Orbán csúnyán felültette a debrecenieket

Nincs napirenden a debreceni menekülttábor bezárása – tudta meg tudósítónk. Ami azért meglepő, mert Orbán Viktor miniszterelnök a május 18-i debreceni látogatásán még azt mondta, hogy „ezt a tábort nem fejleszteni kell, hanem be kell zárni”.

A kormányfő a sajtótájékoztatóján közölte: ha más országok akarnak bevándorlókat fogadni, akkor fogadjanak, de Magyarország nem akar részt venni ebben, sőt – mint fogalmazott – „azt akarjuk, ne jöjjenek többen, s akik itt vannak, menjenek haza”, ezért a debreceni táborból az ott lakókat „haza kell küldeni”. A sajtótájékoztatón részt vett Papp László, a város polgármestere is, aki maga kérte Orbán Viktortól, hogy a létesítményt szüntessék meg.

Mivel a kormányfő bejelentése óta eltelt három hónap, kíváncsiak voltunk rá, hogy a debreceni városházán megszülettek-e már a tervek arra vonatkozóan, hogy ha az állami tulajdonú, a Bevándorlási és Állampolgári Hivatal (BÁH) kezelésében lévő ingatlant kiürítik, akkor mihez kezdenek az épületekkel. Az egykor laktanyaként funkcionáló, a Sámsoni úton található létesítmény ugyanis túl hatalmas és értékes ahhoz, hogy üresen álljon. Azt hittük, megindultak a tárgyalások arra vonatkozóan, hogy ha az Orbán által bejelentett bezárás megtörténik, akkor Debrecen városa az államtól átveszi az ingatlant, hogy saját szándékai szerint hasznosíthassa. Megkeresésünkre a debreceni városháza arról tájékoztatott, hogy az önkormányzat a magyar államtól csak a volt „tankúsztató” területét igényelte meg, amely a menekülttábor után, a Hajdúsámson felé vezető úton található. A hivatalban hozzátették: „a város vezetésének elsődleges célja, hogy a menekülttábort megszüntessük, az ingatlan hasznosítása a tulajdonló magyar állam feladata, az önkormányzatnál erre a kérdésre vonatkozóan nem született még döntés”.

Megkerestük a bevándorlási hivatalt is, azt kérdeztük, hogy történtek-e konkrét lépések a tábor felszámolására, megkezdődött-e ezzel kapcsolatban a tervezés, s mit akarnak kezdeni az ingatlannal az esetleges fölszámolás után. Ám megkeresésünkre az a meglepő válasz érkezett, hogy „a debreceni befogadóállomás megszüntetésének kérdése jelenleg nincs napirenden, ezért az ezzel összefüggő további kérdéseire sem tud a hivatal érdemben válaszolni”.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.