galéria megtekintése

A kormány a „cigány kártyát” használja a menekültek ellen

Orbán Viktor szavait nem lehet félreérteni: elvitatta a cigányok hazafiságát, ­ állítják cigány jogvédők a miniszterelnök nagyköveti beszédére reagálva.

„Mi nem támasztjuk senki felé azt az igényt, nyugati irányba különösen nem, hogy ők is éljenek együtt egy nagyszámú roma kisebbséggel” ­ – egyebek mellett ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a nagykövetek előtt mondott beszédében a menekültkvótára utalva, ami elképesztő felháborodást váltott ki az érintettek körében. És hogy ne lehessen a felháborodásukat azzal ignorálni, hogy e miniszterelnöki mondatot a szövegkörnyezetéből kiemelve idézték, a kormányfő szöveghűen ezt mondta: „Nekünk is az az adottságunk, függetlenül, hogy ki mit gondol róla, hogy szereti-e a túrós csuszát, vagy nem, Magyarországnak az a történelmi adottsága, hogy együtt él néhány százezer romával. Ezt valakik, valahol, valamikor eldöntötték. Ezt mi megörököltük, ez a mi helyzetünk. Ez egy adottság. Ezt senki nem kifogásolhatja, se így, se úgy. Nekünk kell ezzel együtt élnünk. De mi nem támasztjuk senki felé azt az igényt, nyugati irányba különösen nem, hogy ők is éljenek együtt egy nagyszámú roma kisebbséggel. Sőt, amikor az a roma kisebbség egy része Kanada felé megy, akkor inkább azt akarjuk világossá tenni, hogy szeretnénk, ha maradnának, és rendeznénk a velük való együttélés nagy kérdéseit, hogy maradhassanak.”

Az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat az elmúlt 25 év legszörnyűbb, legkirekesztőbb nyilatkozatának tartja Orbán Viktor állításait. Setét Jenő, a Hálózat alapítója és szervezője a Roma Sajtóközpontnak eljuttatott közleményében visszautasítja, hogy „a magyar kormányfő szembeállítsa egymással a hazai romák és a menekültek ügyét”, illetve azt, hogy

elvitassa a romák állampolgárságát, hazafiságát.

 

„A romák nem most érkeztek, nem átutazók, Magyarország a mi hazánk is, amelyért, és amelyben őseink éltek és haltak. Van azonban, ami összeköt minket és a menekülteket, mégpedig az alapvető emberi jogok, az emberi élethez és méltósághoz, az emberi és egyenlő bánásmódhoz fűződő jogok, amelyek tekintetében mindkét csoport súlyos sérelmeket szenvedett és szenved el” – írja Setét Jenő. A polgárjogi aktivista tűrhetetlennek tartja, hogy

„a politika, és jelen esetben a kormány, annak vezetője és az elmúlt hetekben különböző tagjai is kijátsszák a „cigány kártyát”, hogy a romákra való „alibi hivatkozással tagadják meg a menekült emberektől a legelemibb segítségnyújtást,

tegyék ki őket megalázó és szégyenletes bánásmódnak”. Leszögezi, hogy a menekült emberek nem vettek el és nem vesznek el semmit a roma és nem roma emberek elől sem, „a romák integrációjának ügye és a menekült emberek ügye két különálló, egymással nem versenyeztethető és nem szembefordítható ügy”.

A Népszabadságnak nyilatkozó Daróczi Gábor is hasonló következtetésre jutott. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy látja ezek után, hogy a kormányfő 600-800 ezer emberről mondta ki, hogy nem tartoznak a magyar társadalom szövetéhez. – Mire és őkre bontja a társadalmat – mondja Daróczi, hozzátéve, hogy a beszéd arról is árulkodik: Orbán elfogadja, hogy nem sikerült a romákat integrálni, de úgy tesz, mintha ehhez neki az ég világon semmi köze nem lenne.

Azt, hogy nem csak a roma jogvédők „túlérzékenységéről” van szó, alátámasztja, hogy a Facebookon is sokan kikérték maguknak a kormányfő mondatait.

„Ez a meggondolatlan beszéd egyértelművé teszi azt, hogy megkérdőjelezi a magyarságunkat”

– írja egy cigány hozzászóló.

– A nyáron nálam szállt meg egy indiai szerzetes. Gyakran mentünk a Keleti pályaudvar felé, ahol érződött a feszültség – mondja Orsós János pedagógus, aki a sajókazai Dzsaj Bhím Közösség elnöke. – Azt hittem, a szerzetes miatt néztek bevándorlónak, de nem, nélküle is – meséli, rámutatva arra is, hogy Orbán a nyílt uszító beszédével megkérdőjelezte a romák magyar állampolgárságát. – Ez a beszéd a főpróba arról, mit bír el a magyar társadalom a romákkal kapcsolatban. A bevándorlóellenes retorika ugyanis megáll a cigányokra is. Ilyen hangulatban hogy merészel a miniszterelnök a legnagyobb magyarországi kisebbségről beszélni? – fejti ki, hozzátéve, hogy a miniszterelnök egyértelműen a bőrszínt veszi alapul beszédében, amikor összemossa a romákat a bevándorlókkal.

Egyelőre hallgatnak a Fideszhez közel álló roma politikusok és értelmiségiek. Nem szólalt meg Járóka Lívia, a Fidesz volt európai parlamenti képviselője, aki jelenleg a Roma Oktatási Alap kurátora. Nem szólalt meg a két roma származású fideszes képviselő, Farkas Flórián és Varga József sem. Igaz, nem szólalt meg a lelkész-miniszter, a romák integrációjának ügye mellett állítólag oly elkötelezett Balog Zoltán sem.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.