Ócsai lakótelep: az államtitkár egy kis higgadtságot kér

A kormány tervei szerint már az idén elkezdődhet a szociális családiház-építési program, amelynek első üteme helyszíneként a Pest megyei Ócsát javasolja a Belügyminisztérium.

Erről a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár beszélt szerdán újságíróknak, hangsúlyozva, hogy az ócsai helyszín kiválasztása hónapok óta folyó előkészítés után történt meg az önkormányzattal, a polgármesterrel egyeztetve. Kovács Zoltán kifejtette, Ócsa az egyik lehetséges helyszíne a fizetésképtelen lakáshitelesek majdani - a tervek szerint könnyűszerkezetes - házainak. Annak fényében, hogy mennyien és milyen formában kerültek nehéz helyzetbe, más helyszínek kijelölésére is szükség lehet az országban - tette hozzá, emlékeztetve, hogy Budapest és Pest megye az egyik leginkább érintett terület, a több százezer bajba jutott ember közül ugyanis arányaiban ott élnek a legtöbben.

A projekt előkészítése jelenleg is zajlik, a végső döntések még nem születtek meg. A kormány már foglalkozott a kérdéssel, de még augusztusban és az ősz folyamán is tárgyal róla - mondta, hozzáfűzve, hogy több száz házról van szó. Arra a kérdésre, hogy utóbbi nagyságrend csak Ócsára vonatkozik-e, Kovács Zoltán azt válaszolta, pontos számokat annak függvényében lehet mondani, hogy mennyi ingatlanra lesz majd szükség. Kiemelte, a rendszer rugalmas lesz, az igényeknek, a bajba jutottak számának megfelelően alakul majd.

A programot ért kritikákra az államtitkár úgy reagált: a beruházó közművesíteni fogja az ingatlanokat, és megteremti például az iskolába, munkába járás feltételeit. "Egy kis higgadtságot, illetve visszafogottságot kérek mindenki, főleg a kritikusok részéről" - mondta.

A Belügyminisztérium javaslata szerint ezer négyzetméteres telkeket jelölnének ki, ahol biztosítani lehet a házikerti növénytermesztést. A tervezett ingatlanokban korszerű és energiatakarékos közműellátás lenne, amely biztosítaná az alacsony rezsiköltségeket. A program lehetővé tenné a közfoglalkoztatás és saját munka igénybevételét is.

A tervek szerint fizetésképtelen lakáshitelesek Budapesttől 30 kilométerre, a kilencezer lakosú Ócsa Alsópakony településrészén felépülő házakban bérlőként lakhatnak majd. A kormány döntéséig a Belügyminisztérium nem kíván a programról további részleteket közölni.

Ócsa fideszes polgármestere sem kívánt a kabinet döntéséig nyilatkozni. Bukodi Károly kedden az MTI-nek annyit elmondott, hogy a tárca nyilatkozata egyelőre csak szándékot mutat. Hozzátette: a tervekről folyamatosan egyeztetnek a Belügyminisztériummal.

Ócsa mellett szól az is, hogy a városban található egy nagy, egybefüggő és nem megbontható állami földterület, így a kormánynak nem kell majd külön fizetnie a telekért
Ócsa mellett szól az is, hogy a városban található egy nagy, egybefüggő és nem megbontható állami földterület, így a kormánynak nem kell majd külön fizetnie a telekért
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.