Okosan oltson, hogy megússza olcsón!

Oltasson influenza ellen – fújta meg a riadót az elmúlt napokban az ÁNTSZ, ám a krónikus betegeknek különösen oda kell figyelniük a vakcina beadásánál.

Több százezer magyart érinthet az a tudományos eredmény, miszerint a vérzsírcsökkentő gyógyszerek befolyásolják az influenza elleni oltás hatékonyságát. Az Orvostovábbképző Szemle által idézett kutatásból kiderül: három héttel az oltás beadása után kevesebb az influenza elleni oltás hatására termelődő antitestek száma a vérzsírszintcsökkentőt szedők szervezetében. A kutatók a 2009–2010-es és 2010–2011-es influenzaszezon során végzett klinikai vizsgálatok eredményeit elemezték, amiben négy ország közel 7000, 65 évesnél idősebb betege vett részt; az eredeti vizsgálatokat és az új tanulmányt egyaránt a Novartis Vaccines finanszírozta.

A vérzsírcsökkentő orvosságokat (sztatinokat) főleg az idősebbek szedik, azok, akiknek amúgy is van krónikus betegségük, ezért fontos lenne, hogy egy influenzás megbetegedés ne gyengítse le a szervezetüket. Az orvosi szaklap szerint idézett kutatás szerint a sztatinnal kezelt idősebbek körében a vakcináció után 3 héttel az oltás A(H1N1), A(H3N2) és B törzsei elleni ellenanyagtiterek 38, 67 és 38 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint a sztatinkezelésben nem részesülőknél. A sztatinok immunválasz-csökkentő hatása az elölt kórokozóktól mentes és az elölt kórokozót tartalmazó vakcinák esetében egyaránt érvényesült.

Egy másik gyógyszert, a véralvadásgátlót szedőknél viszont a beadás helye nem mindegy – állítja Keszthelyi Gyula háziorvos. Az ilyen terápiában részesülők ugyanis nem kaphatnak izomba injekciót, viszont az ÁNTSZ által biztosított térítésmentes oltásokat csak izomba lehet beadni. A patikákban kapható körülbelül kétezer forintért bőr alá szórható influenza elleni szer.

Évek óta egyre kevesebben kérik Magyarországon az influenza elleni vakcinát a háziorvosoktól, pedig csaknem másfél millió adagot az állam térítésmentesen biztosít a krónikus betegeknek, a 60 éven felülieknek. Számos további kockázati tényező, mint például az asztma, szív- és érrendszeri betegség esetén is kapható ingyenes védőoltás. Tavaly kevesebb mint 800 ezer ember kérte a védőoltást, míg korábban egymilliónál is több vakcina fogyott. Az ÁNTSZ szakemberei szerint még most sem késő kérni az oltást, a vírus ugyanis még nem jelent meg az országban. Az év első hetében ugyan 7400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ám a betegséget nem mutatták ki még senkinél.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.