Információink szerint azonban a most folyó nyomozás összefüggésben állhat – egyebek mellett – azzal a belső tényfeltáró vizsgálattal, amelyet még 2010-ben, kevéssel hivatalba lépése után rendelt el Hende Csaba honvédelmi miniszter „a KBH-nak az ország különböző kistelepülésein védtelen romák sérelmére 2008. március 7. és 2009. augusztus 2. között elkövetett, és összesen hat emberéletet követelő gyilkosságsorozat felderítésében játszott szerepének tisztázására”.
Hende 2010-ben a katonai elhárítástól vizsgálati jelentés gyanánt egy mindössze négyoldalas, az általánosságok szintjén mozgó, ellentmondásokat is tartalmazó jelentést kapott. A titkosítás alól tavaly feloldott és nyilvánosságra hozott iratból egyebek mellett kiderül, hogy Hende arra utasította a katonai elhárítás vezetőit: a jelentésükben foglaltakról kérjenek állásfoglalást a katonai főügyésztől, hogy felvetődik-e a történtekkel összefüggésben bárkinek is a büntetőjogi felelőssége.
Az elhárítás futárral el is küldte a jelentést tartalmazó levelet a Legfőbb Ügyészségre. Másnap, szinte postafordultával, azt a választ kapták, hogy a vizsgálat során feltárt szabálytalanságok – a fegyelmi felelősségen túl –a büntetőjogi felelősség szintjét nem érik el. Az ügyészség véleményét minden jel szerint Kovács Árpád akkori katonai főügyész írta rá kézírással a jelentésre. A baj csak az, hogy ennek a levélváltásnak a Legfőbb Ügyészségen nyoma sem volt. De még annak sem, hogy a Legfőbb Ügyészségen személy szerint ki és mi alapján vizsgálódott az ügyben. S persze a honvédelmi miniszternek adott választ is hiába keresték.
Az akkori feltételezések szerint a katonai elhárítással jó kapcsolatot ápoló katonai főügyész személyesen járt el az ügyben, és ő adta az elhárítás számára kedvező választ a miniszter felvetéseire. A „levélváltás” tényének 2013-as nyilvánosságra kerülése után mindenesetre az ügyészség vizsgálatot indított, de arról nem tudni, hogy a fentiekkel összefüggésben bárkit is felelősségre vontak volna.
Azt viszont már a Hendének írt jelentés nyilvánosságra hozatala előtt is tudni lehetett, hogy a KBH a romák sérelmére elkövetett gyilkosságsorozat kezdetétől tagadta, hogy kapcsolatban állt volna a későbbi negyedrendű vádlottal, Csontos Istvánnal, aki az utolsó két gyilkosságban sofőrként vett részt. A nyomozás alatt öthetente ülésező terrorellenes koordinációs bizottság ülésein a KBH képviselője sosem adott át érdemi információt az ügyben nyomozó Nemzeti Nyomozó Irodának. Még 2009 júliusában sem, amikor az NNI már konkrétan Csontosról és társairól kért információt a társszervezetektől.
Csontos 2009. augusztusi elfogása után az NNI előbb csak a férfi katonai előéletéről kérdezte a KBH-t, a válaszban azonban még csak utalás sem volt rá, hogy Csontos évekig együttműködött az elhárítással. Ennek ellenére a sajtó 2009 augusztus végén már tényként számolt be Csontos és a KBH kapcsolatáról, amit azonban a katonai elhárítás még az akkori tárcavezető előtt is letagadott.
Úgy tudjuk, az NNI valójában kétszer is megkereste a KBH-t Csontosék elfogása után. Először csak azt kérdezték, Csontos valóban a KBH „embere” volt-e, mint azt sejteni engedte az első kihallgatásakor. A rendőrök nemleges választ kaptak. Csontos számára ez övön aluli ütés volt. Soha nem derül talán már ki, hogy mennyiben befolyásolta, már ha befolyásolta egyáltalán a későbbi vallomásait és az ügy teljes körű feltárását az a tény, hogy egykori tartói megtagadták, miközben korábban több illegális fegyverbeszerzés ügyében tartótisztjével hatékony felderítő-hírszerző párost alkotott.
Amennyire tudni lehet, az NNI nyomozói a KBH válaszának fényében egy ideig nemigen vették komolyan Csontosnak a „titoktartási kötelezettségére” hivatkozó magyarázkodásait. Nem hittek neki, de tudomásul vették, hogy „ez az ő védekezése”.
Egy idő után azonban a férfi annyi konkrétummal állt elő, amennyi mellett már nem mehettek el szó nélkül a nyomozók. Újabb levelet küldtek a KBH-nak, benne annyi Csontosra vonatkozó konkrétummal, hogy a címzetteknek nem lehettek kétségeik: Csontos kipakolt a rendőröknek, és ők már nem hiszik el, hogy semmiféle kapcsolat nem volt a férfi és az elhárítás között.
A kérdések akkor már arról szóltak, hogy „milyen jellegű műveletekben vett részt Csontos”, milyen körből szerezte a KBH-nak továbbított információit, és így tovább. A KBH a kérdésekre terjedelmes és minden részletre kiterjedő választ adott. A baj csak az volt, hogy mint utóbb kiderült, oldalakon keresztül valótlanságokkal traktálták a rendőröket.
Hazudtak a Budapesti Katonai Ügyészségnek is, ahol épp a KBH feljelentése nyomán próbáltak nyomozni államtitoksértés gyanújával. A KBH röviddel az után tett feljelentést, hogy a sajtó beszámolt Csontos és a KBH kapcsolatáról. Amikor a nyomozó ügyészség erre rákérdezett, a KBH előttük is letagadta, hogy valaha is beszervezte volna Csontost.
Az ügyészség szerint tehát legalább négy hivatalos személy közokiratot hamisított; jegyzőkönyvet, jelentést vagy más dokumentumokat. Egyébként a romagyilkosok bírósági tárgyalásán ország-világ értesülhetett róla, hogy a titkosszolgálatok hibát hibára halmoztak, de legalábbis mindig kevesebb információt osztottak meg a nyomozó hatóságokkal, mint amennyinek a birtokában voltak.
Az NBH először épp akkor állította le az ügy főszereplőinek, a Kiss testvéreknek, Árpádnak és Istvánnak a titkos megfigyelését, amikor azok nagy tűzerejű fegyverek beszerzésére készültek. Majd egy évvel később, amikor már több gyilkosságot is elkövettek, és a páros Budapesten próbált új fegyverekhez jutni, a budapesti NBH-iroda ezt a tényt azért nem közölte állítólag a rendőrséggel, mert ők nem ismerték a Kiss testvéreket. Mire a debreceni iroda képbe helyezte őket, addigra a rendőrség elfogta a romagyilkosokat.
Kétség sem férhet hozzá, hogy a KBH-nak is jóval több információja volt Kissékről, mint amennyit átadott a rendőrségnek. De miért hallgattak? Miért tagadták le, hogy Csontos az ő emberük (volt)? Miért adták utasításba Csontos egykori tartótisztjének, hogy hazudjon? És miért hamisítottak közokiratokat? Kit vagy milyen érdeket próbáltak, s próbálnak még ma is védeni?
