galéria megtekintése

„Ők már megbuktak” – Pukli most úgy kiosztja az Orbán-kormányt, mint senki más

147 komment


Csuhaj Ildikó

Lapunknak adott interjújában a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója elmondta, nem számít a miniszterelnök és Áder János államfő bocsánatkérésére, így megtartják a sztrájkot. Szerinte Palkovics László államtitkárnak és Balog Zoltán humánminiszternek már nincs helye az oktatási kerekasztalnál. Március 30. után sztrájksorozat következhet.

„Az erő már a Tanítanék mozgalom mögött, azaz mögöttünk  van” – mondta a Népszabadságnak közvetlenül a Kossuth téri bejelentése után adott interjúban Pukli István. A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója tudatában van annak, hogy a sztrájkbejelentéssel ellopta a show-t a kormánnyal éppen a sztrájk lehetőségéről tárgyaló Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, illetve Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke elől.

Veres Viktor / Népszabadság

Munkatársunk kérdésére Pukli elismerte azt is, hogy ezért kicsit neheztelhetnek rá, és persze azért is, mert nem tájékoztatta őket előzetesen a bejelentéséről. Azért is gondolta, hogy váratlanul meg kell tennie a bejelentését a Kossuth téren, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a szakszervezetek tárgyalása a kormány képviselőivel a „végtelenségig elhúzódhatnak, hiszen a kormány célja éppen az időhúzás”. A Tanítanék mozgalom ezt elégelte meg – mondta.

 

Pukli szerint már nem a mozgalomnak kell beállni a szakszervezetek mögé, hanem fordítva, a szakszervezeteknek a mozgalom mögé. A héten mindenképpen szeretne egyeztetni velük, azért is – mondta az iskolaigazgató –, mert a sztrájk lehetőségéről, „hogyanjáról” előzetesen éppen a két szakszervezeti vezetőnél tájékozódtak, kikérték Galló Istvánné és Mendrey László véleményét is. A sztrájktörvény miatt „tele vagyunk akadályokkal, szinte csak akadályok vannak” – magyarázta ezt.

Magáról a sztrájkról Pukli azt mondta, minden bizonnyal megtartják, nem valószínű ugyanis, hogy Áder János államfő vagy Orbán Viktor miniszterelnök bocsánatot kérne. Munkatársunk kérdésére, miszerint a pedagógusok sztrájkjáról beszélhetünk-e, már ami a március 30-ra való felhívását illeti, az igazgató nemmel válaszolt, mint mondta, általános sztrájkra gondolnak. „Álljon le az élet az országban, a villamosvezetők, mozdonyvezetők, orvosok, az egészségügyben és minden más ágazatban dolgozók sztrájkoljanak abban az egy órában.” Arra, hogy ez milyen formában történjen, vonuljon-e minden sztrájkoló az iskolák elé, ahol a tanárok gyülekeznek, Pukli igennel válaszolt, úgy fogalmazva: az iskolák előtti tér legyen mindenhol a „sztrájkcentrum”, és a szolidaritás kifejezésének a helye. Mivel a sztrájk elvileg nem is lehetséges, a Tanítanék Mozgalom polgári engedetlenség formájában kíván demonstrálni, s ha ez a kormányzatnak nem tetszene, emlékeztetnek a fideszes Kossuth téri kordonbontásra, amelyben Orbán Viktor pártelnökként részt vett.

Pukli lapunknak beszélt arról is, hogy egy új közoktatási kerekasztal mellett Balog Zoltán humánminiszternek és Palkovics László államtitkárnak már nincs hely. „Ők már megbuktak, az államtitkárnak például lövése sincs a közoktatásról, egyik nyilatkozatában azt a látszatot keltette, mintha az intézményvezető lenne a pedagógusok munkáltatója” – magyarázta ezt. Helyettük olyan tárgyalópartnereket szeretnének, akik a költségvetési források fölött is diszponálnak, Pukli elfogadná Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, vagy Lázár János Miniszterelnökséget irányító minisztert is, és szeretne egy olyan szakértőt, egy kormánydelegáltat, aki ért a közoktatáshoz. Ha ezeket a feltételeket nem teljesíti a kormány, akkor a március 30-i tiltakozást sztrájksorozat követheti, és ezek már nem csak egyórásak lesznek – mondta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.