galéria megtekintése

A matek szerint az Orbán-kormány csúfosan megbukott

18 komment


Hargitai Miklós

A kormány összes erőfeszítése ellenére csökken az állami tankönyvek aránya az oktatásban: ahol a pedagógusok még választhatnak, ott menekülnek az egyentankönyvektől.

„Üzenjük Balog Zoltánnak és Palkovics Lászlónak, hogy ők is megértsék: tudta, hogy a pedagógusok többsége – olcsóságuk ellenére – nem szívesen tanít a kísérleti és új generációsnak mondott, állami kiadású tankönyvekből?” Így foglalja össze a Tankönyvesek Országos Szövetségének (Tanosz) keddi nyílt levele a miniszternek és az oktatási államtitkárnak mindazt, amit az elmúlt hetekben a tankönyvpiac alakulásáról megtudtak.

A szervezet a nyár folyamán kérte ki a szaktárcától a tankönyvrendelésre vonatkozó adatokat. A válaszokon maguk is megdöbbentek: miközben a kormány minden eszközzel, a jogszabályi kényszert is alkalmazva nyomja az iskolákat az állami tankönyvek felé, 2015-ről 2016-ra mégis csökkent (74,4-ről 72,9 százalékra) az egyentankönyvek részesedése a közoktatásban.

Kereszty Péter, a mintegy 25 kiadót tömörítő Tanosz elnöke a Népszabadság kérdésére kifejtette: a korábbi tanévek teljes, illetve a most induló 2016–2017-es tanév részleges rendelési adatait kapták meg a tárcától. Az úgynevezett fő rendelést áprilisban kell leadni, annak eredményei már szerepelnek az összesítésben, a pótrendelésre szeptemberben kerül majd sor. Mint a számokból kiolvasható, egyáltalán nem sikerült elérni azt a deklarált kormányzati célt, hogy legalább nyolcvan százalékra nőjön az állami kiadású tankönyvek aránya, sőt, a magánkiadók részesedése kismértékben még bővült is. A kísérletinek nevezett állami tankönyvek rendelési darabszáma – „hihetetlenül alacsony áruk ellenére” – számottevően csökkent, egy év alatt közel 20 százalékkal.

 

Mint megtudtuk, készült egy kérdőíves felmérés, amely az okokra is rávilágít: a válaszok szerint – ha a döntés rajtuk múlna – mind­össze a pedagógusok kevesebb mint egynegyede tanítana szívesen a következő tanévben állami könyvből, az állami tankönyvkiadás általános színvonalát pedig csupán 3,6-ra értékelik egy ötfokú skálán. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vonatkozó tanulmányának vezetői összefoglalójából az is kiviláglik, hogy a jelzett elégedettségi érték rosszabb, mint a korábban használt tankönyvek értékelése, vagyis a tanárok szerint a jelentős közpénzráfordítással rohammunkában összeállított állami tankönyvek legjobbjai sem érik el a korábbi színvonalat.

A pedagógusok kevesebb mint egynegyede tanítana szívesen állami egyentankönyvekből
A pedagógusok kevesebb mint egynegyede tanítana szívesen állami egyentankönyvekből
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ha a tankönyvkiadás 2013 óta bevezetett – több esetben jogszabályellenes – intézkedései nem változnak meg, akkor 2018-ra a közismereti tankönyvek vonatkozásában lényegében megszűnik a magánkiadók tankönyveinek rendelhetősége, és ezzel a tankönyvválasztás (ma még papíron meglévő) korlátozott szabadsága is – szögezi le a szakminiszternek és az oktatási államtitkárnak küldött nyílt levél. Kereszty mindehhez hozzátette: a magánkiadású tankönyveket mesterségesen szorítják ki a piacról, mivel az engedélyeik öt évre szólnak, és utoljára 2013-ban adtak ki ilyen papírt. Vagyis bármennyire egyértelmű is a pedagógusok igénye, a valóban használható kiadványok 2018-ban eltűnnek az iskolákból, a magánkiadóknak csak a kis példányszámú, veszteséges szakkönyvek kiadásában ad teret az állam. A Tanosz elnöke elmondta: levelüket korábban elküldték az érintett kormánytagoknak, de semmilyen választ nem kaptak – igaz, eleve az számít ritka esetnek, ha válaszra érdemesítik őket –, ezért fordultak a nyilvánossághoz.

Az ügyre vonatkozó kérdéseinket a nap folyamán az Emminek is elküldtük, többek között azt tudakolva, mi indokolja, hogy a pedagógusoknak a gyengébb színvonalú tankönyveket kell használniuk, és hogyan kívánja biztosítani a kormány 2018 után a tankönyvválasztás szabadságát. Választ eddig nem kaptunk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.