galéria megtekintése

Kormányátalakítás: sorra hullanak a fejek

13 komment


Csuhaj Ildikó

Répássy, Glattfelder, Czomba – a jelenlegi állás szerint három államtitkárt is elmozdítanak, átpakolják a NAV-ot is.

Két államtitkár leváltását jelenthetik be a napokban, de akár már ma – értesült a Népszabadság. A Nemzetgazdasági Minisztériumnál várható személycserékről Varga Mihály miniszter még kedden egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ennek fényében szinte biztosan megválnak Glattfelder Bélától, aki a gazdaságszabályozásért felel, illetve Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkártól.

Czomba Sándor
Czomba Sándor
Teknős Miklós / Népszabadság

Úgy tudjuk, Tállai András marad a miniszterhelyettes – azaz parlamenti államtitkár –, aki az adóügyekért is felelni fog, rá szignálták ugyanis az adóhatóság felügyeletét.

 

A NAV felügyelete tehát nem a Lázár-féle Miniszterelnökség alá kerül. (Korábban arról is szó volt, hogy Tállai lehet a NAV elnöke, végül azonban „a hegy ment Mohamedhez”.)

Tállai András a kormányátalakítás nyertese
Tállai András a kormányátalakítás nyertese
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

A kormányátalakítással kapcsolatban az Index tudni véli, hogy távoznia kell az Igazságügyi Minisztériumtól Répássy Róbert parlamenti államtitkárnak, ezt azonban lapunknak eddig nem erősítették meg (Répássyt is próbáljuk elérni, amint sikerül, cikkünket frissítjük – a Szerk.).

A HVG-nek közben kormányzati források megerősítették Répássy távozásának hírét.

Fotó: MTI

A kormányátalakításról még csütörtökön számolt be sajtótájékoztatóján Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint megírtuk, távozik a Miniszterelnökségről Nobilis Márton, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnöke (a kormányzati reklámügynökség Rogán Antal új tárcájához kerül). L. Simon László államtitkár marad, de Csepreghy Nándor lesz államtitkári rangban a miniszterhelyettes.

Csak hű katonák maradhatnak a kabinetben

Az egyik legengedelmesebb miniszterét váltotta le két hete a kormányfő. Orbán Viktor 1999 óta arra törekszik, hogy Hende Csabához hasonló „katonákkal” vegye körül magát a kormányban, és ezzel megússza a konfliktusokat. Hende utódja, Simicskó István szintén ilyen „katonaalkat”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.