galéria megtekintése

Magyarország bünteti a hűséget, egész Európa kiakadt a jogellenes lépésen

14 komment


Lencsés Károly

Az Európai Szakszervezeti Szövetség is beállt a magyar férfi mellé, aki a nyugdíjaskorú, de még dolgozó közszolgák nyugellátásáért harcol.

Fábián Gyula magyar nyugdíjas mellé állt az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) a strasbourgi bírósághoz benyújtott panasza ügyé­ben. A 39 országban 45 millió tagot tömörítő szervezet úgy látja, azért van dolga ebben az ügyben, mert egy diszkriminatív szabályozás miatt súlyosan sérülnek a magyar munkavállalók érdekei. Az ETUC így beavatkozóként kíván fellépni, és a nemzetközi emberi jogi fórum ennek az indítványnak helyt is adott – értesült a Népszabadság.

Az ügy előzménye: a magyar jogszabályok különböző rendelkezéseket tartalmaznak a köz- és a versenyszférára.

A vállalkozásoknál a nyugdíjba vonult korábbi közszolgák bármennyit kereshetnek, ha igényt tartanak a munkájukra, ám ha állami vagy önkormányzati alkalmazottként dolgoznának tovább, bukják a nyugellátást.

Ráadásul a közszférán belül sem mindenkire vonatkozik a korlátozás, mert például a parlamenti képviselők vagy a polgármesterek a fizetés mellett is felvehetik a nyugdíjukat.

 

A magyar állam ennek a megkülönböztetésnek nem tudta elfogadható magyarázatát adni, ezért a strasbourgi bíróság tavaly decemberben Fábián Gyula egykori köztisztviselőnek adott igazat – ő a nyugdíjba vonulása után egy polgármesteri hivatalban dolgozott –, s 15 ezer euró kártérítést, valamint háromezer euró eljárási költséget ítélt meg neki. A kormány azonban a Nagykamara összehívását kezdeményezte – tehát gyakorlatilag fellebbezést jelentett be –, így várhatóan november 9-én születik meg a végleges döntés.

Grád András ügyvéd, Fábián jogi képviselője elmondta: nem szokványos, hogy bárki az emberi jogi bíróságnál beavatkozóként akarna fellépni. Az ETUC szerinte most vélhetően azért döntött így, mert Magyarországon rendszerszintű problémát lát. Ami annyiban igaz is – mondta –, hogy becslése szerint legalább ötezer főről lehet szó, aki állami nyugdíjasként a közszolgálatban dolgozik, és akitől a strasbourgi bíróság tavalyi döntése alapján az emberi jogok európai egyezményével ellentétesen vonták meg a nyugellátást.

Ennél azonban tízszer többen is érintettek lehetnek – állítja az ügyvéd. Vléleménye szerint

akár ötvenezerre tehető azok száma, akik azért nem dolgoznak tovább, mert nem akarják elveszíteni a nyugdíjukat.

Ők erre hivatkozással persze nem nyújthatnak be panaszt, de azok, akik valamilyen címen jogosultságot szereztek a nyugellátásra, és máig aktívak, sikerrel fordulhatnak a strasbourgi fórumhoz. A verdiktet illetően különben nincsenek kétségei, hiszen egyértelműnek tartja, hogy a hazai szabályozás diszkriminatív, mert indokolatlanul tesz különbséget egyes munkavállalói csoportok – a versenyszférában dolgozók és az állami vagy önkormányzati alkalmazottak – között. Ugyanakkor az sem vitatható – tette hozzá –, hogy a nyugellátás a korábbi járulékbefizetés alapján olyan szerzett vagyoni jog, amelytől senkit nem lehet törvényesen megfosztani. Erre Európában sem találtak példát.

Közalkalmazotti tüntetés a múlt héten salgótarjánban. A magyara állam bünteti a hűséget
Közalkalmazotti tüntetés a múlt héten Salgótarjánban. A magyar állam bünteti a hűséget
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A nyugdíjfolyósító egyébként sajátos álláspontot foglal el: aki a korábban megállapított, de visszatartott nyugdíja kifizetését kéri, annak a kérelmét általában azzal utasítják el, hogy elkésetten fellebbezett – mondta az ügyvéd. Ez Grád szerint nehezen elfogadható érv, hiszen ők nem fellebbeznek, hanem a jogos járandóságukat akarják. Bízik azonban benne, hogy legalább az általa képviselt mintegy 150 embernek Strasbourg – az első fokon egyhangúan született verdikt után – visszavonhatatlanul elégtételt szolgáltat majd.

Nagyjából ötven körüli beadványt készített már Magyar Gábor ügyvéd is, és

van a panaszosok között köztisztviselő, kormánytisztviselő, állami vezető, bíró, ügyész, igazságügyi és rendvédelmi dolgozó is.

Elvileg csak annak érdemes panaszkodnia, aki ma is dolgozik, illetve a munkaviszonya legfeljebb fél éve szűnt meg, de úgy látja, ha valaki itthon a nyugdíjfolyósító intézettől hiába kéri az elvett nyugdíja visszamenőleges kifizetését, a hat hónapos elévülési idő talán újraindul. Azt gondolja, ha novemberben az államot elmarasztalják, egy próbát ez is megér.

Fábián kérdésünkre kijelentette: meglepetéssel és örömmel fogadta, hogy az ETUC beavatkozóként mellette kíván fellépni az emberi jogi bíróság előtt. Ő egyébként nyugdíjas közszolgaként 2012-től dolgozott a XIII. kerületi polgármesteri hivatalban, ahová a helyi közterület-felügyelet létrehozására szerződött. A szervezetet 2015-ig vezette is, amikor saját kérésére végleg visszavonult. Neki kétévi járandóságával tartozik a nyugdíjbiztosító, és bízik a strasbourgi fórum igazságos ítéletében.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.