Nyomozást rendelt el a rendőrség az otthonszülési ügyben

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést miatt elrendelte a nyomozást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a hétfő éjszakai otthonszülés ügyében.

Hétfőn az éjszakai órákban a mentőszolgálat munkatársait egy otthonszülés során bekövetkezett komplikációhoz riasztották egy fővárosi, II. kerületi lakáshoz. A mentősök a helyszínen egy oxigénhiányos állapotban lévő újszülöttet láttak el, majd életveszélyes állapotban egy gyermekklinikára szállították.

A mentőegység tagjai kórházba kívánták szállítani a csecsemő édesanyját is, aki azonban ezt megtagadta, ezért a mentők rendőri segítséget kértek. A kiérkező rendőrök azonban nem tudtak bejutni a lakásba, ezért, miután egyeztettek a mentőszolgálat munkatársaival, távoztak a helyszínről. Az MTI úgy tudja, az otthonszülésnél az otthonszülést népszerűsítő Geréb Ágnes is jelen volt.

A rendőrség kedden még azt közölte, feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálja, terhel-e valakit büntetőjogi felelősség a szülés során kialakult komplikációkkal összefüggésben. Szerdán a BRFK az MTI-vel azonban már azt tudatta, hogy - tekintettel arra, hogy az eset kapcsán felmerült bűncselekmény gyanúja - a BRFK az ügyészséggel egyeztetve szerdán foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést miatt elrendelte a nyomozást ismeretlen tettes ellen, ennek keretében vizsgálják a személyi felelősséget is.

Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a rendőrséget, hogy a Születésház Egyesület és az Alternal Alapítvány ugyancsak szerdán közölte: általános vizsgálatot kezdeményeznek az Országos Rendőr-főkapitányságnál az otthonszülések kapcsán tanúsított rendőrségi intézkedések miatt, mivel állításuk szerint az utóbbi időben többször jelentek meg otthonszülésnél rendőrök a szülők házánál, ahol "jogszabályi alap és felhatalmazás nélkül" intézkedni akarnak.

Az alapítvány közleményében a hétfő éjszakai esettel kapcsolatban felháborodásukat fejezi ki a rendőrségi eljárás miatt, "amelynek során az otthonszülést választó - egyébként - egészséges édesanyát arra próbálták kötelezni, hogy menjen kórházba". "A rendőrségnek nincsen jogszabályi alapja ugyanis arra, hogy bárkit egészségügyi szolgáltatás igénybevételére kötelezzen" - írták.

A BRFK erre reagálva azt tudatta az MTI-vel: a mentőszolgálat munkatársai azért kértek rendőri segítséget, mert a helyszínen tapasztaltak alapján ezt szükségesnek tartották, tekintettel arra, hogy az otthonszülés során fellépő komplikációk eredményeként egy újszülöttet életveszélyes állapotban szállítottak kórházba, és az édesanya is kórházi ellátásra szorult volna a mentősök megítélése szerint.

Emlékeztettek rá: a rendőrségi törvény szerint a rendőrt intézkedési kötelezettség terheli, különösen igaz ez életmentés esetében. Természetesen egészségügyi szolgáltatás igénybevételére senkit nem lehet kötelezni, azonban a rendőr felhívhatja a figyelmet a kórházi ellátás szükségességére - hangsúlyozták.

Megjegyezték azt is, hogy hétfőn olyan otthonszülésről volt szó, amelynél egy újszülött majdnem életét vesztette és a mentőszolgálat munkatársai gyors intézkedésének köszönheti, hogy életben van. "A rendőrségnek ilyen esetben vizsgálnia kell, hogy terhel-e valakit büntetőjogi felelősség a szülés során kialakult komplikációékért, az újszülött életveszélyes állapotáért" - írták.

Ezért rendelt el a BRFK kedden feljelentés-kiegészítést, szerdán pedig nyomozást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.