galéria megtekintése

Csak most kezdett el zavarni valakit, hogy kétezer székely lakik a negyvenágyas soroksári panzióban

19 komment


Fekete Gy. Attila

Közokirat-hamisítás gyanújával nyomozást rendelt el az ügyészség a nagybani piacon lévő panzióba bejelentkezett székely kamionsofőrök ügyében – majdnem két évvel cikkünk után.

A 2014-es önkormányzati választás előtt a Népszabadság számolt be elsőként arról, hogy egy negyvenágyas soroksári panzióba ezernél több kamionsofőr jelentkezett be állandó lakosként. Valójában nem laktak ott, azután jelentették be őket, hogy megszűnt a Waberer's csíkszeredai telephelye. A székelyföldi sofőröknek magyarországi címre volt szükségük, a szállítmányozó cég kamiontelepe mellett működő panzió pedig épp kapóra jött.

A lakossággyarapodás a szavazókörök kialakításakor a XXIII. kerület vezetésének is szemet szúrt, mivel a román, tehát uniós állampolgárságú, magyarországi állandó lakhellyel rendelkező kamionosok szavazhattak volna a helyhatósági választáson. Kérdésünkre az önkormányzat akkor azt válaszolta: a járási hivatallal egyeztetve arra jutottak, nincs jogszabályi korlátja annak, hogy egy címen hányan létesíthetnek lakóhelyet.

Ám miután nyilvánvalóvá vált, hogy a székely kamionosoknak eszük ágában sincs átírni a kerület politikai erőviszonyait, maradt minden a régiben. Egészen a közelmúltig, amikor is – mint megírtuk – Soroksár vezetése megelégelte a lassan kétezer kerületi fantomlakost. Májusban rendeletet alkotott a képviselő-testület, amely szerint júliustól települési adót kell fizetnie annak, aki egy kerületi szálláshelyre lakóként bejelentkezik. Az adó mértéke naponta 350, azaz évi 127 750 forint. Különös ugyanakkor, hogy az önkormányzat nem a törvény erejével próbálta meg visszaszorítani a törvénysértő gyakorlatot, hanem adó kivetésével.

 

Az ugyanis még az önkormányzatnak készült előterjesztésből is egyértelműen kiderült, hogy a rendelet célja nem az országosan egyedülálló adófajtából származó bevétel beszedése, hanem a tömeges – fiktív – bejelentkezések megakadályozása.

A Viktória Motel. Otthonos hely
A Viktória Motel. Otthonos hely
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Június 7-én Tényi István bejelentést tett a Fővárosi Főügyészségen közokirat-hamisítás és más bűncselekmények, például hivatali visszaélés gyanújával. Tényi – a Magyar Nemzet írását idézve – a hatóság elé tárta a szállodatulajdonos nyilatkozatát, amely szerint „a Waberer's kijárta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál, hogy a cég sofőrjeit állandó lakosokként jelentsék be a panzióban". Amihez a cég azt a magyarázatot fűzte, hogy a sofőröknek állandó lakcímmel kell rendelkezniük ahhoz, hogy Magyarországon dolgozhassanak.

Az ügyészség nem látta okát, hogy hivatali visszaélésért nyomozást rendeljen el. Tény, hogy a Waberer's befolyásos (ma már csak volt) tulajdonosa nem hivatalos személy. De ha igaz a panziós állítása és valóban „jártak" az ügyben a bevándorlási hivatalban, ott már hivatalos személyek is kapcsolatba kerültek az üggyel. Elrendelték ugyanakkor a nyomozást a fiktív lakcímbejelentések ügyében, közokirat-hamisítás miatt. Mint lapunk is megírta, időközben kétezerre nőtt azoknak a száma, akik bejelentkeztek a szálláshelyre. Igaz, már a két évvel ezelőtti cikkünk is utalt arra: aki olyan állandó lakóhelyre jelentkezik be, ahol ténylegesen nem él, közokirat-hamisítást követ el.

Felvetődhet a kérdés, hogy 2014 óta miért nem zavarta igazán ez a tény (azaz az intézményesült közokirat-hamisítás) az önkormányzatot és a hatóságokat. Az önkormányzat foglalkozott az üggyel, de a jogászaik a kormányhivatallal egyeztetve úgy ítélték meg, semmi sem korlátozza azt, hogy egy lakcímre hányan jelentkezhetnek be. Ez igaz. Azt azonban előírja a jog, hogy aki állandó lakhelyül jelöl meg egy címet, annak ott elérhetőnek kell lennie. Kérdés, ennek eleget tettek-e a kamionsofőrök azzal, hogy voltaképpen postafióknak használták a panziót.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.