Utat találnak az egyetemre

Reviczky Zsolt

Ám a másik oldalon mindig gyorsan sietnek leszögezni, hogy a vidék, a kisebbnagyobb városok egyik éltető ereje az egyetem, de legalábbis a főiskola, nélkülük ellehetetlenülnének a régiók. Kérdés: a vidék meg tudja-e tartani hallgatóit, a vidéki intézmények sokasága tud-e változtatni az ország vízfejűségén? Azon például, hogy Közép-Magyarországon – arányaiban – kétszer annyi diplomás él, mint másutt, és hogy a fővárosban dolgozik minden harmadik diplomás. A pályakövetéses adatok alapján nagyon úgy tűnik, hogy: nem.

A rosszabb gazdasági mutatókkal rendelkező régiókban kevesebb hallgató telepedik le vagy költözik oda vissza a diplomaszerzés után, mint ahány a helyi felsőoktatási intézményekben tanult. Ezek a területek tehát egyértelmű vesztesei a felsőoktatási migrációnak. A vidéki egyetemekről és főiskolákról kikerülők jelentős része ráadásul távolabb talál munkát, mint ahol végzett. Így a vidéki felsőoktatási intézmények – köztük a nagyobb létszámú tudományegyetemek – nem tudnak érdemben közrejátszani az adott térség értelmiségmegtartó képességének növelésében. Mindez Horváth

Tamás szociológus, Frissdiplomások 2010 című kötetben megjelent tanulmányából derül ki, amelyben a felsőoktatási szakértő – a pályakövetéses adatok alapján – a magyarországi diplomások területi elhelyezkedését térképezte föl, elsősorban a 2007-es diplomaszerzés helyszíne, valamint a 2010-es lakóhely, illetve munkahely metszetében.

A diplomások arányát az egyes régiókban rengeteg tényező befolyásolja, elsődlegesek a munkaerőpiaci lehetőségek, de lényeges a tanulmányok előtti lakhely és a képzés helyszíne is – mutat rá a szakember. Mindezek együttes vizsgálata Horváth Tamás szerint tehát rávilágíthat az egyes régiók diplomásmegtartó vagy - vonzó képességére is.

E szempontból három csoportra osztja a magyarországi régiókat. A közép-magyarországi régió – főként a fővárosban és környékén koncentrálódó felsőoktatási intézményrendszernek köszönhetően – jóval több jelentkezőt tud fölvenni, mint amennyit „helyből nyer”. Ez a régió – vélhetően a kedvezőbb diplomás munkaerő-piaci lehetőségek miatt –még növelni is tudja ezt a többletet. Közép-Magyarországon jóval nagyobb arányban élnek diplomások, mint ahányan itt jártak egyetemre vagy főiskolára.

A másik csoport – a nyugat-dunántúli és a közép-dunántúli régió –felsőoktatási intézményeibe arányaiban ugyan több hallgató nyer felvételt, mint ahány itt lakik, és az itt lakókból lett egyetemistáknál több is marad végül helyben a diplomaszerzést követően is, végeredményben azonban kevesebben telepednek itt le, mint ahányan ide fölvételt nyertek. Mindkét régióra jellemző a szűkösebb felsőoktatási kapacitás és a nagy múltú egyetem hiánya mellett a gazdasági fejlettség és a – más megyékhez képest – kedvezőbb foglalkoztatási helyzet.

A régiók harmadik csoportját pedig azok a Dunától keletre fekvő területek alkotják, amelyek esetében nagyobb a potenciális diplomásbázis, vagyis a felvettek aránya, ezt azonban jellemzően nem követi a hallgatói arány, még kevésbé a diplomázás után is itt élők aránya. Vagyis innen inkább elmennek a hallgatók, még azokból a régiókból is – az Észak-Alföldről és a Dél-Alföldről –, amelyekben nagyobb létszámú tudományegyetemi centrumok vannak.

A fejlettebb régiók tehát nyernek diplomásokat, vagy legalábbis a régió felsőoktatási intézményeibe fölvettek számával közel azonos szinten tartják számukat, a rosszabb gazdasági helyzetben lévő régiók egyetemeire és főiskoláira viszont többen kerülnek be, mint ahányan a végzést követően is ott maradnak vagy odaköltöznek.

Megyei bontásban vizsgálva a fölvettek és a diplomások aránya sok helyütt szinte megegyezik, vagy nagyon közelít. Azokban a fejletlenebb megyékben, mint például Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád vagy Békés, ahol nincs nagy létszámú tudományegyetem, a diplomások aránya lényegesen kisebb a fölvettek arányánál. Horváth Tamás szerint mindez azt valószínűsíti, hogy azon térségeknek van kisebb esélyük a diplomások megtartására, ahol szűkösebbek a képzési kapacitások és a gazdasági, munkaerő-piaci helyzet is kedvezőtlenebb.

