galéria megtekintése

Tejben-vajban füröszt minket az Európai Unió

4 komment

NOL/MTI
NOL/MTI

Budapestre érkezett az Európai Bizottság leköszönő elnöke. José Manuel Barroso szerint Magyarország az egyik legnagyobb kedvezményezettje az európai szolidaritásnak. Orbán Viktor a partnerségi megállapodást méltatta.

Magyarországra látogatott csütörtökön José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) leköszönő elnöke, aki az Országházban átadta Orbán Viktor miniszterelnöknek az EB és Magyarország partnerségi megállapodásának dokumentumait. A megállapodás több mint 34 milliárd eurónyi támogatásról szól, ami a hozzá szükséges önerővel nagyságrendileg 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent a 2014–2020-as időszakban. Más kérdés, hogy ebből mennyit kapunk meg ténylegesen.

A partnerségi megállapodásról Orbán Viktor azt mondta újságíróknak, az maradéktalanul szolgálja Magyarország érdekeit. A magyar kormányfő hangsúlyozta: a cél az volt, hogy az ország számára elérhető források 60 százaléka a magyar gazdaságba kerüljön. Mint mondta, a bizottság elnöke partner volt ebben. Hozzátette, változott a forrásfelhasználás kezelési, igazgatási rendje is, amelyet a forrásfelhasználás belső arányainak módosítása mellett szintén el kellett fogadnia az uniónak. Hangsúlyozta azt is, hogy az átláthatóbbá, egyszerűbbé és ésszerűbbé vált, és teljes összhangban áll a kormány gazdaságfejlesztési szakpolitikájával. A miniszterelnök a forrásokat nemzetgazdasági perspektívából úgy értékelte: a külföldi tőkebefektetők nagyjából akkora összegű hozamot visznek ki az országból, mint amennyi uniós forrás az országba érkezik. Vagyis ha nem lenne az uniós támogatási rendszer, felborulna a nemzetgazdaság egyensúlya.

A forrásoknak köszönhetően azonban egyenrangú európai polgároknak érezhetjük magunkat pénzügyi szempontból - összegezte a miniszterelnök, aki szerint ha jól hasznosulnak a pénzek, hét év múlva egy fejlett ország lehetünk, amely magas szinten képes az önfenntartásra és önépítésre. Olyan ország, amely képes lesz gyorsabban törleszteni az adósságait, mint az elmúlt hét évben - tette hozzá.

 

A miniszterelnök köszöntötte a bizottság tíz év után leköszönő elnökét is, akiről azt mondta: kihívásokkal teli időszakban volt képes biztos kézzel irányítani az unió hajóját. Hozzátette: Magyarország az unióban történő „helyfoglalásának" tíz évében, különösen 2010 után beépítette az unió kereteibe saját gazdasági és társadalmi modelljét, és elfogadta az unió alappilléreit, a demokrácia, piacgazdaság, nemzeti szuverenitás és az európai integráció erősítését.

Lerendezték

A Barrosóval folytatott vitákról szólva Orbán megjegyezte, ezeknek köszönhetően mára Magyarország az egyetlen az unióban, amelyet a bizottság „a sarkától a füléig” átvilágított az európai értékek szempontjából. Ezt az ország késői alkotmányázásával indokolta. Az új alaptörvény pedig mindig felveti az európai értékekkel való összhang kérdését - mondta. A vitákat sikerült rendezni - folytatta -, ezek közül az ombudsman személye körüli vitákat említette kivételként, amelyet még el kell fogadnia a bizottságnak.

„A bizottságot Magyarország mindig is az egyetlen pártatlan félnek fogadta el az unión belül” - jelentette ki Orbán, aki a tisztesség, az egyenlő elbánás szempontjából az egyetlen menedéknek nevezte az Európai Bizottságot, ezért köszönetet mondott Barrosónak.

Pénz, mint a tenger

A tájékoztatón Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő az Európai Bizottság által augusztus 29-én jóváhagyott dokumentumról szólva elmondta: Magyarország a kohéziós alapokból 21,9 milliárd eurónyi, a vidékfejlesztési alapból 3,4 milliárd eurónyi, míg az európai halászati és tengerügyi alapból 39 millió eurónyi támogatásban részesül. Hangsúlyozta: az összegek hozzájárulnak a munkanélküliség kezeléséhez, a versenyképesség növeléséhez, a gazdasági növekedés előmozdításához, és ösztönzik az innovációt, a képzést és az oktatást. Lendületet adnak a vállalkozásoknak, és elősegítik a környezetbarát gazdaság kialakítását - közölte.

Félreértések elkerülése végett

Miután az Országházban átadta Orbánnak a partnerségi megállapodásának dokumentumait, Barroso arról beszélt, hogy Európa alapja a szolidaritás és a felelősségvállalás, ezek nélkül elképzelhetetlen az Európai Unió. Szerinte az EU sikerrel vette az akadályokat a válságban, ma már kifelé halad a krízisből, ez a szolidaritásnak és a felelősségvállalásnak köszönhető.

Magyarország az egyik legnagyobb kedvezményezettje az európai szolidaritásnak - mondta. Közölte: 2007 és 2013 között több mint 63 ezer fejlesztési projektet támogatott az EU több mint 8200 milliárd forintos támogatásból. 2014 és 2020 között nyolcezer milliárd forinttal többet kap Magyarország, mint amennyit betesz az európai költségvetésbe – mondta, Hozzátette, minél jobban kell elkölteni a forrásokat. Úgy vélte, sok előnnyel járhatnak az uniós források a magyar gazdaság és az emberek számára is, és 2020-ra sokkal fejlettebbé válhat az ország.

