galéria megtekintése

Időhúzásra játszik a törvényszék Tarsolyék ügyében?

9 komment


Fekete Gy. Attila

Még mindig nem tudni, mikor áll bíróság elé Tarsoly Csaba. A védelem és a bíróság egyelőre a főügyészség ezeroldalas hiánypótlását tanulmányozza.

Még az iratok benyújtása napján postázta az ügyben érdekelt védőknek a Fővárosi Törvényszék azt az ezeroldalas hiánypótlást, amellyel – a bíróság végzésének eleget téve – a Fővárosi Főügyészség kiegészítette a Quaestor-ügy február 5-én benyújtott vádiratát – közölte érdeklődésünkre a Fővárosi Törvényszék.

Egy Tarsoly-maszkos tüntető. Bábjáték
Egy Tarsoly-maszkos tüntető. Bábjáték
Kallus György / Népszabadság

A válasz alapján „az ezeroldalas, papíralapú hiánypótlás bírói tanulmányozása még folyamatban van”. Hogy mikor kezdődhet meg Tarsoly Csaba és társai pere? A törvényszék sajtóosztálya ezzel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy a bíróság a jogszabályok által rendelkezésre álló határidőn belül minden szükséges intézkedést megtesz a tárgyalás kitűzése érdekében.

 

Az 1548 oldalas vádirat benyújtásakor a főügyészség – kiemelt tárgyi súlyú ügyről lévén szó – azt kérte, a bíróság három hónapon belülre, azaz május 5-re tűzze ki a per első tárgyalási napját. Azonban a tárgyalás-előkészítő ülésen kiderült, hogy a bíró nem fogadja el az ügyészség elektronikus formában beterjesztett bizonyítékait, abban a rendszerezésben legalábbis nem, ahogyan elkészítették.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész a bíróság döntésére válaszul szokatlan indulattal és határozottsággal kijelentette: törvénysértőnek ­tartja, ezért nem hajtja végre a törvényszék határozatát. Ügyészségi források egyúttal azt sejtették, hogy a törvényszék időhúzásra játszik. Olyan bírót jelöltek ki ugyanis Tarsolyék perének a tárgyalására, aki a vádirat benyújtásakor még javában tárgyalt egy bonyolult, sokvádlottas ügyet. Bennfentesek szerint már a bíró megnevezésekor nyilvánvaló volt, hogy három hónapon belül nem kezdődhet meg a per, mert még az előző ítéletének az írásba foglalásával sem végez addigra.

A törvényszék mindvégig tagadta, hogy a bíró leterheltsége miatt halasztódna a tárgyalás kitűzése. Ibolya pedig, ígérete ellenére, kénytelen volt végrehajtani a bíróság döntését. Annak ellenére is, hogy – mint azt Polt Péter legfőbb ügyész lapunknak nyilatkozva megjegyezte –, a másik nagy brókerbotrányt, a Buda-­Cash-ügyet tárgyaló bíró minden további nélkül befogadta a Quaestor-ügyével azonos módon és rendszerben benyújtott elektronikus bizonyítékokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.