Olcsóbb a buszsofőr, mint a jegyautomata?

Hamarosan minden vonalon jegyet kell árusítaniuk, s kívánságra számlát kell adniuk a sofőröknek a BKV járatain, ami a szakszervezet szerint kaotikus állapotokhoz vezethet.

Bombaként robbant a hír BKV-s berkeken belül is: november 16-tól minden fővárosi vonalon, minden járaton valamennyi járművezetőnek jegyet kell árulnia. Ezt a rendet eddig csak a kisebb utasforgalmú viszonylatokon kényszerítette a sofőrökre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), de már azért is tiltakoztak a járművezetők – tudatja közleményében a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ).

Kifogásolták ugyanis, hogy hiányoznak a technikai feltételek – karnyújtásnyira az utasoktól, minden védőfal nélkül kezelik a pénzt, s a bevételt jobb híján a zsebükbe szórják –, ráadásul közben a menetrendet is be kell tartani még akkor is, ha nagy tömegben sokan vesznek jegyet, s van, aki számlát kér a vásárlásról.

Vagyis: akár két-három percig is elidőzhet a jármű egy-egy forgalmas vonal egyetlen megállójában. Egyelőre kassza sincs, de majd lesz, igaz, leghamarabb jövő márciusban –  ígéri a BKV vezetése.

És akkor még a menetrend betartásának kötelezettségéről, s a biztonságos utasszállításról mint alapfeladatról nem is beszéltünk – sorolja a jegyárusítással kapcsolatos kérdéseket Nemes Gábor, a KKDSZ elnöke. A szakszervezet egyébként az elsők között jelezte a BKK és a BKV vezetőinek a problémát, s munkaügyi vitát kezdeményezett a témában.

A szakszervezet elvárja a BKK-tól, hogy egyértelműen határozza meg, mi a járművezető legfontosabb feladata: a jegyárusítás, a biztonságos utasszállítás vagy a menetrend betartása, netán mindhárom.

Nem elég azonban csak felállítani a prioritásokat, pontosan körül kell írni a feladatokat, s egyértelmű, hivatalos és szabályos utasítást kell kiadni a járművezetők számára, és a pluszfeladatokért pluszpénzt is követel a szakszervezet.

A BKK illetékesei a napokban, a KKDSZ által kezdeményezett munkaügyi vitában ígérték: megfontolják a kompenzáció lehetőségét, a menetrendek átvizsgálására pedig napokon belül felállítanak egy szakmai csapatot. Azt eleresztették a fülük mellett, hogy Nemes Gábor szakszervezeti együttműködést ajánlott a rendszer kidolgozásához.

A szakszervezet azt is kérte, hogy legalább a feladatok pontos meghatározásáig ne provokálják hamis igazolványokkal a sofőröket az utasnak álcázott ellenőrök, de ezt a felvetést az illetékesek a közlemény szerint rutinosan nem hallották meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.