Azokban a megyékben, amelyekben van nagyobb kapacitású felsőoktatási intézmény – mint például a nagy tudományegyetemmel bíró Hajdú-Bihar, Csongrád vagy Baranya, illetve Győr-Moson-Sopron a győri Széchenyi István Egyetemmel és Heves megye a Károly Róbert Főiskolával –, ott nagyobb a hallgatói létszám, mint az onnan fölvettek száma, ugyanakkor kisebb, mint az ott élő diplomásoké. Vagyis ezek a megyék nagyjából annyi hallgatót tudnak magukhoz vonzani, amenynyit azután el is engednek. Ezen megyék felsőoktatási intézményei tehát csupán a tanulmányok idejére tudnak nagyobb számú jelentkezőt odacsábítani, jó részük a diploma megszerzését követően már nem marad tanulmányai helyszínén.

Budapest ugyanakkor a helyben lakó hallgatók számánál jóval többet képes fogadni, és ennek a többletnek a nagy részét meg is tartja: a vidékről a fővárosban érkező hallgatók úgy 15 százaléka a diplomaszerzés után is itt marad. A pályakövetéses adatokból kiderül: a 2007-ben Budapesten végzetteknek ugyan csak a fele él a fővárosban, ám a 73 százalékuk dolgozik itt.

A közép-magyarországi régió a munkahely és a képzési hely tekintetében amúgy is kilóg a sorból, hiszen az itt végzettek háromnegyede azon a településen dolgozik, ahol az egyetemet vagy a főiskolát elvégezte. A végzettek jelentős része – 55,8 százalékuk – ugyanakkor képzési helyétől eltérő településen talál munkahelyet, igaz, közülük nyolc százalék legalább a vonzáskörzetben tudott maradni. A közép-magyarországi régión kívül az összes többi régióban mindössze 25-35 százalék volt azok aránya, akik a diplomaszerzés helyszínén találtak munkát.

Településtípus szerint vizsgálva óriási előnyben van Budapest, a főváros több mint 70 százalékos arányához képest a megyei jogú városokban végzettek csupán 40 százaléka áll munkába helyben a diplomaszerzést követően. A budapesti felsőoktatási tanulmányok tehát a legtöbb esetben „végállomást” is jelentenek, a vidéki felsőoktatási intézmények viszont inkább csak „átszállást” tudnak biztosítani a hallgatók számára.

Hol tanul és hol dolgozik diplomás?

Az egyetemek és a főiskolák fele a megyei jogú városokban, illetve a megyeszékhelyeken helyezkedik el, a fővárosba koncentrálódik 36,3 százalékuk, így a képzőhelyek 14 százaléka található csak kisebb városokban, egy százaléka pedig községben (Piliscsabán a Pázmány Péter Tudományegyetem). A diplomások 25 százaléka Budapesten él, megyeszékhelyen vagy megyei jogú városban csaknem 23 százalékuk telepedett le, egyéb városban 30,6, községekben 20,3 százalékuk lakik. A munkahelye ugyanakkor már a diplomások 30 százalékának van Budapesten, a községekben ugyanakkor alig tíz százalékuk tud munkát találni, ami jól jelzi a főváros óriási vonzerejét, illetve a községek értelmiségmegtartó lehetőségeinek problematikáját.

Túlsúlyban Közép-Magyarország

A közép-magyarországi régióban élők 18,3 százaléka rendelkezik diplomával, ami majdnem a duplája a többi régió arányainak. Az arányaiban a második legtöbb diplomással rendelkező Nyugat-Dunántúlon a lakosság 9,8 százaléka szerzett diplomát, a harmadik helyen álló Közép-Dunántúlon is csak 9,6 százaléknyian. A legkevesebb diplomás (8,5 százalék) Észak-Magyarországon él. A diplomások régiónkénti jelenléte arányosabb a fiatalok körében: a 20–24 éves korcsoportban például az átlaghoz képest (6,7 százalék) már nem olyan kiemelkedő a közép-magyarországi régió 7,8 százaléka. A diplomások életkorával azonban egyre nő a közép-magyarországi régió túlsúlya, például a 40–44 évesek körében itt 27,2 százalék a diplomások aránya, más régiókban csak 13,2–16,5 százalék. A diplomások aránya egyébként minden régióban a 25–29 évesek körében a legmagasabb, köszönhetően a felsőoktatás 1996 utáni kiszélesítésének.

Kapcsolódó cikkek: 2011. évi ponthatárok | Keresd a síró lányokat! | Mobilisak a közgazdászhallgatók | Spórolni kell, de megéri | Többen fizetnek az idén