„Orbán egyértelművé tette: vagy ő, vagy mi” - baloldali reakciók

Meglehetősen egységesen reagáltak a baloldali ellenzéki pártok Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére. A pártok szombati közlései egyöntetűen megállapítják, hogy a kormányfő immár nyíltan hadat üzent a demokráciának, és egyértelműen a putyini autokrácia útjára lépett.

Az MSZP elnöke, Tóbiás József az MTI-nek nyilatkozva úgy értékelte, hogy a miniszterelnök tusnádfürdői beszédével kilépett az európai és a magyar polgári demokráciák értékrendszeréből.

A pártelnök szerint közjogilag még van az országnak miniszterelnöke és kormánya, de az értékeket tekintve nemcsak a szocialistákkal szakított a kormányfő ezzel a beszédével, hanem a liberálisokkal, a konzervatívokkal és mindenki mással, aki a demokrácia értékrendszerében keresi a megoldásokat.

Tóbiás kijelentette: szélesebb, erősebb, külső és belső kontrollokkal működő demokráciára van szükség.

Kevésbé finomkodott az Együtt-PM, amely megdöbbentőnek nevezte Orbán Viktor beszédét. A párt közleményében úgy fogalmaz: „a liberális internacionálé egykori alelnöke ma eltemette a liberális államot. Orbán Viktor miniszterelnök mai beszédével azonban nem a liberális demokráciának áldozott le, hanem magának a demokráciának” – áll a közleményben.

Véleményük szerint az állam már nem minden magyar állama, nem mindenkit képvisel, csak a kedvezményezettek szűk körét: azokat, akik földet, trafikot, megrendelést, állást kapnak, és a demokratikus igazságszolgáltatásnak is leáldozott.

A közlemény szerint a magyar miniszterelnök Putyintól vette át azt az ötletet is, hogy arra hivatkozva üldözze a civil társadalmat, hogy azok külföldről is kapnak támogatást. „Nem ők a külföldi ügynökök, hanem Orbán, aki a norvég civil alap éves támogatásának közel ezerszeresét kapta kölcsön a putyini Oroszországtól egy teljesen értelmetlen Paks 2 beruházásra, és ami minden magyar embernek hétszázezer forintjába fog kerülni” – írják.

A Liberálisok közleménye szerint a kormányfő beszédében megtámadta mindazt, ami a demokrácia alapja.

Értékelésük szerint Orbán Viktor „megtagadta mindazt, amiért egykoron harcba szállt és politikai szerepet vállalt, megtagadta egykori önmagát” – fogalmaztak.

Azt írták: Orbán Viktor hivatalosan is bejelentette, hogy „vége hazánkban a demokráciának”, azt a munkaalapú állam váltja fel. „Egyértelművé tette: vagy ő, vagy mi, szabadságszerető emberek.”

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor lényegében azt hirdette meg, hogy a szabadságra épülő demokráciával szemben „egy fasiszta, szabadságot lebontó államszervezés” a követendő példa.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt elnökségi tagja a fővárosi Szabadság-szobor lábánál tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a miniszterelnök „sajnos vagy elmeháborodott, és/vagy hazaáruló”.

A DK szerint agyrém, hogy Orbán Viktor Magyarország számára többek között Oroszországot és Kínát állította követendő példának, „mert azok hatékonyan szervezik meg az államukat”.

Hozzáfűzte: Kína nemzeti jövedelme a fele, Oroszországé pedig a nyolcada az Európai Unió nemzeti jövedelmének, ezen országok szociális ellátórendszerének, nyugdíjrendszerének és családtámogatási rendszerének teljesítménye lényegesen elmarad a holland, a dán, a brit, a finn, a norvég vagy a német ellátórendszerétől.

A DK azon az állásponton van, hogy Magyarországon ébernek kell lennie minden demokratának, fel kell készülnie a társadalmi, állampolgári ellenállásra.

Amint arról beszámoltunk, Orbán Viktor a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott szombat délelőtti beszédében a jóléti állam bukásáról értekezett, kifejtve, a „ma sztárjai” – Szingapúr, India, Törökország, Oroszország – arra ösztönöznek, hogy megpróbáljuk megtalálni a nyugattól független közösségszervezési módot, amely évtizedes távlatban versenyképessé teszi a közösségünket a világban.

A nyugattól való függetlenedést pedig szó szerint érti, mint mondta, „egy demokrácia nem szükségképpen liberális”, továbbá a problémákra adandó „magyar válasz a munka alapú társadalom, amely nem feltétlenül liberális”.

A putyini párhuzamokat erősítette azzal is, hogy a Norvég Alap, és még inkább a civil társadalom elleni kormányzati hadjárat hátterére kitérve kifejtette, „meghatározott érdekek által fizetett politikai aktivistákkal van dolgunk”. Hozzátette: feltételezhető, hogy „idegen” finanszírozók nyúlnak a zsebükbe bizonyos célokkal, ezért helyes, hogy felállt egy parlamenti bizottság, amely a külföldi befolyásszerzési kísérleteket térképezi fel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.