Nyomoznak a szegedi püspökségen

Adónyomozók jelentek meg kedden a Szeged-csanádi püspökség épületében. Kiszivárgott információk szerint egy bejelentés nyomán kezdtek vizsgálódni. A rajtaütésszerű nyomozás tényét több forrásból megerősítették. A nyomozás részleteiről a hatóságok szerdára ígértek tájékoztatást.

Szanka Ferenc, a Csongrád megyei Főügyészség szóvivője szerda délelőtt érdeklődésünkre elmondta: már július 19. óta folyik nyomozás a szeged-csanádi egyházmegyében elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt. A nyomozást egy feljelentés alapján a NAV Kecskeméti Bűnügyi Igazgatósága folytatja.

A nyomozati cselekményeket a Szegedi Járási Ügyészség fokozott törvényességi felügyelete mellett végzik. E törvényességi felügyeletet, vele értelemszerűen a nyomozást is nemrég hosszabbították meg 2013. november 19-éig.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök nemcsak egyházi vezetőként vált ismertté, hanem politizáló papként és futballmenedzserként is.

Az egyházmegye többségi tulajdonában alakult meg 2010-ben a KITE Szeged elnevezésű futballklub, amely az NB III-ban kezdte, de föl akarták juttatni az első osztályba, hogy Szegedre is legyen miért egy nagy stadiont építeni. A klub már Szeged 2011 néven az NB II-be még följutott, ahonnét azonban idén júniusban kiesett. Ezt követően a felnőtt keretet Gyulára, a szintén az egyházmegye által működtetett Grosics Akadémiára költöztették át.

Kiss-Rigó László a térségben számos iskolát vett át az önkormányzatoktól, azzal, hogy az egyházi iskolák nagyobb finanszírozást kapnak a költségvetéstől. A 2010-es választás előtt személyesen kampányolt Lázár János támogatására. A mostanra Lázár János felügyelete alá került Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől az egyházmegye több mint 2 milliárd forint támogatást kapott a szegedi Fogadalmi templom felújítására. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.