Nyomozás a Csongrád megyei önkormányzatnál: 'Tízmilliókat talicskáztak ki'

Kozma József, a Csongrád Megyei Közgyűlés frakcióvezetője február végén tett feljelentést, mert tiltott pártfinanszírozásra utaló jeleket vélt felfedezni az önkormányzatnál.

Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség ismeretlen tettes ellen Kozma József (MSZP) szocialista politikus feljelentése alapján - közölte Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

A főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a közelmúltban kapta meg az ügy iratait, jelenleg az adatok, a feljelentésben foglaltak ellenőrzése folyik - mondta az őrnagy, hozzátéve: ezért az ügy kapcsán egyelőre nem tud további részleteket közölni.

Kozma József, a Csongrád Megyei Közgyűlés MSZP-SZDSZ-frakciójának vezetője február végén jelentette be, hogy büntetőfeljelentést tesz, mert tiltott pártfinanszírozásra utaló jeleket vélt felfedezni a megyei önkormányzatnál. A politikus akkor úgy fogalmazott: "a fideszes Csongrád Megyei Önkormányzat tízmilliókat tol talicskával a fideszes volt polgármesterjelölt, jelenlegi önkormányzati képviselő Oláh János cégébe, közpénzeket magánzsebbe". Mint hozzátette, ezeket a forrásokat arra használják fel, hogy fideszes propagandakiadványokat állítsanak elő.

A képviselő azt közölte: miközben a megyei közgyűlés gyakran "jajveszékel, hogy nincs elég pénz", finanszírozási problémák vannak, az önkormányzat 2009-ben 55 millió forintot adott közbeszerzési eljárás nélkül Oláh János cégének, az idén pedig 49 millió forintot különítettek el erre a célra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.