Nyugdíjazták, vagy kirúgták Thész Gabriellát?

Csúsztatott a közszolgálati média Thész Gabriella "nyugdíjazásáról" – legalábbis ezt állítják a Magyar Rádió Gyermekkórusa tagjainak felháborodott szülei. A munkáltató viszont fenntartja, hogy nem kirúgták, hanem nyugdíjazták a karnagyot.

A közmédia munkáltatói alapjánál tiltakoztak a gyermekkórus tagjainak szülei Thész Gabriella, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, Liszt-díjas, Bartók-Pásztory-díjas karnagy leváltása ellen.

Az MTVA még július 16-án közölte, hogy két új karnagy, Matos László és Kabdebó Sándor kerül a Magyar Rádió gyermekkórusát eddig vezető, nyugállományba vonuló Thész Gabriella helyére. Az MTVA szerződéskötés előtt áll a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskolával. Ez az intézmény biztosítja hosszú ideje a kórustag gyermekek zenei és iskolai képzését. Az együttműködés zavartalanságát a most létrehozandó Művészeti Tanács fogja biztosítani, amelynek az MTVA mellett tagja lesz az iskola igazgatója, a szülők és a diákok képviselője is – írják a közleményben, hozzátéve, hogy a gyermekkórus legközelebb augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen lép a közönség elé – olvashattuk a hivatalos indoklást.

Az MTVA zenei együtteseinél zajló átalakulási időszakról Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója levélben tájékoztatta Szalai Annamáriát, a Médiatanács elnökét, Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert és Cser-Palkovics Andrást, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnökét. "Biztonságos működés és megújulás – ezek a fő célok".

Egy héttel később a gyerekkórus tagjainak szülei levélben tiltakoztak az MTVA-nál, mondván, velük senki nem egyeztetett a karnagy leváltásáról, a Kodály szülői munkaközösségének elnöke pedig a felhatalmazásuk nélkül tárgyalt a váltásról az MTVA-val. A felháborodott szülők szerint "nyugdíjba vonulás helyett valójában Thész Gabriella hirtelen eltávolítása történt a gyermekkórus éléről". Mint írták, megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadták a hírt, "mert Gabi néni már készült a 2012/2013 évadra, konkrét felkérései, tervei voltak a kórussal". A szülők tiltakozó levelét egy blog megszerezte, eszerint Thész Gabriellának korábban is voltak konfliktusai a rádió vezetőségével; ezért megkerestük az MTVA-t, hogy tisztázzuk, végül is nyugdíjazták, avagy eltávolították a világhírű karnagyot.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

AZ MTVA kitart amellett, hogy nyugdíjazták Thész Gabriellát: "Thész Gabriellát, aki tavaly már elérte a nyugdíjkorhatárt, munkáltatói döntéssel, szabályosan nyugdíjaztuk" – írta kérdésünkre az MTVA kommunikációs igazgatósága. Indoklásuk szerint a "megújult közmédia új utakat keres, ennek szellemében már nem csupán a rádió berkeiben működnek a Zenei Együttesek, ezen belül az MR Gyermekkórus, hanem rendelkezésre állnak a közmédia televíziós és internetes platformjai is. Thész Gabriella a régi utat tökéletes biztonsággal járta, de az átalakuló közmédia új úton akar továbbmenni, Gyermekkórusával együtt". Ennek a kihívásnak kell eleget tenniük az új vezetőknek – tette hozzá az MTVA –, akiket "körültekintő tájékozódás és előzetes szakmai egyeztetések eredményeként választottak ki". Matos László vezető karnagy és Kabdebó Sándor társkarnagy felkészültsége, eddigi munkássága, közel két évtizedes szakmai tapasztalata és zenepedagógiai gyakorlata garanciát jelent arra, hogy az MR Gyermekkórus jó kezekbe kerül.

Az MTVA és az MRZE vezetése egy, az szmk elnökéhez július 23-án, hétfőn eljuttatott levélben háttérbeszélgetést kezdeményezett az iskola szülői munkaközösségének elnökével és a tiltakozást megfogalmazó szülők képviselőivel Thész Gabriella nyugdíjazásával kapcsolatos munkáltatói döntés hátteréről – írta lapunk megkeresésére a munkáltató.

Thész Gabriellát egyelőre nem sikerült elérnünk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.