galéria megtekintése

Harcolnak még a jégmező lovagjai

0 komment

Hírösszefoglalónk

Az ónos eső és a jég okozta károk miatt országszerte számos utat le kellett zárni. A kidőlt fák elektromos vezetékeket rongáltak meg, ezért több településen megszűnt vagy akadozott a villamosenergia-ellátás. Mogyoród nagy részén még nincs áram. A teljes helyreállítás még hónapokba telhet.

Még ma is dolgozik a katasztrófavédelem az ónos eső okozta károk felszámolásán. Pest megyében a legrosszabb a helyzet, ahol a vezetékek megrongálódása miatt csaknem negyven településen – Budapest egy részén is – voltak zavarok az áramszolgáltatásban. A kistarcsai kórházban például tartalék generátort kellett beindítani.

A fővárosban elsősorban a budai oldalon okozott gondot a rendkívüli időjárás, és főként a XII. kerületben vannak áramkimaradások. A hibák kijavításán dolgoznak, de a szakemberek nem zárják ki, hogy újabb vezetékek sérülnek meg. A Normafa környékén a fák jegesedése miatt szinte katasztrófahelyzet alakult ki, ezért a kerület polgármestere az MTV-nek nyilatkozva kérte a környéken lakókat, hogy aki teheti, maradjon otthon.

Ráfáztak a buszozók

 

A fővárosban több autóbusz is rövidített útvonalon jár – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedd reggel. Az ónos eső megnehezítette, helyenként megbénította a közlekedést a főváros hegyvidéki szakaszain – a Budakeszi, a Normafa és a Nagykovácsi felé vezető utakon –, valamint a külső kerületekben, továbbá a 3-as úton.

A legtöbb gondot az út menti fákra fagyott csapadék és az emiatt letört ágak, kidőlt fák, továbbá a gödöllői HÉV és a 60-as járat (a fogaskerekű) esetében a felsővezetékre fagyott ónos eső okozza. A gödöllői HÉV rövidített útvonalon, az Örs vezér tere és Kerepes között közlekedik, Gödöllő és Kerepes között pótlóbusz viszi az utasokat.

A 21-es és a 21A busz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér és a Svábhegy út között jár. A 22-es, a 22A és a 222-es busz két szakaszra osztva jár, a Széll Kálmán tértől csak a Dénes utcáig, a budakeszi Dózsa György tértől pedig csak a Szanatórium utcáig tud közlekedni. A Széll Kálmán tértől Budakeszire céljáratok viszik az utasokat, amelyek szintén a 22-es busz végállomásáról indulnak, és módosított útvonalon, Budaörsön keresztül, megállás nélkül közelítik meg a külső végállomást.

A 63-as busz rövidített útvonalon csak Hűvösvölgy és az Erdészház megállóhely között jár. A fogaskerekű nem közlekedik - olvasható a BKK közleményében.

Nagy torlódás várható az M0-son

Leszakadt felsővezeték miatt zárták le teljes hosszában az M31-est Gödöllő térségében, de az utat dél körül megnyitották. Továbbra is teljes zárás van érvényben a 3-as főúton Budapest és Gödöllő között, a forgalmat az M3-as autópályára terelik.

Komoly torlódás várható délután az M0-ás autóút 48-as és 52-es kilométerszelvénye közötti zárás miatt. Ezt a szakaszt azért kellett lezárni, mert az ott húzódó magasfeszültségű vezeték leszakadásától tartanak a szakemberek.

Bár elvileg Maglód és Pécel felé lehet kerülni, a környék más útjain elrendelt korlátozások miatt az M0-son a délutáni csúcsban hatalmas dugók alakulhatnak ki. Az MTI úgy tudja, hogy máris jelentős a torlódás az M0-snak ezen a részén.

Több megyében is útlezárások vannak a rendkívüli időjárás miatt, az országos közutak burkolata általában sónedves, vizes, de járható - közölte a Magyar Közút kedd reggel.

Az Útinform hajnali összesítése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagy részén havazik, havas eső esik Salgótarján, Putnok, Nyékládháza és Mátészalka térségében, továbbá az M3-as autópályán Emőd és Ófehértó környékén.

Az éjszakai és a hajnali, kora reggeli órákban is folyamatosan dolgoztak munkagépek, ennek köszönhetően az országos közutak burkolata általában sónedves, vizes, de Salgótarján térségében latyakos burkolatra is készülhetnek a közlekedők.

