Bajba jutott embereken segítenek, mégsem becsülik a szakmájukat

A hivatalos definíció így szól: „A szociális munka egy gyakorlaton alapuló szakma és tudományos diszciplína, mely a társadalmi... fejlődés, valamint a szociális kohézió előmozdításán fáradozik, elősegíti emberek szabadságát és hatalommal való felruházását. A szociális munkában központi jelentőségű a társadalmi igazságosság, az emberi jogok alapelve, a közösségi felelősség és tisztelet a különbözőségek iránt... embereket és rendszereket aktivizál, hogy választ adjon az élet kihívásaira.”

A szociális munka világnapján, az Akácfa utcai Fogasházban szociális munkások, közösségfejlesztők, szociálpolitikusok annak a programnak a tanulságait elemezték, amely 25 hátrányos helyzetű kistérségében, mintegy 300 településen zajlott két és fél éven keresztül – az Autonómia Alapítvány vezetésével, uniós támogatással. A projekt a legkiszolgáltatottabb, szegregált csoportokat célozta meg. A szakemberek tudták: ilyen rövid idő alatt képtelenség megvalósítani a közösségi integrációt: annyit akartak elérni, hogy legalább elkezdődjön ez a folyamat. Képzéseket tartottak, műhelyeket szerveztek, módszertani kiadványokat adtak ki.

A szegény településeken a közösségfejlesztésnek fizikai akadályai is vannak. Kovács Annamária arra hívta fel a figyelmet, hogy nem léteznek ideális közösségi terek, ezeket ki kellett alakítani. Kóródi Miklós szerint azok az elképzelések váltak be, amelyek nem a semmiből jöttek, hanem már meglévő helyi kezdeményezéseken alapultak. Fontos volt az is, mennyire sikerült önkénteseket bevonni – tette hozzá Kósa Eszter, jó példaként említve egy játszóházat, amely a program lezárása után is sikeresen működik. A „projektvilág” nem kedvez a közösségfejlesztésnek – tette hozzá. Az egyik elnyert pályázat után nem biztos, hogy lesz következő. Önmagában egy ilyen program különben sem jelenthet megoldást a szegénység felszámolására, és végképp nem mentesíti az államot a felelőssége alól. A közösségfejlesztés csak szépségtapasz lehet azon a katasztrofális szociális helyzeten, amit a különféle pénzbeli támogatások és juttatások megvonásával az állam idézett elő. (Cz. G.)

Megjelentek olyan kezdeményezések, például A Város Mindenkié csoport, amelyek az érintettek bevonásával és részvételével, velük együtt értelmeznek, egyezkednek, tevékenykednek – ezt nyilatkozta másfél éve Ferge Zsuzsa szociológus. Szerinte csak így lehetséges – idővel – olyan társadalmi léptékű változásokat elérni, amelyek a politikai gondolkodásmódot is képesek átalakítani.

Ámon Kata szociológus, A Város Mindenkié aktivistája rögtön az elején tisztázza: nem osztanak adományokat, nem nyújtanak szociális ellátást. Kifejezetten a hajléktalan emberek érdekvédelmére jöttek létre. Meggyőződésük, hogy nem azért kerülnek emberek utcára, mert alkalmatlanok a hétköznapi életre. Hanem a társadalmi, politikai egyenlőtlenségek és igazságtalanságok miatt, amelyek ellen A Város Mindenkié küzd.

Nem arról van szó, hogy középosztálybeliek és társadalomtudósok a szegények nevében megmondják, nekik mi a jó. Bázisdemokrata alapon szerveződnek. A hajléktalanokat nem csupán bevonják a csoport működésébe, hanem – teljesen egyenrangú félként – döntési jogosítványokkal is felruházzák őket. Igyekeznek lebontani az alá- és fölérendeltségi viszonyokat.

Érvényesülési lehetőséget kell kapniuk azoknak is, akik máskülönben nincsenek hatalmi pozícióban.

A bázisdemokrácia nem egyszerűen csak működőképes, nélküle A Város Mindenkié nem is lenne képes működni – jelenti ki Ámon Kata.

A Szentkirályi utcai irodában, ahol beszélgetünk, velünk van Erdős Mária, azaz Csurika is. Tizenhét évvel ezelőtt vált hajléktalanná. Agresszív férje elől, Dunaújvárosból menekült el a fiával. Utcán élt, a gyerekével együtt. Kisebb-nagyobb megszakításokkal sikerült albérletet találnia, egy hónapja Budapest külterületén, Rákoskerten laknak.

A fiánál hiperaktivitást állapítottak meg, akadt baj bőven. Csurika mégsem elégedetlen. Virágkötőnek tanult, halottak napja környékén most is adódik alkalmi munka. Különös érzéke van a mobiltelefonok szereléséhez. Maga se tudja, honnan szerezte tudását, de megjavított már olyan készüléket is, amire a szakszervizben azt mondták, hogy nem jó semmire, szemétbe való.

Állandó megélhetését a hajléktalanok lapja, a Fedél Nélkül árusításából biztosítja. Hétszer kapott terjesztői díjat, jól végzi a dolgát. Ami abból is látszik, hogy elegendő pénz összejön a szerény albérlet fenntartásához és szakácsnak készülő fia taníttatásához.

Csurika 2009-től, alapításától kezdve tagja A Város Mindenkié csoportnak. A hajléktalanoknak – mondja – elsősorban az önbecsülésüket kell visszaadni, ebből szenvednek leginkább szükséget. A Város Mindenkié visszaadja az önbecsülést: mindenkinek bizalmat ad, mindenkit értékes embernek tekint. (Cz. G.)