Orbán egyelőre védi Farkas Flóriánt

A miniszterelnök kiállt súlyos korrupcióval és visszaélésekkel vádolt fideszes képviselő mellett, mondván: addig ne vádolják, amíg a bűnüldöző szervek nem tisztázzák az ügyet. Ugyanakkor Orbán szerint Farkas a „vizsgálatok eredményétől függetlenül” sokat tett a hazai cigányságért.
- Ki ez a Farkas Flórián, aki egyik kezével zsíros mentori szerződéseket osztogat a haverjainak, másik kezével milliárdos bírságokkal bünteti az ellenfeleit. (...) Meddig falaznak még neki?" - kérdezte Ikotity István (LMP) a miniszterelnökhöz fordulva.

Ikolty arról beszélt, hogy pártjuk az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) és a Türr István Képző és Kutató Intézet által megvalósított felzárkózási projektekről sorra bizonyosodott be, hogy azok pazarló módon működnek és felvetik a korrupció gyanúját. Az LMP a botrányok politikai felelőseként Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselőt, miniszterelnöki biztost, az ORÖ korábbi elnökét nevezte meg - hangsúlyozta.

Farkas Flórián emellett egy nyilvánosságra került hangfelvételen arról beszélt, hogy másnap olyan tárgyalásokat folytat majd, amelyek nyomán el tudnak indítani egy mentor és szövetkezeti programot. Ikotity István kijelentette: az elindított mentorprogram egyik projektjének keretében havi 250 ezer forintot kapnak a nemzetgazdasági minisztériummal szerződött minisztériumtól azok a mentorok, akik az ORÖ-ben "Farkas Flórián emberei". Minden jel szerint állami pénzeket adnak arra, hogy roma politikusokat megvesztegessenek azért, hogy támogassák Farkas Flóriánt - fogalmazott.

Orbán Viktor szerint amíg zajlanak a különféle hatósági vizsgálatok az ügyben, addig mindez csak vádaskodás.

A kormányfő kijelentette: minden emberüket, aki felelősségteljesen, egy döntést hozva munkát vállalt, meg fogják védeni egészen addig, amíg egy eljárásban nem mondják ki hibásnak. A konkrét ügy vizsgálatának későbbi eredményétől függetlenül meggyőződése, hogy Farkas Flórián sokat tett a magyar cigányság érdekében - szögezte le.


Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.