Szombathely, Körmend, Pápa és Salgótarján környékéről ködfoltokat jeleztek az útellenőrök, ott 100 és 300 méter közötti a belátható útszakasz hossza.

Több helyen a fákon található vastag jégréteg miatt leszakadt ágak és fakidőlések miatt kellett lezárni utakat. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Répáshuta és Felsőtárkány között, Ómassa és Mályinka között, Bükkszentkereszt és Bükkszentlászló között van érvényben teljes pályás korlátozás.

Heves megyében a 24-es út 15-ös és 25-ös kilométere között, a Galyatető és Mátraháza közötti mellékúton, az Eger-Hollóstető-Miskolc összekötő úton, valamint a kékestetői bekötőúton van teljes útzár.

Budapest környékén elsősorban a magasabban fekvő településekre vezető utak váltak járhatatlanná.

Hétfő reggel óta nem lehet közlekedni Pilisszentkereszt és Dobogókő között, s lezárták az utat Gödöllő - Szárítópuszta és Valkó között is, innen a forgalmat Tura felé terelik a rendőrök. Pilisszentkereszt és Pilisszántó között keddre virradó éjjel rendeltek el teljes zárást.

Nagytarcsa és Isaszeg térségében is kidőlt fák, valamint a jegesedés miatt leszakadt faágak nehezítik a forgalmat, ezért - még hétfőn késő este - itt is lezárásra kényszerültek. Nagykovácsi kedd reggel óta megközelíthetetlen, Budakeszire így csak Budaörs felől lehet eljutni.

A Magyar Közút kéri a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek, utazás előtt pedig minden esetben tájékozódjanak a www.utinform.hu-n, illetve a Facebookon és Twitter-csatornájukon.

Mogyoródon az iskolában sincs áram

A főváros környéki régióban a rendkívüli időjárás miatt több távvezeték is megsérült, a helyreállítás akár hónapokat is igénybe vehet – közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt.

Keddre virradóra megsérült az Albertirsa-Göd közötti 400 kilovoltos, valamint az Ócsa-Zugló közötti 220 kilovoltos távvezeték. A szélsőséges időjárás következtében több oszlop kidőlt, és a vezeték az M31-es autóútra zuhant. Személyi sérülés nem történt. A Mavir szakemberei azonnal megkezdték a helyreállítást. A károk felmérése, a távvezeték helyreállítása azonban több hónapot is igénybe vehet – közölték.

Áramkimaradást jeleztek a főváros több kerületében hétfő este. Ugyancsak megszűnt vagy akadozott a szolgáltatás több Pest megyei településen is. A legutóbbi hír: fák dőltek ki kedd reggel a II. kerületi a Jánosbogár utcában, ami járhatatlanná vált, és elektromos vezetékek is leszakadtak. A környéken ezért nincs áram.

Valamelyest javult a helyzet a Pest megyei Mogyoródon, ahol hétfő este az elektromos vezetékek leszakadása miatt szinte sehol sem volt áram, ám reggelig a fogyasztóknak csak körülbelül negyedét sikerült visszakapcsolni a hálózatba – közölte a nagyközség polgármestere. Az áramkimaradás oka, hogy a vezetékek a rájuk fagyott csapadék súlya miatt leszakadtak. Az áramszolgáltató a katasztrófavédelem munkatársaival együtt dolgozik a károk felszámolásán.

Ismét van áram a polgármesteri hivatalban és az orvosi rendelőben, valamint a három óvoda közül kettőben, ám az iskolában még nincs, így keddre tanítási szünetet rendeltek el. Azoknak a gyerekeknek a felügyeletét, akiket a szülők nem tudtak elhelyezni, a művelődési házban oldják meg, ott áram és gáz is van.

A Borsod megyei Répáshuta, Ómassa, Bánkút, Bükkszentkereszt és Királd településeken, összesen 1067 fogyasztási helyen ingadozik az áramellátás. A szolgáltató folyamatosan dolgozik a villanyvezetékre dőlt fák, gallyak eltávolításán.

A Szolnok megyei Alattyánban a vezetékek rongálódása miatt az áramszolgáltató aggregátorral biztosítja a villamosenergia-ellátást. A hiba kijavítása várhatóan három napig tart.

Eltört egy távhővezeték Komlón – ez vélhetően nincs összefüggésben az ónos esővel –, és ezért négyezer fogyasztónál szünetel a távhőszolgáltatás. A katasztrófavédelem ideiglenes befogadóhelyként a városi sportcsarnokot jelölte ki. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.