Orbán fogásza szórakozóhelyet nyit Egerben

A miniszterelnök fogorvosa már a szórakoztatóiparban is terjeszkedik, és mindehhez önkormányzati, illetve állami segítséget is kap Egerben – legalábbis ez derül ki a magyarnarancs.hu birtokába került közgyűlési előterjesztésből.

Az EGAL nevű szórakozóhely jó ideje nem üzemel, most a miniszterelnök fogásza nyithatja meg újra – írja a Magyar Narancs.

Az ügylet komoly ingatlanfejlesztésről szól, amelyben kulcsszerep jut Bátorfi Bélának. A szerkesztőséghez került önkormányzati fejlesztési terv szerint azonban a Bátorfi Béla alapította OTI Orvosi Turizmus Iroda Zrt.működtetheti a korábbi szórakozóhelyet és a mellette lévő extrémsport-parkot, illetve a már szintén bezárt Egrixet is.

Az OTI a tervek szerint közel 371,8 millió forintból újítaná fel a területet – a szándék komolyságát jelzi, hogy a terület egy részét 2013-ban, egy tavaly februári közgyűlési határozatot követően már bérbe is vette évi 2,18 millió forintért. Sőt, a Széchenyi utca 61. alatti ingatlanra – mint fióktelepre – már be is jegyeztette magát az OTI a cégadatbázis szerint, majd a beruházásra a Gazdaságfejlesztő Operatív Programból pályázati pénzt is odaítéltek neki.

A Magyar Narancs úgy tudja, hogy csütörtökön az előterjesztést az egri közgyűlés jó eséllyel elfogadja, így szabad út nyílhat Orbán Viktor fogorvosa előtt Egerben is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.