galéria megtekintése

Orális szex pálinkásüveggel a Corvinus gólyatáborában?

10 komment

V. D.

2014 augusztusában, Szarvason a Budapesti Corvinus Egyetem volt budai campusa – az élelmiszer-tudományi, a tájépítészeti és kertészettudományi kar – tartotta gólyatáborát. A fiúknak letolt alsógatyával kellett feladatokat elvégezniük, a lányokat pedig orális szex imitálására kényszerítették. 

Hogy pontosan mi történt azon a bizonyos „mókás csapatépítő, corvinusos identitást és integrációt erősítő” rendezvényen, a táborban, arról sem a BCE, sem a hallgatói önkormányzat nem adott tájékoztatást, a vs.hu többszöri érdeklődésére sem, de a BCE annyit elismert, hogy ügy lett belőle.

Fotó: Mirkó István / Népszabadság/archív

„A dokumentumok tanúsága szerint megállapítható, hogy a dékánok kivizsgálták 2014 őszén az ügyet, fegyelmi eljárás elndítását nem tartották indokoltnak tekintettel arra, hogy a gólyatábori vetélkedőn való részvétel önkéntes volt, nem történt kényszerítés” – írta a BCE vezetése a portál megkeresésére. Közölték, az egyik hallgatói képviselő lemondott tisztségéről, illetve mindkét érintett eltiltásra került a gólyatáborok szervezésétől. Hogy ki volt a két egyetemi hallgató akiket eltiltottak további gólyatábori szervezéstől, nem árulták el, ahogy az eltiltás okát sem. Azonban kérdéses, mégis miért büntették meg az illetőket, ha nem követtek el fegyelmi vétséget.

 

A vs.hu-nak néhányan arról beszéltek, a fiúknak letolt alsónadrággal, térdelve kellett különféle feladatokat elvégezniük, a csoportonként kijelölt lányoknak pedig le kellett térdelniük és be kellett venni a szájukba a kijelölt fiúk lába közé tett pálinkásüveget. A palackot a HÖK által megjelölt vonalig kellett benyelniük.

A BCE-hez lapunk is intézett kérdéseket, amelyekre azt a választ kaptuk, hogy

az egyetem vezetése a rendezvény jelentősége miatt és „az elmúlt évek szomorú eseményeivel is összefüggésben” kiemelten kezeli a gólyatáborok kérdését.

„Az Egyetem formális együttműködési megállapodást kötött a gólyatáborokat szervező diákszervezettel, az Öntevékeny Csoportok Irodájával, amelyben a zaklatással és nemi erőszakkal kapcsolatos megelőző lépések és jelzőrendszer is szerepel. Az együttműködési megállapodásban

a rendezvény szervezői vállalták, hogy szakember bevonásával éjjel-nappali mentálhigiénés ügyeletet működtetnek,

amelynek elérhetőségéről a rendezvény résztvevőit széles körűen tájékoztatják" – közölték.

A vs.hu megkeresésére korábban a BCE kommunikációs irodája közölte, kidolgoztak egy eljárásrendet, amelynek célja, hogy a gólyatábor szervezésével és lebonyolításával járó feladatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó jog- és feladatköröket tisztázza, egyértelművé tegye az egyes esetekben a felelős vagy felelősök személyét. Emellett azt javasolták, hogy a vs.hu érdeklődjön inkább a gödöllői Szent István Egyetemhez, mivel a három budai kar már ott található. A SZIE közölte, nincs tudomása a 2014. évi gólyatáborban történekről, az egyetem vezetése ugyanakkor felvette a kapcsolatot a Budapesti Corvinus Egyetem rektorával az ügyben, a SZIE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata szintén tájékoztatást kért a BCE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatától. „Hasonló esetek elkerülése érdekében hozott döntés értelmében a Budai Campuson a gólyatáborok részletes programját előzetesen, írásban kell benyújtani, s annak betartására a HÖK vezetői aláírásukkal vállalnak kötelezettséget” – közölte a BCE. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.