hiányzik a perspektíva, az újonnan csatlakozott tagországok mindegyike életképes, tele van perspektívával.

10:57 „Az európai politikai vezetés megbukott.”

10:55 „A migráció megöl bennünket” –  szögezi le. Határt védeni virággal nem lehet, a menekülteket meg kell állítani és börtönbe zárni a törvényeknek megfelelően. Emberségesen.

Aha. Emberségesen. Értjük.

10:53 Trump harmadik ötlete a migráció megállítása volt. Ennek kapcsán Orbán elkezd az afrikai migrációról beszélni, vagyis hogy Észak- és Közép-Afrikai országainak a lélekszáma mennyivel fog nőni, és hány migráns érkezik majd.

10:48 Sose gondolta volna, hogy ő maga Trump kampányembere lesz, Trump pedig Európa embere, de a republikánus elnökjelölt tett három javaslatot a megoldásra, amelynél jobbat európai fejjel se lehetne – véli a miniszterelnök. A legjobb titkosszolgálatot kell felépíteni, a demokráciaexportot abbahagyni, aminek kapcsán Líbia és Irak példáját idézi fel. A törökországi puccskísérletet és az azt követő eseményeket nem akarja minősíteni, de mint minden országban, a legfontosabb a stabilitás. 

10:47 Azt nem tudja, hogy az EU lassítani vagy megoldani akarja-e a migrációt, pedig minden héten Brüsszelben ül. „Én meg akarom állítani a bevándorlást, ők lassítani.”

10:44 Orbán elárulja, hogy a kormánya a Századvéget európai közvéleménykutatással bízták meg. A 28 országban elvégzett felmérésben megkérdezettek 65 százaléka szerint van összefüggés a migráció és a terrorizmus között, 63 százalék szerint pedig megváltoztatja a kultúrát. 

Fotó: Máthé Zoltán / Népszabadság

10:40 Három rossz döntés volt. Az Európai Parlament  hatáskörének a csökkentése, hagyni, hogy az Európai Bizottság semleges legyen, miközben politikai szerepet vállal, a harmadik rossz döntés pedig az volt, hogy nemzeti létkérdéseket bíznak a tagországok többségi szavazatára.  

10:39 És amire szükségünk van. Belátni, nem igaz, hogy a több Európa jobb.

10:38 És fel kell hagyni Európa idealizálásával is. „Van olyan, ami ellen Brüsszel nem, de mi tudunk védekezni” – fogalmazott.

10:36 Nagy-Britannia kiválásával az Európai Unió regionális szereplő lett. Az EU áltatja magát, amikor globális szereplőként tetszeleg. Ezt is abba kell hagyni.

10:35 Az egyik első a denacionalizálás. Minden kezdeményezést meg kell állítani, amely jogköröket vesz el a tagországoktól – kanyarodik rá a miniszterelnök a diadalútra.

10:34 Mit kell tennie az Európai Uniónak, hogy eltűnjön a félelem? Három dolgot abbahagyni.

10:33 Hasznos, hogy a németek ott vannak tőlünk nyugatra, mert a német egy józan nép, más képet őriztünk róla. Látható, hogy Németország sem zár százszázalékosan.

10:31 Nem arról van szó, hogy egy elmebeteg elkövet valamit, hanem az, hogy megtörténik mindez, szinte törvényszerűen bekövetkezik. Úgy érezzük, hogy ami Nizzában és Münchenben megtörténik, bárhol Európában megtörténhet. Megkapó összefüggés.

10:29 A gazdasági válság elitválságga fordult át. Trump és a populista bevándorlásellenes párt, az AfD ennek a bizonyítéka. Ők mást akarnak, ez adja feszültséget.

10:27 Elveszett az ígéret, hogy jobban fogunk élni. Ez egy gazdasági válság.  A Nyugaton jövő nemzedékek előtt nincs olyan perspektíva, mint a szüleik előtt

10:25 Közösen, európai módon kell definiálnunk, hogy mi ellen kell harcolnunk. Ez a felszínen a migráció és a terrorizmus, de miből fakadnak ezek? – firtatja a miniszterelnök.

10:24 Európán kezd elhatalmasodni a félelem.

10:23 Ő az utolsó pillanatig vívódott, hogy mit mondjon. Felidézi a közelmúlt politikai eseményeit a Brexittől Donald Trump republikánus elnökjelöltségén át  a tegnapi müncheni merényletig.

10:22 Az persze nem kizárt, hogy a fősodorból kiszorított Magyarország beszéde nem a fősodor lesz néhány év múlva – teszi hozzá.

10:20 A szabadegyetemen úgy beszélhetünk, ahogyan mi is értjük. Ő most elmondja, hogy mit gondol. Olyan beszédmódot választ, amely ma be van tiltva Európában. Aki így beszél, annak számolnia kell leminősítéssel, kirekesztéssel – fejtegeti.

10:19 A szabadegyetem olyan tér, ahol másképpen lehet beszélni politikáról, mint ahogyan a politika azt amúgy kikényszeríti. 

10:18 Most kezd. Nagy pedagógusokhoz hasonlóan ő is kockás inget visel.

10:16 Orbán még mindig nem beszélt. Az M1-en a szárnyashajóktól a Brexit és a terror gazdsaági hatásain át a szülőket segítő honlapig  mindenről volt szó.

10:01 Az M1-et csak Orbán beszéde érdekli, Tőkését nem vetítik, Az EMNT vezetője a múlt heti nizzai és a tegnap esti müncheni merényletről emlékezik meg. Részvétét nyilvánítja, Szerinte ezek a merényletek az európai kultúrát veszélyeztetik.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

10:00 A miniszterelnök nagyapa lett, és ez nagyon fontos az életében – kezdte Németh. Tőkés gratulált a magyar válogatott szerepléséhez a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

09:59 A kárpát-medencei magyarság választott képviselői a biztonság kedvéért közös nyilatkozatban ítélték el az Európai Unió bevándorláspolitikáját és a kényszerbetelepítést.

09:40 Az M1 valószínűleg jobban tudja, mint a szervezők. Az állami hírtelevízió szerint tízkor kezdődik a beszéd. A miniszterelnök Némettel és Tőkéssel az oldalán már megjelent a színpadon.

09:30 A program szerint Orbánnak most kellene kezdenie. A moderátori szerepet vállaló Németh Zsolttal, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával és  Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőjével áll a közönség elé.  A Nagyszínpad előtti tér már megtelt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.