galéria megtekintése

Hatszáz embert ereszthet szélnek a BKV

4 komment


Szalai Anna

Teljesítménycsökkenés miatt bezárná óbudai buszgarázsát a BKV. Az üzemeltetés megszüntetéséről pénteken dönt az igazgatótanács. A létesítményt akár versenytársaknak is bérbe adnák.

Az autóbusz-ágazat teljesítménycsökkenése miatt legalább az egyik autóbuszgarázs üzemeltetése feleslegessé vált társaságunknál, a választás az óbudaira esett. Az üzemeltetés megszüntetéséről a BKV Zrt. Igazgatósága dönt – erősítette meg a Népszabadság értesülését a BKV. Úgy tudjuk, a buszgarázs bezárásáról pénteken döntenek.

Bealkonyul a telepnek. Százötven járművet más garázsba kell irányítani
Bealkonyul a telepnek. Százötven járművet más garázsba kell irányítani
Beliczay László / MTI

A fővárosi közlekedési cég szerint a döntési javaslat egyelőre csak arra vonatkozik, hogy a buszgarázsban szüntessék meg a forgalmi tevékenységet. A BKV Zrt. „pillanatnyilag nem kívánja eladni a bezárandó óbudai buszgarázst”. Az esetleges bezárás után „átmeneti jelleggel” bérbe adnák a telepet. Erről már meg is kezdték a tárgyalásokat a budapesti közszolgáltató cégekkel, de várják piaci partnerek ajánlatát is. A garázsban jelenleg üzemelő másfél száz autóbuszt a bezárás után a többi telephelyre osztják szét.

 

A járműtelepen jelenleg hatszáz munkavállalót foglalkoztat a cég. Sorsukról egyelőre nincs döntés.

A BKV ismét úgy hoz több száz ember jövőjéről is szóló döntést, hogy annak előkészítésébe nem vonták be az érintetteket és a szakszervezeteket sem. Ráadásul eddig folyamatosan félretájékoztatták az érdekvédelmi szervezeteket a buszgarázsok jövőjéről. A tavalyi bértárgyalások egyik legfontosabb munkaadói érve éppen a járműtelepek megmentése volt – mutatott rá Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke, aki érdekesnek tartja, hogy ezzel párhuzamosan levették a szerdai közgyűlés napirendjéről az M3-as metró pótlását szolgáló buszok beszerzéséről szóló napirendet. Az érdekvédelmi vezető bízik abban, hogy a két esemény nem abban a közös eredőben találkozik: az új buszokat ismét más cég veheti meg a BKV helyett – mint ahogy az történt az agglomerációs vonalakra szánt járművekkel, amelyeket a Volánbusz vásárolt meg – és rögvest megkaphatják hozzá az óbudai autóbuszgarázst is.

Az óbudai járműtelep egyébként benne volt a BKV négy autóbuszgarázs hasznosítását célzó két évvel ezelőtti felhívásában. A Zách utcai trolitelephely kivételével akkor valamennyi garázs értékesítésére, bérbe adására ajánlatokat várt a cég. A közlekedési vállalat akkor a Fővárosi Közgyűlés 2014-es üzleti tervére hivatkozott, amely szerint a telephelyek közül legalább az egyiket értékesíteni kell. A több mint tízhektáros cinkotai, a 11,2 hektáros dél-pesti, a 7,3 hektáros óbudai, valamint az 5,5 hektáros kelenföldi garázs közül eredetileg is csak egyet adtak volna bérbe 2015-től. Végül csak az óbudai telephelyre érkezett valódi ajánlat, de a döntést részben szakszervezeti nyomásra elhalasztották. Eddig.

Az óbudai garázs bezárása tovább erősíti azt a vélekedést: közeleg a BKV autóbusz-üzemágának felszámolása. Az első lépéseket a járatok kiszervezése jelentette, valamint az, hogy az agglomerációs vonalakat átadták a Volánbusznak.

Tarlós István a háta mögé néz

Bár tudom, hogy a vadak ketrecbe vannak zárva, mégis mindig úgy jövök be a Városházára, hogy a hátam mögé nézek, nem settenkedik-e ott egy oroszlán – vezette fel az idei fővárosi költségvetés tárgyalását Tarlós István főpolgármester tegnap. Többet nem is tett hozzá ehhez a vita végén sem. Így nem reagált Szaniszló Sándor (MSZP) felvetésére sem, miszerint megválasztása, 2010 óta 200 milliárd forinttal csökkent a főváros bevétele, az idén 85 milliárd forinton stabilizálódik a hiány. Nem támogatta a költségvetést Tokody Marcell (Jobbik) sem, aki rossz iránynak tartja, hogy a tavalyi 800 millió forintos tartalék az idén nullára olvadt. Gy. Németh Erzsébet (DK) nem igazán értette, hogy miért terveztek be az agglomerációs közlekedésre 12,4 milliárdot, ha azt mindjárt átveszi az állam. A kritikák ellenére Kocsis Máté (Fidesz) józsefvárosi polgármester úgy vélekedett: az idei költségvetés kiszámítható és stabil. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt: akkor sem fordítják a Főgáz-részvények eladásából befolyt pénzt működésre, ha a költségvetésbe betervezett 12,4 milliárdos agglomerációs támogatás nem érkezik meg. A Főgáz-bevételből egyébként az idei évre betervezett fejlesztésekre felhasznált összegen túl kilencmilliárd marad.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.