„Orbán hazudik” – a menekültek segítői cáfolják a miniszterelnököt

A bevándorlók ellátásáról szólva Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában azt mondta hétfőn a Parlamentben: aki hajlandó az együttműködésre, bemegy a befogadó állomásra és regisztrál, az megkapja az orvosi ellátást, fedelet a feje fölé, ételt és italt. Hozzátette, hogy a civilek – akik jelentős pénzügyi támogatást kaptak – még ennek is „fölé mentek”, és messze az előírt kötelezettség felett teljesítettek.
– A Migration Aid a mai napon értesült Orbán Viktor miniszterelnök úr Parlamentben elhangzott kijelentéséből, miszerint az állam pénzügyi eszközökkel támogatta a magyar menekültügyi krízis megoldásában részt vevő civileket – felelte érdeklődésünkre Zsohár Zsuzsanna, a Migration Aid szóvivője. – Ezúton kérjük a minisztelnők urat, hogy a félreértések elkerülése érdekében legyen szíves a támogatott szervezetek listáját és a támogatási összegeket nyilvánosságra hozni. Mindemellett kijelentjük, hogy a Migration Aid központi költségvetési juttatásból nem részesülve, magánadományokból végezte tevékenységét.

– Orbán hazudik – jelentette ki Kalmár Szilárd, a Segítsünk Együtt a Menekülteknek-csoport alapítója. – Hetvenegy napja vagyok tagja és szervezője az egyik legnagyobb menekülteket segítő civil csoportnak, amelynek tízezer tagja van. Sem Orbán Viktor, sem más állami szereplő nekünk egy büdös vasat a 71 nap alatt nem adott. A 30 ezer adag meleg ételt, a 100 ezer szendvicset és kajacsomagot önkéntes adományokból önkéntes segítők készítették és juttatták el a menekülteknek. Az állami segítő és az állammal kapcsolatban lévő szervezeteket a kormányzat gyűlöletpolitikája passzivitásra ösztönözte még akkor is, amikor több ezer menekült éhezett magyarországi közterületeken. Felháborító, hogy az új vasfüggönyt emelő, a gyermekek ellen háborút hirdető politikai gazember azt meri állítani, hogy ő és bandája pénzelte a civileket. Keményen és a legnagyobb természetességgel ki kell mondani, hogy nem kaptunk, de nem is kértünk pénzt a magyar államtól. Nem is fogadunk el tőlük semmit! Arra, amit tettek, nincs bocsánat.

– Lehet, hogy adtak pénzt valakinek, de azok nem mi voltunk – kommentálta Orbán kijelentését a szegedi MigSzol alapítója, Szalai Balázs. Mi az adományokat a polgároktól kaptuk, észrevettük volna, ha a kormány segíteni akarta volna a munkánkat. Ilyenről azonban szó sem volt. A mozgóvécét, a faházat, a vizesblokkot a szegedi önkormányzattól kaptuk, lehet, hogy Orbán úr ezt gondolta jelentős állami segítségnek. Arra se törekedtek, hogy kapcsolatra lépjenek velünk. Az állami szervek közül csak az ÁNTSZ-szel találkoztunk, amikor azt ellenőrizték, alkalmasak vagyunk-e vállalt feladataink teljesítésére.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.