Orbán lezárná a Tarlós-korszakot, csak Tarlós nem tudja komolyan venni

Orbán Viktor 2019-ben lezárja a Tarlós-korszakot – lapunkat egy a fővárosi ügyekre rálátó befolyásos forrás arról tájékoztatta, hogy a miniszterelnök a legutóbbi megbeszélésükön Tarlós István tudomására hozta, hogy a 2019-es önkormányzati választáson már nem ő lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje.

A munkatársunkhoz eljutott információk szerint a karácsony előtti találkozójukon Orbán azt javasolta Tarlósnak, „használja ki jól" az elkövetkező három és fél évet, ami még hátravan. A főpolgármester számára fideszesek szerint „megrázó lehetett" a miniszterelnök közlése, akkor is, ha ő maga már 2014-ben, a megválasztását követően nyilatkozott arról, hogy ez az utolsó ciklusa, 2019-ben vissza akar vonulni.

Borul az asztal?
Borul az asztal?
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Megkerestük Tarlós Istvánt, aki azt mondta, nem tudja komolyan venni a nevük elhallgatását kérők kiszivárogtatásait. Ami a dolog érdemi részét illeti, az volt a válasza, nem emlékszik arra, hogy a miniszterelnök ezt közölte volna vele. „Sose vitattam, hogy a Fidesz azt jelöl főpolgármesternek, akit akar. 2014-ben is saját akaratukból jelöltek, nem én kilincseltem". A 2019-es esetleges újbóli kandidálásáról a főpolgármester azt mondta: „Nem arról beszéltem korábban, hogy a Fidesz engem jelöljön, csak az indulás elvi lehetőségét nem zártam ki. A politikai túloldal jelöltje persze soha nem lennék" – tette hozzá.

Azt is szükségesnek tartotta megjegyezni: noha a kormányfő nem beszélt neki az új jelölésről, a Fidesznek teljesen igaza van, „ha találnak valakit, aki nálam biztosabban megnyer Budapesten egy közvetlen választást, azt kell elindítani. Én is erre biztatom őket. Úgy látom, egyeseket túl korán, és túlságosan idegesít ez a téma, de ez sem új jelenség" – konstatálta. Tarlós végül munkatársunknak „zárójelben" feltett egy kérdést: „Biztos maga abban, hogy 2019-ben még lesz közvetlen főpolgármester-választás?"

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.