Óbudai Egyetem: miért a sajtóból?

Az Óbudai Egyetem vezető testületei, oktatói és hallgatói nyilatkozatban fejezték ki megdöbbenésüket az intézmény megszüntetéséről szóló hírek miatt. Állásfoglalásukban kitérnek arra is: az egyetem sorsát befolyásoló nagy horderejű kérdésekről nem a médiából kellene értesülniük az érintetteknek.

Értetlenül állunk a Felsőoktatási Minőség Díjjal kitüntetett Óbudai Egyetem megszüntetésének hírével szemben, mert az intézmény több mint 130 éves iparoktatási és 40 éves felsőoktatási gyakorlattal szinte egyedülállóan – a Kandó Kálmán, a Bánki Donát és a Könnyűipari Főiskola összevonásával létrehozva a Budapesti Műszaki Főiskolát – már 2000-ben teljes körű integrációt hajtott végre, majd a törvény által előírt kritériumrendszer teljesítésével vált egyetemmé – írják nyilatkozatukban.

Az Óbudai Egyetemen közel 12 ezer hallgató tanul, elsősorban a keresett villamosmérnöki, gépészmérnöki, könnyűipari és informatikai szakokon. Ezen  képzések hallgatói létszámát a kormány is növelni kívánja. Az egyetemen jelentős a túljelentkezés, műszaki szakjaira a második legmagasabb pontszámmal lehetett bekerülni.

A nyilatkozat azzal zárul, hogy az Óbudai Egyetem támogatja azokat a kormányzati elképzeléseket, amelyek a műszaki és természettudományos képzés erősítését szolgálják. „Meggyőződéssel valljuk, hogy ebben az értékteremtő folyamatban az Óbudai Egyetem további önálló fennmaradása az egész műszaki felsőoktatás, a mérnöki társadalom és egyben a nemzetgazdaság érdeke” – írják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.