galéria megtekintése

Bajba jutott embereken segítenek, mégsem becsülik a szakmájukat

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 10. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

Magyarországon már huszonöt éve képeznek diplomás szociális munkásokat, a közvélemény mégis keveset tud róluk. Sokan önkéntesnek vagy közmunkásnak hiszik őket. Még akik nagyjából tisztában vannak vele, mi fán terem a szociális munka, azok is hajlamosak elfeledkezni arról, hogy ez – szakma.

A Város Mindenkié csoport demonstrációja a Kossuth téren a hajléktalanok jogaiért
A Város Mindenkié csoport demonstrációja a Kossuth téren a hajléktalanok jogaiért
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A legfontosabb a szeretet, amihez nem kell egyetemi végzettség – idéz egy tipikus, ráadásul a tudományos életben is megjelenő véleményt Bass László adjunktus, aki az ELTE Társadalomtudományi Karán, a szociális munkás tanszékén tanít. Pedig nem véletlen, hogy a szociális munkások képzése jogi, szociológiai és pszichológiai ismeretek elsajátítására is kiterjed. Az adjunktus szerint a látszólag hasonló ügyekben sem lehet sémákat alkalmazni, rutinból eljárni. Minden eset más és más: a problémák megoldásához elsősorban kreativitásra, de ugyanígy szakmai felkészültségre, rendkívül széles körű tudásra is szükség van.

Segíteni és aktivizálni a bajba jutott embereket

 

– ez a szociális munka lényege Bass László szerint. A szociális munkások jellemzően szegényekkel, szenvedélybetegekkel, idősekkel, gyerekekkel és fogyatékkal élőkkel foglalkoznak. Az egészségüggyel – jegyzi meg Bass – nem felhőtlen a viszony. Az orvosok féltik a kiváltságaikat, a kórházak nem, vagy csak elvétve engednek szociális munkásokat a betegek közelébe.

Segíteni és aktivizálni a bajba jutott embereket, ez a szociális munka lényege Bass László szerint
Segíteni és aktivizálni a bajba jutott embereket, ez a szociális munka lényege Bass László szerint
Veres Viktor

Bárki, akár egy bróker is kerülhet olyan helyzetbe, hogy képtelen megoldani a problémáit, és speciális külső segítségre szorul. Más kérdés, hogy Bass László még nem találkozott olyan pénzemberrel, aki igényt tartott volna szociális munkás közreműködésére.

Így hivatalos

A hivatalos definíció így szól: „A szociális munka egy gyakorlaton alapuló szakma és tudományos diszciplína, mely a társadalmi... fejlődés, valamint a szociális kohézió előmozdításán fáradozik, elősegíti emberek szabadságát és hatalommal való felruházását. A szociális munkában központi jelentőségű a társadalmi igazságosság, az emberi jogok alapelve, a közösségi felelősség és tisztelet a különbözőségek iránt... embereket és rendszereket aktivizál, hogy választ adjon az élet kihívásaira.”

Pedig nem is lenne rossz, ha a szociális munkások intézményesen megjelennének a banki szférában. Ha igaz, hogy egy szakma presztízsét a kliensek határozzák meg, akkor ezzel a szociális munka tekintélye bizonyosan növekedne.

A szociális munkások egyetemi képzése az ELTE-n kezdődött, Ferge Zsuzsa szociológus kezdeményezésére. A rendszerváltáskor indult az első évfolyam. Ennek előképe volt a nyolcvanas években a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán a „szociális szervezők” képzése. Több mint húsz főiskolán és egyetemen képeznek szociális munkásokat. Bass László pontosan nem tudja megmondani, hányan szereztek eddig diplomát, de mindenképpen tízezres nagyságrendről van szó. A szociális munkásként dolgozók száma – diplomához kötött munkakörökről beszélünk! – 30-40 ezer körül mozog Magyarországon. Jelentős részüket az önkormányzatok alkalmazzák családgondozóként.

A Város Mindenkié csoport az érintetteket is bevonja
A Város Mindenkié csoport az érintetteket is bevonja
Reviczky Zsolt

A nagy felfutás a kétezres évek közepén volt. Akkoriban nagyon sokan, évente ezren-ezerkétszázan szereztek szociálismunkás-diplomát. Abban az időben készült egy országos felmérés is. Kiderült, hogy a végzett szociális munkások túlnyomó többsége (80-85 százaléka) nő. Az átlagnál többen egyedülállók, a gyermektelenek. Akik megházasodtak, társadalmi státusz tekintetében általában „lefele” mentek férjhez. Feltűnően sokan választották párjukat fegyveres testületek tagjai közül.

Szépségtapasz a katasztrófán

A szociális munka világnapján, az Akácfa utcai Fogasházban szociális munkások, közösségfejlesztők, szociálpolitikusok annak a programnak a tanulságait elemezték, amely 25 hátrányos helyzetű kistérségében, mintegy 300 településen zajlott két és fél éven keresztül – az Autonómia Alapítvány vezetésével, uniós támogatással. A projekt a legkiszolgáltatottabb, szegregált csoportokat célozta meg. A szakemberek tudták: ilyen rövid idő alatt képtelenség megvalósítani a közösségi integrációt: annyit akartak elérni, hogy legalább elkezdődjön ez a folyamat. Képzéseket tartottak, műhelyeket szerveztek, módszertani kiadványokat adtak ki.

