Nyomozás a 2007-es kormányszóvivői honlap miatt

Hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozás a Gyurcsány-kormány idején készült kormányszóvivői honlap miatt.

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást az ügyészség a második Gyurcsány-kormány idején 200 millió forintért megvalósított kormányszóvivői honlap ügyében - olvasható a hirado.hu-n a Magyar Nemzetre hivatkozva.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) decemberi feljelentése alapján indult büntetőeljárást a Budapest V. kerületi rendőrkapitányság folytatja le fokozott ügyészi felügyelet mellett, a nyomozás jelenlegi határideje február 21-e.

A Kehi feljelentése szerint mintegy negyvenmilliós kárt okozott az államnak, hogy nem a legolcsóbb beszállítótól rendeltek meg számítástechnikai eszközöket 2007-ben a kormányszóvivői honlaphoz. Bár a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) a Synergontól vette meg a hardvereket 134 millióért, ugyanakkor négy másik cég, amelyekkel a KSZF szintén keretmegállapodást kötött, olcsóbban szállított volna, a Flag Számítástechnikai Kft. például 38 millióval kevesebbért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.