galéria megtekintése

Ökotárs: illegális pártfinanszírozás az új gyanú

A pártkötődés, a sikkasztás, a zugbankolás és a hűtlen kezelés gyanúja után most újabb ürügyet találtak a civil szervezet vegzálására.

A „pártbefolyásolt" döntéshozatal, a sikkasztás, a hűtlen kezelés, valamint az illegális pénzintézeti tevékenység után ismét módosult a vád, ami miatt (a kormány szerint) vizsgálni kell a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) pályázatait kezelő Ökotárs-konzorciumot, illetve az alap által támogatott civil szervezeteket: Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő szerint illegális pártfinanszírozás gyanúja merült föl a norvég pénzekkel kapcsolatban. Móra Vera, az Ökotárs vezetője azt mondta: tippje sincs, mire alapozhatja mindezt a szóvivő.

Móra Verának rendőri kíséretben kellett elmennie a laptopjáért
Móra Verának rendőri kíséretben kellett elmennie a laptopjáért
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Kovács Zoltán a Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozott, a lap az Orbán-kormány illiberális fordulatáról készült összeállításban szólaltatta meg őt. Kovács azt mondta: az Ökotárs által szétosztott pénzek egy része közvetve vagy közvetlenül pártpolitikai célokra fordítódott az országgyűlési választási kampányban.

 

A hír kapcsán a Népszabadság megkérdezte Móra Verát, az Ökotárs igazgatóját, van-e elképzelése arról, mely párthoz és milyen formában kerülhetett esetleg pénz az alapítványon keresztül. Az igazgató kizártnak nevezte, hogy a támogatások pártcélokat szolgáltak volna: mint mondta, az NCTA nemhogy pártnak, de a pályázati szabályok szerint pártalapítványnak vagy közalapítványnak sem fizet támogatást. Móra Vera szerint ennek az állításnak is annyi valóságalapja lehet, mint a korábbiaknak. Mint emlékezetes, Lázár János (akkor még a miniszterelnökséget vezető államtitkárként) idén áprilisban levélben kifogásolta a norvég kormánynál, hogy „a hazai civil társadalom fejlesztésére szánt forrásokat egy olyan civil szervezet kezeli, amely több szállal is kötődik egy politikai párthoz, ami belpolitikai beavatkozásnak is tekinthető".

A „több szál" egyrészt Foltányi Zsuzsa, az Ökotárs munkatársa lehetett, aki az LMP 2009-es EP-listáján kapott szimbolikus helyet Lovasi András zenész és Cserhalmi György színész társaságában, másrészt pedig Kaufer Virág, aki 2012 januárjában elsőként lépett ki az LMP-frakcióból, és jelenleg is részt vesz az egyik civil program pályázatainak bírálatában.

Június végén Csepreghy Nándor, a miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára azt valószínűsítette, hogy a kormány sikkasztás miatt fog feljelentést tenni az NCTA ügyében. Ezen a héten hétfőn a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt indított eljárás keretében tartott házkutatást az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában, illetve Foltányi Zsuzsa lakásában.

Időközben kiderült, hogy a „jogosulatlan pénzügyi tevékenység" az Ökotársnak a civilek részére eseti jelleggel adott utófinanszírozás-megelőlegező kölcsöneit jelentené, a hűtlen kezeléssel kapcsolatban viszont nem kaptunk ilyen útmutatást, pedig írásban kérdeztük róla a rendőrséget (egyes feltételezések szerint az Ökotárs a saját pénzét kezelte – úgymond – hűtlenül, amikor kölcsönt adott a nyertes projektek lebonyolítására önerőből képtelen civileknek).

Az alapítvány vezetőjének tippje sinccs, mint alapulhat a szóvivői gyanú
Az alapítvány vezetőjének tippje sincs, min alapulhat a szóvivői gyanú
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Lapunk figyelmét az érintett szervezetek köreiből arra is felhívták, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal már 2010 őszén, az akkor kormányváltás után elkezdte vizsgálni azokat a civil mozgalmakat, amelyeknek a tagjai beléptek az LMP-be. Ez a paranoidnak tűnő kormányzati magatartás különösen annak fényében tűnik furcsának, hogy Európa összes zöldpártja a civil környezetvédők bázisán jött létre, vagyis egy magát zöldnek nevező politikai erőben leginkább az a gyanús, ha semmi kapcsolata nincs a környezetvédő szervezetekkel (Magyarországon is akad ilyen zöldmentes „zöldpárt", kapott is jócskán állami támogatást, mégsem háborgatja egyik hatóság sem).

A Népszabadság információja szerint közben a rendőrségi nyomozás is halad: péntek reggelre idézte be tanúmeghallgatásra az NNI korrupció elleni főosztálya Tényi Istvánt (a Fidesz belvárosi szervezetének tagját), akinek a feljelentése nyomán a rendőrök foglalkozni kezdtek az Ökotárssal.

Ahogy arról már beszámoltunk, a civil szervezetek vegzálása elleni tiltakozásul tüntetést szerveznek szombatra civil szervezetek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.