A bizottsági elnök emlékeztetett, valóban rendkívüli megpróbáltatásokkal teli évek voltak az elmúlt évtized évei Európában, 2004-ben kibővült az unió, mindössze tíz év alatt csaknem megduplázták a tagállamok számát. Mindez a válság közepette, az alkotmányos szerződés ratifikációjának elmaradása ellenére sikerült. Nagy kihívásokkal kellett szembenézni, de a bizottság képes volt hozzájárulni ahhoz, hogy Európa egységes és nyitott maradjon, és ahhoz, hogy az unió ma erősebb, jobban felkészült a globalizáció korszakában - vélekedett.

Barroso szerint sok nehézség van még előttünk, de sikerült bővíteni és konszolidálni az EU-t, ezért büszkék lehetünk az elmúlt évek erőfeszítéseire.

Voltak zökkenők

Barroso arra is kitért, amikor tíz évvel ezelőtt több ország, köztük Magyarország csatlakozott az EU-hoz, nagy volt a lelkesedés, de aggodalom is volt a tagállamokban. A félelmek közül azonban nagyon kevés igazolódott be, alapvetően siker volt a bővítés - mutatott rá. A bizottság elnöke a Magyarország és az EU közötti kapcsolatról beszélve kifejtette: voltak véleménykülönbségek fontos kérdésekben, és nem mindig volt zökkenőmentes a párbeszéd. Viszont a bizottság olyan intézmény, amely a jogállamiság mellett kötelezte el magát, és Európának meg kell védenie a közös jogon alapuló uniót, amelyben minden tagállam egyenlő az európai jog előtt - hangoztatta.

A találkozón Barroso egy fricskát is adott Orbán Viktornak: „Akkor itt van ez a két levél: az egyik magyarul, a másik angolul. Aláírom először a magyart, remélem, az van benne, amiről tudok” – viccelődött az EB elnöke. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy a magyar kormány több alkalommal is megpróbálta az EU által leginkább kifogásolt törvényeit, megnyilvánulásait tompított verzióban "eladni" külföldön. A "hiányos" angol fordításokkal azonban sem a médiatörvény, sem az alaptörvény, sem a tusnádfürdői beszéd esetében nem sikerült megtéveszteni Brüsszelt.

Délután a Budapesti Corvinus Egyetem szenátusa és egyetemi doktori tanácsa ünnepi ülésen avatja díszdoktorrá José Manuel Barrosót.

A Barroso–Orbán-találkozó előzménye, hogy több mint 34 milliárd eurónyi támogatásról állapodott meg az Európai Bizottság a magyar kormánnyal, ami a hozzá szükséges önerővel nagyságrendileg 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelent a 2014–2020-as időszakban. Igaz, a partnerségi megállapodás nem jelenti a pénzcsapok megnyitását. Sőt. Elfogadása csak egy lépéssel visz közelebb ahhoz, hogy a papíron szereplő tervek valóban meg is valósulhassanak.

MSZP: Ingyen eurónak nincs szaga

Látványosan kisebb Orbán Viktor és a Fidesz-kormány szabadságharcos hevülete akkor, amikor az „ellenség" pénzzel teli zsákot hoz - reagált Újhelyi István, az MSZP alelnöke. Szerinte Orbán Viktornak csak az európai értékek büdösek, az ingyen euróknak már nincsen szaga. A magyar miniszterelnök maga is elismerte a Barossóval folytatott találkozója során - tette hozzá -, hogy ha „nem lenne az EU-támogatási rendszer, a magyar gazdaság felborulna". Újhelyi szerint tény, hogy a magyarországi beruházások döntő többsége uniós forrásból valósul meg, az európai közösség támogatása nélkül a hazai gazdaság rövid időn belül csődöt jelenthetne. Éppen ezért fontos, hogy Magyarország megfelelő mértékben és módon részesüljön a következő időszak uniós kereteiből. Azt is közölte: a jobboldal azzal zsarolja a városok, falvak lakóit, hogy ha nem a Fideszre szavaznak az önkormányzati választáson, akkor nem lesz pénz a fejlesztésekre. "Hazudnak. Most is bizonyították, hogy a pénzt az európai közösség és nem a kormány adja. Hazudnak abban is, hogy Magyarország sikerrel tárgyalt a következő időszak forrásait illetően, hiszen néhány milliárd euróval kevesebb kohéziós keretre vagyunk jogosultak, mint korábban" - hangsúlyozta Újhelyi.

DK: Gyurcsány többet alkudott ki

Orbán Viktornak nincs oka a büszkeségre, mivel a 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós támogatás 1300 milliárd forinttal kevesebb, mint amennyit annak idején Gyurcsány Ferenc alkudott ki az országnak miniszterelnöksége idején - hangsúlyozta Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke és európai parlamenti képviselője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. "Ez is megmutatja, melyik miniszterelnök volt sikeresebb és európaibb kormányfő, kit tekintettek az unióban egyenrangú tárgyalópartnernek" - vonja le a következtetést a DK-s politikus. Molnár úgy véli: Barroso kijelentése, miszerint először a magyar nyelvű dokumentumot írja alá, s reméli, hogy az van benne, amiről tud, "mindent elárul arról, hogyan tekintenek az Orbán-kormányra: vezetőjét nem tartják szavahihető embernek". Molnár Csaba szerint az is a magyar kormány megítélését mutatja, hogy Jean-Claude Juncker, a következő Európai Bizottság elnöke a magyar kormány által biztosnak jelölt Navracsics Tibornak olyan tárcát adott, amely a DK-s alelnök szerint nem jár semmilyen érdemi munkával, hatáskörrel. "A Demokratikus Koalíció megállapítja, hogy Magyarország ma ennyit ér Európában: folyamatos diplomáciai kudarcok és a pénz is kevesebb lett" - zárja közleményét Molnár Csaba.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.