Nyomozás lett a polgári bálozásból

Egy feljelentés szerint anyagi kár érte Nyírbogát önkormányzatát a szomszédos városban megrendezett Polgári Bál miatt. A rendőrség hűtlen kezelés miatt nyomoz, információink szerint gyanúsított nincs.

Egy feljelentés nyomán hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt több mint fél éve folyik rendőrségi nyomozás azzal a Polgári Bállal összefüggésben, amelyet tavaly márciusban rendeztek meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban. Az egyik helyi sportcsarnokban tartott mulatság házigazdája Simon Miklós fideszes parlamenti képviselő, a Nyírbátorhoz közeli Nyírbogát község polgármestere volt.

Úgy értesültünk: a feljelentésben foglaltak szerint Nyírbogát önkormányzatát állítólag 200 ezer forintos anyagi kár érte, mert a mulatság előkészületeinek költségeit a község kasszájából fizették, legalábbis a feljelentő állítása szerint. Igaz, a bevétel ezt bőven fedezhette: a részvételi jegyekből és a tombolából összesen mintegy kétmilló forint jött össze.

Az eljárással kapcsolatos kérdésünkre Szilágyi László ügyész, a megyei főügyészség sajtószóvivője azt mondta: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt egy magánszemély feljelentése alapján valóban folytat nyomozást, amely érinti az említett bál megrendezését is. A nyomozás során a rendőrség nem tartott házkutatást Nyírbogát polgármesteri hivatalában. Közlése szerint az ügyről az eljárás érdekeire tekintettel bővebb felvilágosítás nem adható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.