A szegény településeken a közösségfejlesztésnek fizikai akadályai is vannak. Kovács Annamária arra hívta fel a figyelmet, hogy nem léteznek ideális közösségi terek, ezeket ki kellett alakítani. Kóródi Miklós szerint azok az elképzelések váltak be, amelyek nem a semmiből jöttek, hanem már meglévő helyi kezdeményezéseken alapultak. Fontos volt az is, mennyire sikerült önkénteseket bevonni – tette hozzá Kósa Eszter, jó példaként említve egy játszóházat, amely a program lezárása után is sikeresen működik. A „projektvilág” nem kedvez a közösségfejlesztésnek – tette hozzá. Az egyik elnyert pályázat után nem biztos, hogy lesz következő. Önmagában egy ilyen program különben sem jelenthet megoldást a szegénység felszámolására, és végképp nem mentesíti az államot a felelőssége alól. A közösségfejlesztés csak szépségtapasz lehet azon a katasztrofális szociális helyzeten, amit a különféle pénzbeli támogatások és juttatások megvonásával az állam idézett elő. (Cz. G.)

A szociális diplomával rendelkezők minimum harmada más szakterületen dolgozik, a frissen diplomázottak között ez az arány magasabb. Akkoriban – éppen a sokoldalú képzés miatt – a szociális munkás könnyedén el tudott helyezkedni lényegesen jobban fizető munkakörökben is, például cégek „személyzeti osztályán”, HR-esként. De megfigyelhető volt, hogy miután stabilizálták anyagi helyzetüket és sikerült tartalékokat felhalmozniuk, kezdtek visszaszivárogni a szociális szakmába.

A szociális munka világnapja a Fogasházban
A szociális munka világnapja a Fogasházban
Veres Viktor

Szerettek volna azzal foglalkozni, ami iránt szívből elkötelezettek. Nagyon sok az elhivatott hallgató: vannak, akiket a szakma karitatív, keresztényi értékei vonzanak, nem kevesen élettapasztalataik miatt választják ezt a pályát (szegénység, családi érintettség alkohol- és drogproblémákban, fogyatékos családtag stb.). Jó ideje viszont egyre több az olyan egyetemista, aki bizonytalan elhivatottságában és értékrendjében, véletlenszerűen veszi fel a szakot.

Az államilag finanszírozott helyek számának csökkenésével a jelentkezők száma is visszaesett.

Ma, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, a szociális munka nem jelent vonzó perspektívát. A fizetés kevés (átlagosan 120 ezer forint nettó), de még ennyi pénzért sem könnyű álláshoz jutni.

Ehhez jön a kormány szociálpolitikája, amely Bass László szerint mindinkább a „büntetőrendszer” felé tolódik. Aligha kell bizonygatni, hogy mindaz, ami Magyarországon történik, a szociális munkások megítélésének sem kedvez.

Bázisdemokraták és hajléktalanok

Megjelentek olyan kezdeményezések, például A Város Mindenkié csoport, amelyek az érintettek bevonásával és részvételével, velük együtt értelmeznek, egyezkednek, tevékenykednek – ezt nyilatkozta másfél éve Ferge Zsuzsa szociológus. Szerinte csak így lehetséges – idővel – olyan társadalmi léptékű változásokat elérni, amelyek a politikai gondolkodásmódot is képesek átalakítani.

Ámon Kata szociológus, A Város Mindenkié aktivistája rögtön az elején tisztázza: nem osztanak adományokat, nem nyújtanak szociális ellátást. Kifejezetten a hajléktalan emberek érdekvédelmére jöttek létre. Meggyőződésük, hogy nem azért kerülnek emberek utcára, mert alkalmatlanok a hétköznapi életre. Hanem a társadalmi, politikai egyenlőtlenségek és igazságtalanságok miatt, amelyek ellen A Város Mindenkié küzd.

Nem arról van szó, hogy középosztálybeliek és társadalomtudósok a szegények nevében megmondják, nekik mi a jó. Bázisdemokrata alapon szerveződnek. A hajléktalanokat nem csupán bevonják a csoport működésébe, hanem – teljesen egyenrangú félként – döntési jogosítványokkal is felruházzák őket. Igyekeznek lebontani az alá- és fölérendeltségi viszonyokat.

Érvényesülési lehetőséget kell kapniuk azoknak is, akik máskülönben nincsenek hatalmi pozícióban.

A bázisdemokrácia nem egyszerűen csak működőképes, nélküle A Város Mindenkié nem is lenne képes működni – jelenti ki Ámon Kata.

A Szentkirályi utcai irodában, ahol beszélgetünk, velünk van Erdős Mária, azaz Csurika is. Tizenhét évvel ezelőtt vált hajléktalanná. Agresszív férje elől, Dunaújvárosból menekült el a fiával. Utcán élt, a gyerekével együtt. Kisebb-nagyobb megszakításokkal sikerült albérletet találnia, egy hónapja Budapest külterületén, Rákoskerten laknak.

A fiánál hiperaktivitást állapítottak meg, akadt baj bőven. Csurika mégsem elégedetlen. Virágkötőnek tanult, halottak napja környékén most is adódik alkalmi munka. Különös érzéke van a mobiltelefonok szereléséhez. Maga se tudja, honnan szerezte tudását, de megjavított már olyan készüléket is, amire a szakszervizben azt mondták, hogy nem jó semmire, szemétbe való.

Állandó megélhetését a hajléktalanok lapja, a Fedél Nélkül árusításából biztosítja. Hétszer kapott terjesztői díjat, jól végzi a dolgát. Ami abból is látszik, hogy elegendő pénz összejön a szerény albérlet fenntartásához és szakácsnak készülő fia taníttatásához.

Csurika 2009-től, alapításától kezdve tagja A Város Mindenkié csoportnak. A hajléktalanoknak – mondja – elsősorban az önbecsülésüket kell visszaadni, ebből szenvednek leginkább szükséget. A Város Mindenkié visszaadja az önbecsülést: mindenkinek bizalmat ad, mindenkit értékes embernek tekint. (Cz. G.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.