A téma szakértője, Józan Péter adataira hivatkozva a szociológus hangsúlyozza, Magyarországon a tapasztalatok annak az általánosan elfogadott tételnek is ellentmondanak, hogy a rosszabbodó életkörülmények rontják, a javuló életkörülmények javítják az életkilátásokat. Nálunk ugyanis éppen a viszonylagos jólétet hozó Kádár-korszakban romlottak igen jelentősen.
|
Nem kizárólag az egyének szintjén nyilvánul meg
M. Schmidt János / Népszabadság |
Az önsorsrontás nem kizárólag az egyének szintjén nyilvánul meg, hanem kollektív értelemben is jellemzi a magyar társadalmat. Mindezt hajlamosak vagyunk Trianonra visszavezetni. Ladányi János nem becsüli alá a trauma hatásait, de állítja: az általánosan elterjedt vélekedéssel szemben
a magyar nemzettudat kialakulása szempontjából Trianon legalább olyan mértékben következménynek, mint amennyire oknak tekinthető.
Ady Endre híres „kompország” metaforája korábban született, a költő meg sem érte Trianont.
Magyarország – állapítja meg Ladányi – legalább a nemzetállamok kialakulása óta valóban „kompországként” sodródik.
Nem volt soha sem tipikusan kelet-európai, sem nyugat-európai ország.
Jellemzően katolikus ugyan, de évszázadok óta nagy szerepet játszanak a református és evangélikus értékek, a zsidó kultúrának is régóta jelentős hatása van. Sosem voltunk igazán kommunista ország: a magyarok mindig büszkék voltak rá, milyen ügyesen játszották ki a megszállókat.
Az utóbbi időben pedig mintha azzal lennénk elfoglalva, hogy véletlenül se váljunk igazán európai és kapitalista országgá: most éppen az Európai Uniót és a nyugati befektetőket próbáljuk meg az orruknál fogva vezetni. A „köztes helyzet” a szociológus szerint a térség más országaiban is nyomot hagyott, csak nem ilyen tartósan. Nálunk az egyéni és kollektív önpusztító magatartások átívelnek történelmi korszakokon, társadalmi rendszereken. „Vérünkben lévő” vagy „genetikailag kódolt” magyar nemzetkarakter bizonyosan nem létezik.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Ellenben vannak tipikusan ismétlődő, meglehetősen hasonló társadalmi szituációk és az ezekre adott, meglehetősen hasonló társadalmi válaszok. Ladányi János ezt így nevezi: „önpusztító nemzeti habitus”. Akadtak olyan rövidebb-hosszabb periódusok, amikor úgy nézett ki, sikerül letérnünk erről a pályáról. Az időleges és látszólagos próbálkozásoknak azonban sosem lett jó végük. A szocializmus évtizedeiben például mi voltunk a „legvidámabb barakk”. Csakhogy a Kádár-korszak intézkedései egy megreformálhatatlan rendszer megreformálására irányultak.
Amikor mindenki nagy meglepetésére az államszocializmus hirtelen összeomlott, a korábban kötött kompromisszumok nemcsak feleslegesnek, hanem egyenesen károsnak bizonyultak. A kádári „közmegegyezésen” alapuló 1990-es rendszerváltás – írja Ladányi – „nem a nyugatias típusú modern demokrácia és a hatékony szociális piacgazdaság felé jelentett átmenetet, hanem zsákutcás társadalmi és gazdasági fejlődést eredményezett”. A rendszerváltás után elszalasztottuk a következő nagy történelmi esélyt, az Európai Unióhoz való csatlakozást is.
Az önsorsrontó cselekedetek ma már egymást erősítő láncolatot alkotnak.
A 2010 óta hatalmon lévő kormány törekvéseit a tulajdonviszonyok elbizonytalanítása és újrarendezése, a politikai ellenfelekkel szemben indított leszámolások beindítása, a politikai klientúra kiépítése, a sajtószabadság megnyirbálása, a választójogi törvények átírása jellemzi – sorolja a teljesség igénye nélkül a szociológus. Ezeknek a jellegzetességeknek egyike-másika korábban is előfordult, esetenként más országban is megtalálható.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Konzekvens rendszerré azonban – hívja fel a figyelmet Ladányi – csak mára, csak Magyarországon és döntően a jelenlegi kormány működése alatt állt össze.
A rossz történelmi beidegződések megváltoztatása nagyon nehéz, de nem lehetetlen feladat
– vélekedik a szociológus. Hiszen a pártok alkalmazkodnak a választók igényeihez, ha változnak a magyarok elvárásai, egy idő után változni fog a pártok politikai kínálata is.
Más kérdés, hogy Ladányi János ennek egyelőre nem látja jeleit. Könyve megírása után indult be a kormány idegenellenes kampánya, amelynek eddigi betetőzése a magyar–szerb határra tervezett vasfüggöny. A kemény tiltakozások ellenére a szociológus nem érzékeli, hogy a magyar társadalom döntő többsége elutasítaná a gyűlöletkeltő propagandát. Csekély vigasz, hogy elmélete újabb igazolást nyert: önpusztításban tényleg jól teljesítünk.
