Ha mégsem igazolódna a stroke-gyanú, akkor is szükség lehet az intenzív osztályos ágyra, és a rosszullét helye alapján e tekintetben is a Szent János kórház az illetékes. Csakhogy a Jánosba nem vihették a beteget, mert a kórház a mentőszolgálatnál lemondta a betegek fogadását, arra hivatkozva: egyetlen szabad ágya sincs. Papíron így lett a Szent János helyettese a Szent Margit kórház intenzív osztálya.
|
Nem a mentőkön múlott, hogy a beteg meghalt
Veres Viktor |
A mentők ide meg is érkeztek a beteggel fél négyre. Az ügyeletes orvos azonban nem akarta átvenni, mert nem volt neurológus szakorvosa. (Ami nem meglepő, hiszen nem is stroke-centrum, így e tekintetben nem is tudná helyettesítenia Szent Jánost.) Ezért elkezdett telefonálgatni, fölhívta a Szent Imre kórházat is, hogy vegyék át tőlük a beteget.
Négy óra kilenc perckor a Szent Imre jelezte, ha valóban az a helyzet, hogy a Margitban nem látható el biztonságosan, akkor mégis vigyék hozzájuk a mentők a beteget. Csakhogy ekkora a nő már nem volt szállítható állapotban, leállt a keringése. Negyven percig élesztették újra a mentők hordágyán, majd néhány gyors vizsgálattal azt is kiderítették, valószínűleg nem stroke-ja van. A hasában viszont folyadékot találtak. Öt órakor már azt is eldöntötték: ebben az állapotban nem lehet tovább utaztatni a beteget, hat óra öt perckor pedig hivatalosan is átvették a mentőktől az asszonyt.
 |
Mentésirányítás
Szabó Miklós / Népszabadság |
Az Országos Mentőszolgálat sajtóosztálya minderről lapunknak úgy fogalmazott: „A betegátadás jelentősen elhúzodott."
A nő fél hétkor került műtőbe, hogy a hasában elrepedt főütőeret megstoppolják. Bár a beavatkozás sikerült, a beteg később a kórházban meghalt.
Kérdésünkre több orvos is úgy foglalt állást, hogy aortarepedés esetén az életbenmaradási esély igen csekély. Talán akkor lett volna menthető a beteg, ha a például a Városmajor utcai érklinikán, műtét közben szakad át a verőere. Ezzel együtt, a 37 éves nő esélyeit rontotta, hogy órákat töltött a mentőautóban.
Budapesten a mentők gyakran kerülnek olyan, az idézett hasonló helyzetbe, amikor már azt sem egyszerű eldönteniük, hogy melyik kórházba induljanak a beteggel. A fővárosi ügyeleti rendszerből rendkívül nehéz felfejteni, hogy éppen melyik a fogadókész sürgősségi centrum.
Hiába delegálták egy évvel ezelőtt az ÁNTSZ-től a hasonlóan tragikus esetek miatt a mentőszolgálathoz a beutalási rendet, valamint írták elő azt, hogy az intézmények óráról órára jelezzék az üres intenzíves ágyaikat, a rendszer továbbra sem működik olajozottan.
A lapunk birtokába került aznapi ágynyilvántartás szerint a főváros csaknem háromszáz intenzíves ágyának mindössze tíz százaléka volt szabad. Az olyan nagy intézmények, ahol garantáltan el tudnának látni bármilyen diagnózissal érkező beteget – például a Honvéd- és a Szent János kórház, az Országos Idegtudományi Intézet, a Szent István és a Bajcsy –, minden ágyukra kitették a foglalt táblát.
|
A Szent Margit Kórházban látták el végül az aortarepedéses beteget, és ott is halt meg 24 órán belül
Máthé Zoltán / MTI |
Amikor felidéztem a történetet Weltner János egykori sebészeti szakfelügyelő főorvosnak, hogy segítsen a miértekre válaszokat találni, a doktor elmondta, hogy
évekkel korábban is történtek hasonló esetek.
Az ő történetében az Üllői úton, nem messze a Klinikáktól esett össze egy férfi. A mentő pontosan diagnosztizálta, hogy a beteg lépe megrepedt, ezért a legközelebbi sürgősségi felvételes kórházba vitték. Csakhogy ott azt mondták a mentőknek, hogy miután nem balesetben repedt meg a lép, vigyék tovább Pestről az aznap ügyeletes sebészetre, Budára. A beteg útközben, a Rákóczi úton meghalt. Valószínűleg ma is élne, ha a legközelebbi kórházban, a Semmelweis Egyetem egyik klinikáján megoperálják.
Az évtizedes probléma okait illetően Weltner János arra emlékeztetett, hogy az elmúlt húsz év kormányai sorra hozták azokat a fiskális, korlátozó szabályokat, amelyek nem a gyógyításra ösztönöztek, hanem ellenkezőleg, arra, hogy a kórházak ne legyenek feltétlenül érdekeltek a betegek ellátásában. Például egy bizonyos esetszám fölött az egészségbiztosító nem fizeti ki nekik az ellátás után járó összeget. Ez is csak arra ösztönöz, hogy akit lehet, küldjenek tovább.
A sebészeti ügyelet közelgő átszervezése újabb gondokkal, a szűk finanszírozás mellett romló költséghatékonysággal fenyeget, aminek alapja az elmúlt évtizedek elhibázott ágyszámpolitikája, szakszerűtlen szervezési intézkedései. A sürgősségi és más szakmai feladatok külön kezelése valóban a fővárosban jelenti a legtöbb gyakorlati problémát. Ideje, hogy a betegek érdeke a kórházszervezési területen is előtérbe kerüljön, és fölébe kerekedjen a rövidtávú fiskális szempontoknak.
